Hajótöröttek 1. rész

Nagy jubileumra készültünk. Eltelt 10 év. Sajnos nem töltött el örömmel, hiszen minden nap, amit itt töltünk, tovább bizonyítja, nincs esély arra, hogy bármikor is ránk találjon valaki. 120 hónap van mögöttünk és az alkalom miatt elkezdem összeszedni az elmúlt időszak emlékeit.
Pontosan 10 éve, hogy Angliából indult hajónk a viharos tengeren sodródva éppen ennek a kis szigetnek a közelében adta fel a küzdelmet és süllyedt el. Az éjszakai viharban, a fejetlenség közben a és nőket mentették elsőként. A mentőcsónakba a vízrebocsátás előtti utolsó pillanatban löktek bele engem is. Valaki megsajnálhatott, 15 éves még szinte , mint hajósinas szolgáltam a tengerjárón, vagy egyszerűen engem is gyereknek esetleg nőnek nézett a sötétben. A csónakunk aztán messzire sodródott és ezen a kis szigeten vetődött partra. Rajtunk kívül senki nem érkezett ide, csak a hajóból származó roncsok és eszközök sodródtak ki. A többiek eltűntek és csak reméltük, hogy nem vesztek a tengerbe.
Csónakunkba rajtam kívül a kapitányunk akkor 7 éves ikerlányai Ada és Aja, a hajótulajdonos család lányai a 6 éves Suzy illetve 9 éves Pearl, valamint a 28 éves nevelőnőjük utazott. Sajnos rajtam kívül férfiember nem került a partra, így nekem kellett a társaságunk ellátásáról gondoskodnom. Szerencsére Roberta a nevelőnő, vidéki származásának nagy hasznát véve, szorgalmasan és zokszó nélkül segített mindenben, amiben tudott. Ketten szép lassan megteremtettünk magunknak minden feltételt, ami a túlélésünkhöz szükségeltetett. Került fedél a fejünk fölé és a sziget állatvilágát magunkhoz édesgetve, gyümölcsöket, magokat gyűjtve, étel az asztalunkra. Már nem szenvedtünk semmiben hiányt. Betegségek szerencsére elkerültek, vadállatokkal amióta itt voltunk nem találkoztunk.
Aztán a hajótörésünk után egy évvel megváltozott minden. Roberta, aki már éppen erősen benne volt a korban, de saját családot, még nem alapított senkivel, többször megnézett magának, miközben a napsütésben éppen dolgom végeztem félmeztelenül. Először nem tűnt fel. Aztán amikor már a hormonjaim dolgoztak bennem erősen és elkezdtem nézelődni utána, felmérve az egyetlen lehetőséget számomra, mint nőt, feltűnt, hogy rajtam felejti a szemét.