A+ A-

Mikor az Erotika elemlámpával világítja a Napot

A fejükön zacskót hordók naponta kilépnek a fénybe és még sem ismerik meg egymást. Persze az én történetem egészen más - morzsolgatja a rózsafűzért a nagymama, saját reform imáját suttogja, ... üdvözlégyvilág...

***

Próbálom rendezgetni a sorokat a soraimmal. Mi merre, egymás után a polcokon, miket írtam össze, főzéshez, élethez, amik nélkül kis közösségünk nem létezhet. Utálom a bevásárló központokat, de kisboltos hálózatomat legyalulta a modern kor.
Kati csicsergése amolyan háttérzene, ami kellemes, de figyelmet nem érdemel.
Ő a szabad nézelődő, akinek a színek és formák készülnek, a csábítható vásárló. Nincs feladata. Szegény, most csak rohanhat utánam, a vérprofi után. Nem hoz lázba az újdonság varázsa, a régi jól beváltakat pedig ugyanott, ugyanolyan köntösben messziről kiszúrom, dobálom egymásra. Ez nem az érzelmek helye. Mustár, tészta, sajt, öblítő, mosópor és így tovább.
- Azt hiszem, megcsal. Beleőrülök a tudatba. - Hallom meg a nótában a refrént.
Belekukkantok a tojásos dobozba, egyben van-e mind a tizenöt, és csak ezután a lányra, aki hajdanában a legjobb barátnőm volt. Akkor sem tudtam az okát, most sem érdekes. Komolynak látszik.

Míg a teára, kávéra várunk, zavartan pislog félre. Megértem, majd ha az italokat hozzák és lesz valami a kezében, akkor kinyögi végre miért jutottam az eszébe két év után. Mindig szüksége volt díszletekre. Vérbeli színész, szakmailag elismerve.
Túl enyhe a tél, meg fog olvadni a mirelit cucc a csomagtartóban. Ez meg itt gyötrődik és mikor kerültem én ilyen iszonyúan magas szintjére a huszonegyedik század csömör emberének, hogy ez jár a fejemben?
- Nem kértem cukrot a kávéhoz. - jegyzi meg Kati a tálcás lánynak, aki vállat ránt.: - Akkor nem teszed bele.
- Te se zsebre, amit majd fizetek!
Na, ez már közelebb áll hozzánk. Kellékek meg vannak, indulhat az előadás.
- Tudod, - honnan a frászból tudnám? - fél éve együtt élünk. Tombolt a szex. Úgy két hete kezdődött. - kanala közben kavarja a semmit, kocog a műporcelánhoz. Türelmetlen vagyok. Idegesít.
- Mi van? - kérdem, és - Hé! - mert a szomszéd asztalosok kölke másodszor veri le a kabátomat rohantában. Elkapom a kismancsot. - Sziamia, mi a neved?
- Hagyjááál! - ordít a kissrác.
- Oké Hagyjál, azt fogjuk játszani te mindig erre futsz én pedig mindig elkaplak és megkérdem hogy hívnak? Még mindig Hagyjál a neved?
- Anyaaa
Többé felénk se néz.
- Figyelsz egyáltalán? - von kérdőre Kati.
Ráhasalok az asztalra, könyökből folytatom a figyelmet. - Persze.
A teám szagra és színre is rémes. Bűzölög a csersav.
- Hogy is hívják...
- Zsolt.
- Tehát Zsolt. Esetleg történt valami egyéb Zsolttal, ami felmenthetné? Több meló, influenza, fogfájás, miegymás?
- Több meló az igen! Arra fogja. Az apjának dolgozik, ő méri fel a melókat. Na most képzeld el, mikor pont az apja keresi este, miközben állítólag ő küldte vidékre.
- Rémes. Elképzeltem. - gúnyom alig sunnyog csak. Van egy tanárom, ő idéződik fel, a világ éppen összedől, és ő azt kérdi: mi ez a morzsa az asztalon? - Mondd csak Katka, mielőtt belebonyolódnánk ebbe a játékba, és én leszek később a főgonosz, mert tanácsot adok. Szerelmes vagy?
- Á, nem erről van szó.
Kár volt megszólalnom. Tömény monológ következik arról, hogy ki, kinél mennyivel különb, pláne Kati Zsoltnál, aki pusztán egy hiúsági kérdés immár. Szakítás előtti stádium, de ne képzelje egyetlen férfi sem, hogy a barátnőmtől szívszakadás nélkül távozhat. Se más. Még én se. De kell a bizonyosság. Az fontos nagyon. Zsolt szegény beteg, nemileg túlontúl. Az internetre izgul fel. Katka is ily módon korcsult bele. Ott lehet az ok és a bizonyság.

