A+ A-

Barátság, szerelem

15 perce ültem a kocsiban, ujjaimmal idegesen doboltam a kormányon, percenként felpillantva a sötét ablakokra. Muszáj felmennem, muszáj felmennem - győzködtem magam. Nem csinálhatom ezt tovább, meg kell mondanom neki az igazat, nem hazudhatok tovább se neki, se magamnak. Megyek, döntöttem el és már nyúltam is az ajtó felé. Nem mégsem, gondoltam meg magam. Hirtelen fényt láttam jobb oldalról, a francba rendőrök, még csak az hiányzik, hogy megkérdezzék, mégis mi a fenét ücsörögök itt este fél 11-kor a sötét autóban. Felkaptam a táskám az ülésről és kipattantam a kocsiból. Gyorsan bezártam, majd a lépcsőház felé vettem az irányt. Szerencsére nem állítottak meg. Nem csináltam semmi rosszat, de még csak nem is itt lakom, mit mondtam volna nekik, mi a fenét keresek itt ilyenkor, na nem mintha közük lenne hozzá, de néha olyan kíváncsiak és hát rendőrnek hazudni, nem épp a legjobb dolog. Gyorsan bepötyögtem a kódot a kaputelefonon és már bent is voltam. Hamar felértem a második emeletre. Álldogáltam úgy 3 percet az ajtó előtt mire bekopogtam. Néma csönd. Aztán még kétszer kopogtam, de semmi válasz. Már éppen fordultam a lépcső irányába, amikor kulcscsörgést hallottam és már nyílt is a bejárati ajtó. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban. Ott állt egy szál pólóban és boxerben, kócos hajjal. Én szólaltam meg előbb.
- Szia. Azt hittem nem vagy itthon. - mondtam zavartan, de nem mertem a szemébe nézni. Sajnálom, hogy felébresztettelek, talán jobb, ha most megyek, nem akarlak zavarni.
És már fordultam is volna, de elkapta a kezem.
- Ne csináld már, tudod, hogy sosem zavarsz - válaszolta, és behúzott az előszobába.
- Amúgy is felébresztettél és azt hiszem tartozol egy magyarázattal is az elmúlt egy héttel kapcsolatban. - mondta miközben elnyomott egy ásítást.
- Ezért jöttem, mert beszélnünk kell. - mondtam alig hallhatóan.
- Sejtem, hogy miről lesz szó.
Elindult a nappali irányába én pedig követtem. Mennyire jól ismertem ezt a kis lakást. A kicsi konyhát, az étkezőt a nagy üvegasztallal és a 4 székkel. A nappalit a fekete bőrkanapéval, előtte a mahagóni színű asztalkával. És a hálószoba, azzal az óriási ággyal, ahol még sosem voltam, csak egyszer bekukkantottam, amikor körbemutogatta a lakást. Kifejezetten jó ízlése volt, ahhoz képest, hogy pasi. Valahogy minden passzolt egymáshoz.
3 hónappal ezelőtt jártam itt először. Régóta ismertük egymást, de egyszer csak kezdett szorosabbra fordulni a kapcsolatunk. Hetente többször találkoztunk, közös főzőcskézéseket tartottunk, filmet néztünk, vásárolni jártunk, egy csomó időt töltöttünk együtt. Aki nem ismert minket azt hihette, hogy egy pár vagyunk, pedig csak barátok voltunk. Tudom, hogy nem létezik barátság férfi és nő között, de mi rácáfoltunk erre az állításra. Vagyis azt hittem. Bennem megváltozott valami és az annyira felkavart, hogy az elmúlt egy hétben minden találkozónkat lemondtam és még a telefont sem vettem fel, ha keresett. Nem volt szép dolog tőlem, de egyszerűen nem tudtam mit kéne tennem. De most végre rászántam magam, hogy elmondjam neki az igazságot.
- Kérsz valamit inni?- kérdezte.
- Valami erős jól esne. - gondoltam. Kocsival vagyok, úgyhogy csak vizet kérek. - válaszoltam, miközben leültem a kanapéra.
Ő is leült velem szembe, ugyanúgy ahogy én, törökülésbe. A pohár vizet az asztalra tette. Még mindig nem mertem a szemébe nézni, de amikor rápillantottam láttam, hogy arra vár, hogy mondjak valamit.
- Szóval azért jöttem - kezdtem - mert el kell mondanom valamit. Az elmúlt egy hétben tudom, hogy hülyén viselkedtem, de történt valami és nem tudtam, hogyan mondjam el, mert hatással van kettőnkre és
Nem hagyta, hogy befejezzem.
- Jaj nehogy már rosszul érezd magad emiatt, nincs ebben semmi rossz.
Meglepetten néztem rá. Hát ennyire nyilvánvaló lenne, hogy mi a helyzet?
- Örülök neki, hogy találtál magadnak valakit, még akkor is, ha ezentúl kevesebb vagy egyáltalán semennyi időd nem jut rám. - mondta s közben belekortyolt a saját vizébe.
Fel sem fogtam mit mondott.
- Na és milyen, aki miatt egy hete hanyagolva vagyok? - kérdezte egy savanyú mosoly kíséretében.
- Micsoda, kicsoda, mi? - hadartam.
- Hát a pasi, aki miatt még a hívásaimat sem fogadod. - mondta most már komolyan.
Nem tudom milyen képet vághattam, de láttam rajta, hogy nem tudja eldönteni, hogy merjen-e nevetni vagy sem.
- Mi az? Ennyire szörnyű a pasas? - kérdezte mosolyogva, de mintha valami megkönnyebbülést láttam volna a szemeiben. Bár ha egy hete felém se nézel, akkor annyira mégsem lehet rossz. - magyarázta inkább magának, mint sem nekem.
Akkor esett le, hogy azt hiszi, hogy van valakim és azért mondtam le minden találkát vele.
- Nincs senki, egyáltalán senki. - mondtam végre, mikor megtaláltam a hangomat.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.87 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 vakon53 2016. 03. 21. hétfő 16:13
10 Pont!
#8 listike 2014. 06. 22. vasárnap 16:48
Szép történet.
#7 papi 2014. 01. 1. szerda 12:29
Nem rossz
#6 mackó2009 2012. 11. 6. kedd 21:39
Ez a történet kimondottan jó.
#5 csaniman 2010. 02. 19. péntek 21:01
Nem azt mondtam, h nem rossz, csak azt, h ezzel gyereket lehet altatni...
Amúgy az tényleg művészet, Tábornok:D:D...
#4 v-ir-a 2010. 02. 16. kedd 20:54
nekem nagyon tetszett, akár meseszerű , akár nem
#3 Tábornok 2010. 02. 16. kedd 02:51
Nem igazán jó. Több ilyen hisztis libát ismerek. Művészet velük kijönni!
#2 csaniman 2010. 02. 15. hétfő 13:54
Maga a történet tetszik, de ez kicsit estimesestílusú lett...
így csak 7 pont...
DE csak így tovább!!
#1 Törté-Net 2010. 02. 15. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?