Bizalmas ellenségek 2. rész - Az első találkozás

1.  
Egy földi év telt el azóta, hogy a Gold Paladin-V. fedélzetén tartott tárgyalás tragikusan végződött. Ezt követően az emberek és a drionok közötti háború elkerülhetetlenné vált. A Terrai Civilizáció a drionokat vádolta a robbantással, míg a drionok az embereket tartották a valódi merénylet kitervelőinek. Mindazonáltal egyik fél sem szánt időt arra, hogy kivizsgálja a Paladin tárgyalótermében történt robbantás eredetét.
A háború elkezdődött.
A drion követek meghaltak, Perez kapitány, a boibos-i adminisztrátor és néhány magas rangú személy is elhalálozott. A Paladin parancsnokságát Lester vette át, és a Civilizáció nevében elküldte a hadüzenetet a Zumina-bolygó őslakos népei felé, akik megelőzve a hadiállapot kitörését vadászcirkálóikkal támadást intéztek az emberi csata – és szállítóhajók ellen.
Az összecsapás a tervezettekkel ellentétben fájdalmasan hosszúra nyúlt, ezzel a két nép számára hatalmas veszteségeket okzva. De a bennük dúló büszkeség és sértettség, valamint az egymás iránt érzett gyűlölet nem engedte, hogy megszülessen a béke.
Aztán elérkezünk az 2102-es évhez. A helyszín az űr sötétje, valahol a Q-rendszerben, a Zumina-tól néhány fényévre. A Scout-05 apró felderítő cirkáló magányosan szelte a kozmosz ezen részét. A magányos hajó nem is lehetett volna magányosabb a benne ülő Clint Welch-nél, akinek a dolga a felderítés, a kémkedés és a lehetséges támadások visszaverése volt. A kisbusz méretű, nyugággyal rendelkező űrbéli jármű bár 4-5 fős legénység befogadására is képes lett volna, a robbanás után megfogyatkozott legénység tagjai éppen annyian voltak, hogy 1 – maximum 2 fő – jutott egy hadi cirkálóra.
–, , Scout-5... Scout-5... jelentkezzen... Scout-5... jelentkezzen... ” – recsegte a rádió.
– Scout-5 a Paladin-nak – válaszolt a hívásra Clint – Egyelőre nem észleltem drion-támadókat.
–, , Rendben van, Scout-5... amint észlel valamit, jelentse, majd forduljon vissza... Ne bocsátkozzon felesleges összecsapásba... – utasította a Paladin rádiósa.
– Igenis!
Néhány percnyi szünetet követően Welch ismét megszólalt:
– Scout-5 a Paladin-nak! Kapcsoljon át titkosított rádió sávba!
–, , Vettem, Scout-5... A kapcsolat mostantól titkosított... ”
Ezt követően a pilóta hangja megváltozott. A gépies, tárgyilagos stílust felváltotta a sokat sejtetető, bizalmas párbeszéd:
– Szóval, Bill? Mennyire hiányzom nektek?
–, , Nagyon hiányzol, Clint-cica... ” – búgott vissza a recsegő hangsávon keresztül a rádiós, akit Bill-nek hívtak.
– Na és... Novah is veled van? – kérdezte a pilóta kíváncsian, miközben egyik keze – amelyik nem a botkormányt fogta – lassan lecsúszott a két lába közötti dudorhoz.
–, , Itt vagyok, tigrisem... ” – szólt vissza ekkor egy csábos, dallamos női hang, ami Novah-é volt.
Clint felröhögött.
– Hahaha... basszus... kurvára hiányoztok, srácok...
–, , Te is nekünk, Clint... ” – mondta Bill –, , El se tudod képzelni, hogy mennyire... ”
Clint tovább dörzsölte erekcióját az overálja anyagán keresztül.
– Beszéljetek hozzám... kurvára elegem van a magányból... mondjatok mocskos dolgokat...
