Hazafelé

Tenyere a térdemre simult, majd lassan elindult fölfelé a combom belseje felé. Hidegek voltak az ujjai, de lángra gyújtották a bőröm mindenhol. A szívem egy helyett két ütemet vert egyszerre, furcsa bizsergés járt át. Tovább kúszott a keze, lassan simogatott, tűzforróra hevítette a testem.

– Ezt a forróságot máshol is szeretném érezni... – morogta pajkos félmosollyal. Veszélyes villanás a szemében: készül valamire.
Közben nem tétlenkedett. Az ujjai rátaláltak a gyönyör kapujára, módszeresen, lassan ingerelve a bugyi vékony anyagán keresztül. Átadtam magam az érzésnek, lejjebb csúsztam az ülésben, jobban hozzám férjen, de nem ment bele a játékba, nem engedte, hogy én irányítsak. Sötét volt körülöttünk, felhős az ég, a fák baljós árnyat vetettek mindenhová. Szinte vágható volt a feszültség. De csak a kezére tudtam figyelni. A tanga vékony anyagán keresztül izgatott, görcsbe húzódott mindenem. Észre sem vettem, hogy közben lassult az autó és elkezdett jobbra egy földútra húzódni. Az automata váltó a legnagyobb találmány. Csak akkor eszmélten, amikor megálltunk és felém fordult. Félelemmel vegyes izgalom kerített hatalmába, de úgy nézett rám, mint aki készült. Mint aki erre készült.

– Miért álltunk meg? – kérdeztem, két oktávval magasabb volt a hangom, mint egy idiótának, aki nem tudja, mi következik abból, ha hosszú combot villant csillogós harisnyában és tűsarkú bokacsizmában az éjszaka közepén.
– Szállj ki a kocsiból! – utasított, én pedig nem értettem. Hűvös volt az éjszaka, a kabátom hátul, a cipőm nem alkalmas sem gyaloglásra, sem a puha avarban ácsorgásra. Át sem villant a gondolat a fejemen, hogy ez az utasításokat adó tesztoszteronbomba nem ugyanaz a kedves és jófiú, akit ismerek, hogy akár bánthat is és rosszul is véget érhet ez az este.
Vonakodtam, de tettem, amit mondott. Feszített a tudat, hogy félbe maradt egy kielégülés, pedig nem sok kellett volna, annyira felhúzott az előbb. Kiszálltam, megborzongtam, kellemetlenül érintett a hűvös az ülésfűtés után. Nedves voltam, fázott a puncim. Kiszállt, megkerülte az autót, közel lépett hozzám, szinte összeért a homlokom az állával. Hátra léptem egyet, nem volt komfortos, hogy nem látom az arcát, azt reméltem, a szeméből látom, mit akar, az arca nem sokat árul el. Pedig ez az egész ott lebegett a levegőben, amikor elindultunk a vacsorára. Az a fesztelen beszélgetés parázslott a felszín alatt.