A+ A-

In memorian Isabelle

Mindig a legjobb barátoké a leghálátlanabb szerep. Most is így volt ez... Isabelle édesanyja engem kért meg, hogy helyette - ő képtelen - pakoljam össze dolgait a lakásban, és amit úgy gondolok, dobjam ki, amit szeretnék, tartsam meg... Ő már elvitte, amit akart.
Félve nyitottam ki a lakás ajtaját, és kellett egy perc is, míg beléptem. Napsárga falak köszöntöttek az előszobában. Nem akartam sehova sem nézni, nehogy lássak valamit, amitől elsírom magam. Sebesen mentem át a nappalin, be a hálószobába. Hatalmas ágy, rajta Isa kedvenc vadvirágos ágytakarója... Elfutotta a szememet a könny, mikor egy nagy lendülettel lehúztam az ágyról. Az ágynemű még őrizte az illatát, ki kellett nyitnom az ablakot, de nyár révén nem akaródzott kiillanni a virágillatnak. Tovább pakoltam, le mindent az ágyról. Eszembe jutott, hány éjszakát beszélgettünk itt át, néha sírtunk a pasik miatt, és volt olyan is, mikor gyermeklány-kuncogva, nevettünk bele az éjszakába egy-egy üveg borral a kezünkben, alig-részegen. Furcsa érzésem támadt, mintha Isabelle a szobában lett volna, szinte hallottam őt lélegezni, s egy pillanatra erősödött parfümjének illata is.
Magam előtt láttam őt, vidáman, ahogy felém nyújt egy törülközőt. Zöld szeme fényesen csillogott a benne lakó vidámságtól. Akkor láttam utoljára, azon az augusztusi éjszakán jókedvűnek. Sírni kezdtem, dühömben, fájdalmamban, ki tudja, miért. Gépiesen vettem elő a szekrény mélyéről a hatalmas bőröndöt és kezdtem belepakolni. Rutinosan emeltem fel a matracot, ismerve barátnőm jó szokását, hogy minden kis apró, el nem küldött levélkét ott tart. Keménykötésű füzet. Nem is tudtam, hogy naplót írt... Vagy verset? Belelapoztam, a naplója volt. Meglódult a szívem, tudnom kell, tudnom kell, hogy miért, hátha ebben benne van minden, hogy kezdődött, s hogyan ért ilyen szomorú véget élete...
Leültem az ágyra, és olvasni kezdtem. Voltak oldalak, amiket csak átlapoztam, de olyan is, amit teljes figyelmemmel olvastam.
Most jöttem csak rá, hogy nem ismertem őt. Nem tudtam, mi az, ami tényleg bántja, és azt sem, hogy Alexet ennyire szerette... Álomszerű volt, ahogy beleszeretett. Azt hiszem, már akkor, mikor először találkoztak, mégis 4 év kellett, hogy rájöjjön, pedig ha csak egyszer is visszaolvasta volna, amit írt, akkor tudta volna, tudta, és képes lett volna kilábalni abból, amibe önként és dalolva hajszolta magát.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.24 pont (25 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 deajk2008 2016. 11. 14. hétfő 10:18
mindenesetre érdekes egy történet lett... 8p
#6 vakon53 2016. 03. 20. vasárnap 13:21
Nagyon szomorú írás.
#5 Ulysses 2015. 03. 10. kedd 19:32
Nehezen találok szavakat... Nagyon jó írás! Talán nem is idevaló. Mintha profi író lenne a szerzője. Hibátlan.
#4 zsuzsika 2015. 02. 3. kedd 08:04
Nagyon romantikus és szomorú történet.
#3 papi 2013. 12. 9. hétfő 13:28
Nem rossz
#2 genius33 2013. 02. 11. hétfő 09:57
Érdekes.
#1 Törté-Net 2010. 07. 12. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?