És ezt követően Bill és Novah felváltva súgták neki azokat a várva várt mocskos dolgokat:
–, , Ki vagyunk éhezve a farkadra... ”
–, , Bár itt lennél, hogy belénk hatolj... ”
–, , Ketten nem olyan jó, mint hárman... ”
–, , Emlékszel, amikor először próbáltuk ki az édes-hármast... ”
–, , Mindkettőnkből jutott neked... ”
–, , Én a műszerpultnak hajolva... Bill hátulról engem dugott... míg te Bill-t... ”
–, , Aztán fordítva... ”
– Ó, srácok... kibaszottul hiányoztok... – hörögte vágyakozva Clint.
Élvezkedése azonban nem tarthatott sokáig. A radar egy másik hajó közeledtét jelezte szemből.
– Ó, a francba... hajó közeledik 12 óránál...
–, , Scout-5... Scout-5... utasítsa a közeledő gépet, hogy azonosítsa magát... ” – váltott vissza Bill hangja utasító üzemmódba, miközben lehetett érzékelni egyfajta féltő aggodalmat is hanghordozásában.
Clint Welch így is tett.
– Ismeretlen űrhajó... itt Scout-5... azonosítsa magát! Ismétlem az ismeretlen gépnek, hogy azonosítsa magát...
Az ismeretlen gép azonban nem válaszolt. Ez komoly aggodalomra adott okot.
Hamarosan már az ismeretlen cirkáló távoli, vészjósló körvonalai is megjelentek.
– A francba! Drion hajó! Ismétlem! Egy drion hajó közeledik!
–, , Scout-5... forduljon vissza... ne bocsátkozzon vele harcba... ”
– De csak egyedül van... akár egyedül is képes lennék likvidálni...
–, , Negatív, Scout-5... ez egy felderítő cirkáló, nem vadászgép... Forduljon vissza, azonnal... ”
– Hogy ezzel elvezessem a Paladin-hoz?! Nagy szart! Ezt meg kell akadályoznom!
Ekkor a rádiosból előbújt a valódi Bill.
–, , Clint... kérlek... ne csinálj hülyeséget... Ha ebbe nem halsz meg, akkor Lester fog kinyírni... ”
Welch dühödten felmordult, mialatt készen állt a támadásra.
– Üzenem Lester kapitánynak, hogy bekaphatja a faszomat!
Bill erre már nem volt képes válaszolni. Mindazonáltal egy női hang a háttérben hosszan hümmögött, feltételezhetőleg Novah-é. Piszkos fantáziája a vészes órákban sem tudott leállni.
Clint rendületlenül suhant a közeledő drion cirkáló felé.
– Drion-hajó! Felszólítom, hogy forduljon vissza, különben tüzet nyitok!
De válasz nem érkezett.
– Drion-hajó! Ismét felszólítom, hogy... – Ekkor az ellenséges drion-hajó bármiféle szó nélkül tüzet nyitott, majd olyan közel suhant el mellette, hogy majdnem levitte a hajó oldalsó szárnyát.
– Kibaszott mutáns fasz! – üvöltött fel, majd a nyomába szegődve ő maga is tüzet nyitott.
A sötét kozmosz csendjét ezúttal villódzó kék-lila lézerlövedékek suhogó zaja, valamint a két gép küzdelme törte meg. A Civilizáció felderítőgépétől eltérően – ami áramvonalas, minirepülő formájú volt – a drion-gép kisebb, szúnyogszerű és szitakötő formájú, lila burkolatú cirkálója fürgébb, ám a páncélzata egy fokkal gyengébb volt. Clint egyik lövése hatásosan eltalálta a drion-hajó egyik oldalsó szárnyát.
– Igeeeeen! Ezaaaaaaaaz! Soha ne baszakodj a nagy Clint...!!
Győzelmi üvöltése alatt azonban ő maga is találatot kapott, és így vészesen zuhanni kezdett.
– Bassza meg... bassza meg... zuhanok... Istenem... végem van... végem van...!!