Leteperem a házi munkát. Mosógép lábujjal indít, jobbomban az elektromos fogkefe, balban az újabb flakon mosogatószer, csenget a mikró, bugyog a tésztafőző víz... ilyesmik.
Villára tekergetem a bolonyai spagettit nem sokkal később, és kattogok a számítógép elé varázsolt privát csevely szobára, mert idő van. Valami kelletődző nevet kéne kitalálni... szaftos... , igen a pólomon a vörös folt a tészta alapból. Akkor szaftos csöcsike. Undorodom. De nem, mi legyek? Ami nem túl direkt. Vajon mire bukik a pasi? Katifélét keres, vagy pont az ellenkezőjét?
Oké, elvállaltam, még röhögtem is rajta, megérdemlem. Keresem tehát a barátnőm pasiját a cseten, hogy megszédítsem. Látom is, Pritorplus a neve és ennyi, mert nyilvánosan nem szólalna meg. Nem ám, hogy levegyek némi adást, Katin túlról. Kénytelen, a már tudott infóknál maradva, zokszót áradozok arról, mennyire hiányzik az életemből egy kovácsoltvas kapu. Mert azzal foglalkozik a szentem. Edda dalokat szavalok, sőt, még amit szeret, megfőzöm a cseten szabolcsi módra a töltött káposztát.
Mellesleg csak, emilkéket nézegetek, egyet várok nagyon, helyette - egye fene - dolgozat anyagokat szabdalok a szövegszerkesztőmbe.
Már kedves Pritorplus privátjára irogatok, mikor nagy nehezen válaszol.
- Hogy nézel ki?
- Szarul.
Másfelé bambultam éppen, ezért az eredeti kérdése kihozta belőlem az eredeti választ.
Nyomban helyesbítek.
- Akkorát a dobbant a szívem. Izgatott nagyon a némaságod Prit. - ami szintén igaz is.
- Mi dobna fel még ennél is jobban?
"Ha kiderülne, csupán dolgozatot írsz te is drágám." - A fantáziád világa. Úgy érzem hatna rám.

Kapok annyi fantáziát, hogy nyögni is teher. Nincs benne hétfejű sárkány, sem a Föld száz év múlva, inkább a szexualitás a téma - milyen meglepő. Valahogy úgy érzem, mintha mindketten a legmegfelelőbb szavakra koncentrálnánk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a másikból. És semmi mást. Két órával később, hatalmas ásítás közben nyomom a szöveget: - Nekem is jó volt veled.
- Megadod a számod? Kipróbálhatnánk élőben. - kéri, ilyen kedves visszafogottan, direkt. Belefáradtam a szójátékba.
Hoppá és megcsörren a mobilom. Hinta-palintát játszva a forgófotellel alig rémülten hanyatt esek. Majdnem.
Mégsem. Nincs telepatikus képessége Pritorplusnak.
Gábor az, félórát emleget, amin belül nálam van. Gábor a hosszútávú lélekröptés kapcsolat. Jó öt éve már egymásban pihenünk ki ciklusokat, amiket egymás nélkül éltünk meg. Mostanság kicsit elhúztuk, három hete tart az egymást tutujgató iszony, - ahogy elneveztük.
A gépkapcsolatot átmenet nélkül megszüntetem és nem is értem, szégyellem magam, az egészet.

Mikor amolyan hevenyében beeresztem Gábort, ő visszaránt egy ölelésre és lényegretörően simul bele jobbja a bugyimba.
- Mi izgatott fel? Hm? - nyögi a fülembe.
Hagyom a történetet, bár több részről nem értem. Vetkőzés közben futólag bevizsgálom magam, valóban nemi-inkontinenciám van? Termelek ezt-azt öntudatlan? Mivel ilyesmit nem tapasztalok, az ősiségre fogom, mely szerint a hím kiszagol olyanokat, amiknek még a sejtése is kialudt már kényszerűen modernizált önmagamból.
Nem esnek jól a csókok, hiányzik az összhang, az ő felpörgése visszavet, az ágyat becsméreljük tettekkel, meztelen. Miközben a: hé most komolyan, akarod te ezt? - szöveg restartol folyton a fejemben. Gábor, a horror filmem hőse lóg a testemen, feldarabol részekre, cicizik és puncizik és tájékoztat róla újra, meg újra, mennyire fent vagyok, mennyire másképp akarok, akarom. Talán, ha csendben lett volna, nem lököm le magamról és az ágyról.
- Új játék? - vigyorogja és visszázna.
- Éhes vagy? - kérdezem hidegen, felöltözve egy ágyközépen landolt párnába.
Erre négykézláb közelít, végignyelveli a lábam bokától combközépig. Az este békés együttműködést kívánna, én nem.
Az ágyban, pláne vele, aki a gyógyszer, nincs felebaráti szeretetből elkövetett vöröskeresztes csomagosztás.
- Mi bajod? - kókadozik a férfi minden téren, viharos menekülésem közben.
A nő, az örök, ilyenkor azt feleli. - Semmi.
Ez mondjuk a minden.

