A+ A-

Adj még egy esélyt magunknak

Olyan rossz kedvem volt azon a reggelen, mint még soha. Fáradtnak, letörtnek éreztem magam, és valahogy a második kávé után sem akart elindulni a nap. Hogy őszinte legyek, ezek után nem sok jóra számítottam. Mögöttem állt egy szakítás is, talán életem legfájdalmasabb szakítása. Két évig tartó álomba illő kapcsolatomnak lett szinte előzmények nélkül vége. Két év gyönyörű szerelem és egyetértés, aztán a hosszú, kegyetlen viták sora, majd az ezeknél is kegyetlenebb felismerés: ennek a kapcsolatnak nincs jövője, nincs tovább értelme. Akárhonnan is néztük, a dolog véget ért, le kellett zárnunk egy fejezetet. Felmondtam hát a bérlőmnek, visszamentem a kis, alig 40 m2-es lakásomba. Minden olyan üres volt, végtelenül egyedül éreztem magam. Nem tudtam mit kezdeni magammal, valahogy semmihez se volt kedvem. Tudtam, már rég fel kellett volna dolgoznom a történteket, hiszen már három hónapja nem jártunk...mégis, valahogy... nem is tudom. Talán nem is akartam igazán.
Ezen a szombati napon igazán nem volt semmi dolgom, tudtam, Anyámék elutaztak, hozzájuk nem megyek a hétvégén, otthon pedig senki sem várt. Elindultam hát vásárolni, gondoltam épp itt az ideje, hogy kimozduljak "önkéntes háziőrizetemből" és törődjek egy kicsit a munkámon kívül magammal is. Sétálni volt kedvem, nem pedig kocsikázni, emberek társaságára vágytam, így elindultam a legközelebbi buszmegálló felé. És akkor hirtelen megláttam Zsoltot. Zsolttal egy évig jártam, az előbb említett kapcsoltatom előtt. Hirtelen nem hittem a szememnek, de ott állt a buszmegállóban. Majdnem négy év telt el azóta, hogy utoljára láttam, azóta egy szót sem váltottunk. Ott állt, jobban nézett ki, mint bármikor és csak nézett felém. Nem tudtam mit tegyek hirtelen, ezért beálltam a buszmegálló mellett lévő pizzázónál kanyargó sorba. Zsolt továbbra is csak állt, és nézett rám. Én pedig azon gondolkoztam, hogy miért is szakítottunk akkoriban, de valahogy nem jutott eszembe. Rá kellett döbbennem, hogy csak a szép dolgokra emlékszem kettőnk kapcsolatából. Közben jött a busz és én remegtem, hogy felszáll, igen, remegtem, de nem tudom, hogy miért, hisz ő már tényleg kilépett az életemből.
A busz elment, és ő továbbra is állt, rendületlenül. Mintha megkönyebbültem volna és közben azt vettem észre, hogy elfogyott a sor, rendelnem kellett volna.
- Szia! Mit adhatok? - kérdezte kedvesen a pultoslány.
- Szia...ké..rek, egy...egy piz..poh...pizz
- Ne haragudj, egy sajtos pizzát kérünk olívabogyóval, egy sonkás pizzát, és két 3dl-es üdítőt!- lépett közbe Zsolt, teljesen váratlanul. A pincérlány felvette a rendelést, majd elsietett a kért ételekért. Hálásan és meglepetten néztem Zsoltra:
- Szia! Köszi..de Te, így, szóval így emlékszel rá, hogy mit szeretek enni? Milyen pizzát és mennyi üdítőt, én...én nem is gondoltam volna.
- Látod-látod, és még mennyi mindenre, - mosolygott Zsolt, majd hozzátette - rég láttalak, de őszintén örülök a találkozásnak.
- Itt van, parancsoljatok! - elkészültek a kaják.
- Köszönjük - feleli Zsolt, majd fizet. A pulton megettük a pizzáinkat, közben pedig alig szóltunk egymáshoz, mindkettőnkön a meglepetés mámora ült. Mikor befejeztük, Zsolt megkérdezte:
- Sietsz valahova? -
- Nem, igazából semmi dolgom - felelem.
- Remek!! Akkor ráérnél és lenne kedved egy kicsit sétálni?
Volt kedvem, így aztán elmentünk egy közeli parkba. Oda, ahova régen is rengeteget jártunk. Nagyon jót beszélgettünk, valahogy úgy tűnt, mintha csak tegnap váltunk volna el. Zsolt ugyanolyan jókedvű és kedves, de talpraesett volt, mint akkoriban. Jól esett nosztalgiázni, jól esett végre valakivel beszélgetni, mindenről. Elmeséltük egymásnak, hogy mit is csinál a másik, mit dolgozunk, mi történt velünk az utóbbi négy évben. És hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy eltelt a délelőtt.
- Éhes vagyok, Te nem? Nincs kedved velem ebédelni? Van itt egy hangulatos hely a közelben, mit szólsz?
- Köszi, jó ötlet, tényleg megéheztem. Indulhatunk? - És együtt is ebédeltünk, a hely tényleg hangulatos volt. Pezsgőt is rendelt, édeset, ahogy szeretem. Aztán a kis kerek asztalon átnyúlva rátette kezét az enyémre, majd mélyen a szemembe nézve azt mondta:
- Tudtad, hogy még mindig gyönyörű vagy? - Elpirultam - Jaj, ne hozz zavarba! - mondtam, és szinte elvesztem kék szemeiben. Az ebéd végeztével megköszöntem a szép napot, majd megkérdeztem, mivel hálálhatnám, meg. A válasz Zsoltra jellemzően rafinált volt: ha "letesztelhet" egy vacsora segítségével, hogy én is emlékszem-e még az ízlésére. Akár ma, tette hozzá cinkos mosollyal arcán. Még örültem is az ajánlatnak, a mainál alkalmasabb napot keresve sem találhattunk volna a nosztalgiázásra. De volt egy kikötése, vagyis inkább egy kérése: valami egyszerűt csináljak.
Az étterem után még sétáltunk a városban, nézegettük a kirakatokat, jól éreztük magunkat. Estefelé elindultunk Zsolthoz. Miután felmentünk a lakására, rögtön bevettem magam a konyhába.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.93 pont (14 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 Andreas6 2017. 11. 16. csütörtök 05:14
Tetszett. Lehetett volna bővebben is...
#5 zsuzsika 2014. 11. 21. péntek 07:12
Jó.
#4 A57L 2014. 05. 27. kedd 05:54
Jó írás.
#3 listike 2013. 12. 13. péntek 08:23
Szép történet.
#2 vogel 2003. 08. 4. hétfő 15:36
Hangulata nagyon jo, tenyleg aterezheto a magany es bizonytalansag. Kicsit talan jobban lehetett volna reszletezni a szeretkezes leirasat, a beteljesulest, amit nem csak a szex jelentett, de az ujra megtalalt orom is.
Csak igy tovabb
#1 Törté-Net 2003. 08. 4. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?