A láthatáron ott volt a Zumina egyik holdja, a Lel’tii márványosan csillogó, üres, kráterektől rücskös planétája. Az égitest gravitációs vonzása elég erős volt ahhoz, hogy a két zuhanó űrhajót magához vonzza. Nem sokkal később már beléptek a Lel’tii légkörébe, majd mialatt egyre jobban közeledtek a hold külső felszínéhez, az űrből is látható kráterek és hegyláncok vonalai egyre élesebbek és kivehetőbbek lettek. Clint ekkor ösztönösen cselekedett. A botkormányt megragadva megpróbálta az irányítása alá vonni a vészesen zuhanó gépet, hogy lehetőleg épségben érjen talajfelszint.
Welch mindössze annak köszönhette az életét, hogy ő volt az egyik legjobb pilóta a Civilizáció-nál. A Scout-5 egész szerkezetében megrázkódva érkezett a Lel’tii felszínére. Az egyik kráteren végig sodródva a felderítő cirkáló végül egy szikla alatti mélyedésben állapodott meg.

2.  
Nem lehetett megállapítani, hogy Clint mikor tért magához. Tehetetlenül hevert a pilóta székében, sajgó, vérző homlokkal a műszerfalnak dőlve. Halálosan megrémült, amikor meglátta a durva felszínű, márványosan csillogó sziklákat a berepedezett üvegen keresztül. Ám amikor érzékelte, hogy a hajó belsejében lévő levegő belélegezhető, lenyugodott.
– Még... még... még élek...
Kicsatolta a biztonsági övét, majd miután felmérte, hogy testileg nem szenvedett nagyobb kárt, szédülését és fejfájását leküzdve, sántítva indult a hajó hátulja felé, hogy felmérhesse a kárt. Megbotlott egy padlózaton lévő csőben, aminek következtében orra bukott. Fájdalmasan felordított, miközben folyt a vér az orrából.
– Bassza meg! Kurva életbe! – káromkodott.
Lassan, az erőlködéstől remegő karokkal tápászkodott fel ismét, majd térdre ereszkedett, és egy padlóba épített ajtót felnyitva feltárta a hajó hajtóművének a gépházát. A legtöbb létfontosságú műszer továbbra is működött, egy valami azonban véglegesen is megsemmisült.
– Az fúziós mag csatlakozó panelje... elbaszódott... A francba!
Ha a fúziós mag csatlakozó panelje tönkrement, akkor a Scout-5 nem fog tudni beindulni.
Ismét feltápászkodott, majd vissza vonszolta magát a pilóta üléshez. Beleült, majd a helyzethez mérten higgadt mozdulatokkal próbálta ismét beüzemelni a rádiót, hogy felvehesse a Paladin-nal a kapcsolatot. Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj tört ki belőle, amikor hallotta a készülék halk zúgását.
– Ezaz! Ha-haló... Scout-5 a Paladin-nak... Scout-5 a Paladin-nak... tűzharcba kerültem... lezuhantam... egy égitesten vagyok... azt hiszem a Zumina egyik holdján... a... talán a Lel’tii-n... be tudnák mérni valahogy a helyzetem, és... tudnának küldeni értem egy mentő osztagot? Haló... HALÓ!! PALADIN, VÁLASZOLJON!!
A készülék néma kattogással viszonozta Clint segélykérését. A Paladin nem hallotta meg őt.

3.  
A lezuhant, de még viszonylag ép Scout-5 zsilipkapuja sziszegve, súlyosan nyilt ki. Clint Welch a Terrai Civilizáció szürke szkafanderében lépett ki a Lel’tii felszínére, olyan lassúsággal és óvatossággal, ahogy egykor Neil Armstrong a Hold felszínére, a távoli 1969-es esztendőben. Óvatossága azonban nem volt alaptalan, a Lel’tii levegője belélegezhetetlen volt az emberi szervezet számára. A durva felszínű, köves talajon lépkedve járta körbe a kis hajót. A burkolat és a páncélzat, bár komoly karcolásokat szenvedett, de ép volt, ahogy a cockpit is.