Viszont a testben elszabadult ingernyomdász, olyat is elraktároz, ami tulajdonképpen sose volt valódi. Hosszúra nyúlt előjátékunk végül, sokkal később eredményes.
Úgy indul, hogy tévés félálomban, ahol a tévé csak kép, és zene szól, lagymatag, dallamos, ismétlődően laza, hozzábújok. Így feloldódva a testmelegben, a kezdetek tragikomikuma kívánnivaló álmokká szelídül. Lehet, ennél is egyszerűbb az egész. Pusztán a kezdeményezés váltása ragad el.

Mikor ilyen hullámokon terjed a vágy, volt már hullám, fent is, lent is, a szex szagosan és reálisan létező irrealitásokon nyugszik. Ezek természetes nedvek és szagok, hogy elfordulva élvezed, vagy habzsolod attól függ, mi ég bele a lélekbe mélyen a kezdetek zsengéjéből.
Tehát habzsolom. A könnyező férfiszervet saját belsőm adta lüktetése érinti meg és a nyelvem ízleli a sót. Viszonzás, ahogy alulról én magam kapom. A latin szerető nőben remek, férfiban a hirtelen ragadt indulat gyors véget ér, de kit érdekel a latin, ha egy közép-európai legény komótos figyelme az enyém. Kapkodok tehát, fals a zene, ha már hangszer, mély és magas kontrasztja alkotja a középutat, ami valójában nem létezik. Elszakít a sablonná szédült játéktól, teste nagyérdemű nyúlványától. Szerelmes csecsemőm a mellemen szédeleg, mint jámbor király, osztja figyelmét egyenrangúan a felek között. A félgömbök között. Két kéz, mily szerencsés alkotás, másutt figyel rám, érzem tenyere forró és tüzel a bőröm ott, ahol ez is hűvösnek hat. Ó, hogy szeretem!
És gyűlölöm egyúttal, mert a kígyózó test nem győzi meg, haladni kéne, adja magát hozzá! Még húzza. Még tovább. Eleven lüktető szomjas hús, tört képek időn és téren túlról, én vagyok és e két szóból az "én" szertefoszlik. Ősi harc. Többször fut neki, többszörös élvezet, hogy megnyerem magamnak és elveszítem. A levegő játéka, mély sóhaj bent az ígéret, fogyása az alsó hullám, aztán egy újabb korty és a - nem számít már - gyönyöre. Távolról visszhangzó nyögések, , enyém, tied, miénk. Ellágyult ölelés szereti a görcsben repülőt, aztán megnyugszik ő is.

Másnap szétszórt időmet keresem és a szavakat Katkának. Nemlegeseket.

Hajdan a lányok öltözőjében órákkal távozásuk után is erekciót szagolt az aktuális gondnok. Manapság a parfümök, hajlakkok, izzadás-gátlók, testápolók gonosz egyvelege, inkább a vizualitásra terelte a vágy alagútjának vonatát. Gyakran kisiklik. Melltelen, vállizmos idomok, keskeny csípő, szálkásan kiművelt rostok, ott, ahol hús volt, ahol a nő gömbölyű. A gömbölyűt esetleg hájnak hívnák, ha malacom lenne, ott, ahol lenne.
Fuldoklom a gázokat, a fogasra tekert intelligensen öblített ruhák közt. A rövid szöveges üzenet többedszer világít a kezemben:
"A légvárakból egyszer elfogy az oxigén. Pritorplus vár a Földön."
És még mindig azon merengek, honnan tud Pritről a feladó, Gábor.
Nem másról.

***

meztelen álmatlan hosszú a szökés,
majd te hazakísérsz: Sötétedés.
Szavazz Te is!

Átlag: 5.84 pont (19 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 feherkalman1 2016. 11. 10. csütörtök 22:19
Nem hatott meg.
#3 zsuzsika 2014. 12. 13. szombat 07:51
Elmegy.
#2 papi 2013. 09. 12. csütörtök 02:33
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2007. 03. 12. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?