Bár külsőleg a hajó állapota biztató volt, a fúziós mag csatlakozó paneljének káros állapota drasztikusan vészjósló jövőt jósolt Welch számára. A számításai szerint a Scout-5-ben lévő stabilizátor, ami egyben a beltér oxigén ellátásáért is felelt, maximum 5-6 napig képes a fúziós generátor nélkül működni, vagyis 5-6 napig lesz belélegezhető a levegő a hajóban. Ha nem lesz képes megjavítania valahogy a csatlakozót... akkor itt fog meghalni a Lel’tii-n.
– A szkafanderben pedig csak fél napra elegendő oxigén van... – fejezte be végül hangosan a fejében zajló gondolatmenetet, majd egy olyan káromkodás és szentségelés hagyta el a száját, amit talán jobb, ha nem írok le.
Miután sikerült visszanyernie a nyugalmát, gondolkodni kezdett. A fúziós mag csatlakozó panelje javíthatatlan volt. Újat kell szereznie, de a Scout-5-ön nem volt tartalék.
Ismét káromkodott, ami a szkafander sisakja miatt tompán szökött ki. Vajon most mitévő legyen?
Aztán meglátott valamit az egyik távoli sziklás, hegyszerű képződmény csúcsán. Sötét színű füst szálongott felfelé, még onnan, a nagyméretű kráter távoli széléről is lehetett látni. Clint már az első másodpercben tudta, hogy mi ez.
Az ellenséges drion hajó, amit az imént leszedett az űrben... és ami végül az ő vesztét is okozta.
Talán ha sikerül eljutnia a roncshoz... és talán ha a drion hajó fúziós mag csatlakozó panelje ép, akkor... akkor van esély arra, hogy kijut innen... vissza a Paladin-hoz.
– Csak reménykedjünk, hogy az a köcsög drion fasz kínok között halt meg... – morogta magában hatalmas gyűlölettel, majd a,, most vagy soha” szemlélettel elindult a kis drion cirkáló roncsa felé.

4.  
Egy hosszú, sík területet bejárva, majd a hatalmas sziklákat megmászva eljutott a drion hajó roncsához. A szkafanderébe szerelt digitális óra szerint – ami a jelenlegi oxigénszintet is mutatta – durván másfél óra telt el azóta, hogy elhagyta a Scout-5-öt.
Csak a fejét dugta ki, még továbbra is a meredek sziklákon kapaszkodva, hogy pozíciója rejtve maradhasson. Meg akart bizonyosodni arról, hogy az ellenséges drion pilóta tényleg meghalt.
Az egyik kezében, amivel nem a szikláknak kapaszkodott, ott volt az eddig az övén lógó lézerpisztolya, mutatóujját a ravaszon tartva, célzásra és lövésre készen.
Előbújt, majd fegyverét maga elé tartva, a sziklák között lopakodva megindult a füstölgő roncs felé.
A drion cirkáló sokkal rosszabbul járt, mint a Scout-5. A lila, fémesen csillogó, kitinpáncélra emlékeztető burkolat teljesen szétrepedt, a hajó maga pedig ketté volt esve. Az aprócska cockpit – ami láthatóan 1 személyes volt – és a hatalmas lila potrohra hasonlító hajtómű egymástól távol hevert a sziklák között.
Közelebb lépett. A drion pilóta testét viszont sehol se látta. Ez némi aggodalomra adott okot. Vajon most hol lehet? Vajon életben van még?
Nem számít. Gyorsnak kell lennie. Odarohant a hajtóműhöz, majd némi találgatás után felnyitotta a gépházat.
– Hah... hála az égnek...!
A hajtómű belső szerkezete teljesen ép volt, de nem ez volt a lényeg. Szinte már könnyezni kezdett a boldogságtól, amikor meglátta a hibátlan állapotban lévő csatlakozó panelt, benne egy fúziós maggal.
Úgy 15 percbe került a panel kiszerelése, ami akkora volt, mint egy kisebb tálca. A drionok a hajóikat legtöbbször roncsokból és ellenséges, ártalmatlanított hajókból építették, és mivel néhány alkatrész – így a csatlakozó panel is – a Civilizáció cirkálóiról származott – nem fog nehézséget okozni Clint számára a beszerelés.
– Király... most vissza a Scout-5-höz...
Ekkor a csuklójára szerelt műszer hirtelen figyelmeztetően villogni kezdett. Valami közeledett. Nem sokkal később már hallotta is azt a valamit. Először halk volt, olyan, mint a vihart előjelző szellő, majd egyre hangosabb és hangosabb lett, végül már annyira, hogy félreérthetetlenül egy sugárhajtású gép képe jelent meg a fejében. Majd végül meg is látta valahol a magasban. Túl kicsi volt ahhoz, hogy egy cirkáló legyen. Először egy drónnak hitte, ám nem sokra rá a nyíl egyenesen felé közeledő valaminek megmutatkoztak a lefelé lógó karjai és lábai.
A drion pilóta rendületlen bosszúálló gyűlölettel repült a hajóroncs mellett ácsorgó szürke szkafanderes alak felé. Rakéta hátizsák volt a hátán, nyilván akkor vehette fel, amikor zuhant a gépével.
Clint azonnal berohant az egyik szikla fedezéke mögé. Az ellenséges drion pilóta vészesen közeledett. Kinézett a durva sziklák mögül. Bár még az a valami távol volt tőle, de egyre fokozottabban rajzolódott ki előtte a humanoid lény karcsú, izmos, de nyúlánk testfelépítése, valamint a sima, lilás színű bőre. Rajta nem volt szkafander, ami arra enged következtetni, hogy a drionok képesek belélegezni a Lel’tii légkörét.
Amikor ideért, megállt a levegőben, majd akár egy hatalmas, emberforma légy kezdett el körözni a roncs felett. Welch akkor látott először drion-t életnagyságban, és ezt követően minden hiedelem vagy pletyka, amit róluk hallott, megdőlt. Az eddig rovarszerű szelvényezettséggel elképzelt Zumina-i őslakosok valódi, egyszerre emberi és idegenszerű, antropomorfikus, amazoni testfelépítéssel rendelkező hibrid élőlényekként születtek újjá, amelyek egyszerre hordozzák nagyrészt a feminím, kisrészt a maszkulin vonásokat.
A jelenlegi példány lassan, a két karmos, csupasz talpára érkezve landolt a roncs mellett, így Clint már sokkal közelebbről is szemügyre vehette halálos ellenségét. A jelenlegi példány úgy 2-2, 5 méter magas lehetett, teste komoly izomzattal rendelkezett, noha karcsú volt és nyúlánk a maga módján. Nőnek túl maszkulin, férfinak túl nőies volt. Sima bőre sötét, padlizsán színű, egyes régióiban – a szeme, az izmos karja, a háta és a hegyes füle körül – apró pontokban, kéken foszforeszkált. Arca tagadhatatlanul női vonásokkal rendelkezett, a homloka felső vonalától a széles vállára és a tarkójára boruló, hosszú, vastag, húsos, a bőre színével megegyező nyúlványai voltak, mint valamiféle idegenszerű, törzsi hajviselet. Volt rajta ruházat, de nem sokat takart, mivel az égésnyomok és a vékony, testhez feszülős, gumiszerű, feltételezhetőleg gyenge anyagú ruhaneműk lyukasak és hiányosak voltak. Izmos, hosszú combjait és alteste egyéb részeit az összes vonását kiemelő, testhez feszülős, szürkésen csillogó nadrág fedte, a bal fele a térdéig, míg a jobb felén a combja közepéig szakadt. Feszes, karcsú törzsét alig fedte valami, egy bordó színű, ujjatlan, női top-hoz hasonlító felső volt rajta, alóla teljesen kilátszott a kockahasa. A felső annyira szakadt volt, hogy a nagy, feszes, rugalmas labdaként lógó, formás mellei közül a bal oldali szabadon, fedetlenül lengedezett, ezzel sötét színű mellbimbója is láthatta a Lel’tii kietlen felszínét. Amikor éppen neki háttal fordult, meglátta a széles, kimunkált hátát, és a formás, nagy, izmos, szinte egy lédús gyümölcsre emlékeztető seggét is, ami a szürke, jobb napokat is látott nadrág anyagán keresztül is érvényesült.
Láthatóan nem vette még észre Clint-et, de mivel a drion nyomokat keresett a hajó körül, ez igen hamar meg is változhat. Az okos lépés az lett volna a pilóta számára, hogy azonnal visszaindul a Scout-5-höz, ám a benne lévő késztetés – amit elsősorban a gyűlölet hajtott – erősen kényszerítette arra, hogy a meglepetés előnyét felhasználva végezzen vele.
A drionok nem érdemelnek kegyelmet... hidegvérű gyilkosok... visszamaradottak, állatok... meg kell halniuk...
A gyűlölet mellett azonban valami más is munkálkodott benne. A vastag szkafanderben talán nem lehetett látni, de a két lába közti pénisze egyre keményebb és nagyobb lett, és ezt a reakciót a lény egzotikus, buja ösztönöket felkorbácsoló, izgalmas látványa váltotta ki.

5.  
Továbbra is a fedezékében maradva emelte célzásra a fegyverét. A helyzet szinte már álomszerűen tökéletes volt. A gyanútlannak tűnő drion neki háttal, mozdulatlanul állt előtte. Egy határozott lövés, és a szörny meghal. A mutatóujja készen állt arra, hogy meghúzza a ravaszt.
Amikor elsütötte a lézerfegyverét, két párhuzamos dolog játszódott le 1 másodperc alatt. Tüzelt, ám nem bírva uralkodni magán a szemei ismét a fenséges és élvezeteket ígérő horpaszra tévedtek, így a lövedék a feje helyett csak a vállát súrolta.
Ezzel azonban nagy hibát követett el, a drion harcos észrevette. Gyorsan megfordult, és nem törődve az izmos vállán keletkezett sebével Clint-re tüzelt a saját lézerfegyverével. Ő azonnal visszahúzódott, és nem sok választotta el attól, hogy egy hatalmas lyuk legyen a homloka helyén.
Clint hátrafelé lövöldözve hajtotta végre a visszavonulást, de azt ő is tudta, hogy ha a lény ismét a levegőbe repül, megfogyatkoznak az esélyei.
Lebucskázva a sziklás hegyoldalon rohant vissza a Scout-5 becsapódási helye felé. A csatlakozó panel az övére akasztva lengedezett, mialatt futása közben kétségbeesetten tüzelt hátrafelé. A drion harcos a magasban repült utána, akár egy sas az előle menekülő zsákmánya után, miközben megállás nélkül lőtt rá.
– Bassza meg... bassza meg... faszom, faszom, faszom, faszom... a kurva drion anyádat!! – óbégatott hisztérikusan Welch menekülése közben.
Aztán megtörtént a baj. A drion egyik lila lézerlövedéke találatot mért Clint sisakjára, ezzel kilyukasztva az üvegbúrát, ami ezidáig kizárta a mérgező levegőt. A férfi ezt követően fuldokolva és agonizálva zuhant a kavicsos talajra. A fuldoklás során fellépő kín elviselhetetlen volt számára, majd nemsokra rá csak a fehér fényt látta a Lel’tii barack színű égboltja helyett.

6.  
Maga se tudta hogy, de ismét magához tért. A hálójában volt, a Scout-5 belsejében, a hátul lévő nyugágyon feküdt. Fogalma sem volt arról, hogy hogyan kerülhetett oda.
A feje kíméletlenül hasogatott, a végtagjaiban alig volt erő, szédült, az első pislogások alatt homályosan látott, csak kicsivel később tisztult a kép. Egész testében remegve lassan felült az ágyban. Majdnem felsikoltott, amikor meglátta a vele szemben, a pilóta székben ülő drion harcost, aki lézerpisztolyát rászegezve várta, hogy Clint felébredjen.