A+ A-

Egy délszaki teremtéstörténet

2004 nyarán én és a haverok elutaztunk a nagy Déli - tengerre, amit még sosem láttunk, de más sem láthatta túl sokat. Talán azért nem, mert nem volt arrafele szárazföld, ahol az ember nyugodtan leülhetett volna egy tábortűzhöz, virslit sütni.
Chiléből indultunk, egy lepukkant kikötőből, amelynek egyik kocsmájában állítólag Diego Maradona is megfordult egyszer, kokainmámorban, fizetve egy rundot a vendégeknek. Megkönnyebbülést éreztünk, miután jól felszerelkezve kifutottunk a nyílt tengerre a bérelt hajóval, amely a Neuvo Bismarck nevet viselte.
Napokon belül átkeltünk az Atacama - árkon, aztán a Chilei - medencén keresztülhajózva elértünk a Salay - Gómez hátságig. Itt kikötöttünk a Húsvét - szigeteken (ahol, mellékesen megjegyzem, meghágtunk pár bennszülött - muffot), aztán továbbpattantunk a Henderson - szigetre, és a Társaság - szigeteknél délre fordultunk. Ezen a ponton azonban úgy tűnt, eltévedtünk: elkerültük a Tubuai - szigeteket, mert a kapitányunk, aki szifiliszt kapott a bennszülöttektől, nekiállt vadászkésével eltávolítani a péniszén kifejlődött sánkért. A műtét meglehetősen balszerencsésen sikerült - véletlenül a bal heréjét is lemetszette a sánkérral együtt -, de a legnagyobb gond az volt, hogy a figyelme teljesen elterelődött a navigáció felelősségteljes munkájáról. Így aztán mi vettük át a Jákob - lajtorjáját, ám további döntéseinket meglehetősen esetlegesen hoztuk meg, lévén hogy az idő nagy részében tökrészegek voltunk.
Egy hónapig bolyongtunk a nagy kék semmiben, pia és kokszmámorban, s közben ránk köszöntött az ősz. Utólag látható, elég kitartóan navigáltunk délnek, a Délnyugati - nagymedencében, és nem voltunk annyira eszünknél, hogy rájöjjünk, mekkora szarban vagyunk. Új - Zéland kb. 3000 kilométerre volt keletre, a Scott - sziget még ugyanennyire "lefelé", ahogy mi mondtuk - mindenesetre közelebb, mint ami még szerencsés. Az Antarktisz állítólag kurva hideg hely, és mi ezt már itt érzékeltük. Éjszakánként öt fokra ment le a hőmérséklet, bár a hajónkon meg tudtuk oldani a fűtést. Energiakészleteink azonban végesek voltak: mindössze egy hónapig volt olajunk, nem beszélve az élelmiszer, és sörellátmányról, melyek két hétig, ha kitartottak.
És ekkor, végre, szép lassan, szívünkbe kúszott valami aggodalomféle.
***
Ekkortájt történt egy reggelen, hogy kimentem a fedélzetre, és megpróbáltam meghatározni a helyzetünket. Iszonyú másnapos voltam, így nem ment könnyen. A többiek, akik még velem voltak, még aludtak: Feri, Géza és Csilla. A kapitányt már korábban bedobtuk a tengerbe, mert fél here ide, fél here oda, meg akarta dugni Csillát. Nem engedhettük meg magunknak, hogy elharapódzon körünkben a szifilisz.
Természetesen mi többiek, fiúk, már jó ideje közösültünk Csillával. Korábban csak barátunk volt, de hát az élet, távol a nőstényfalkáktól, rákényszerített minket erre a lépésre. Mellesleg úgy tűnt, Csilla se bánja: előző este is mindhárman végigmentünk rajta, és ő akkorát élvezett, hogy véres csíkokat szántott körmeivel a seggemre. Kicsit fájt, és csípte a sós levegő.
De ott tartottam, hogy reggel volt, és én tekintetemmel kémleltem a hatalmas Déli tengert. Elővettem a szextánst meg a radart, és összevetettem az elektromágneses impulzálásokat a térkép koordinátáival. Meggyőző eredményekre jutottam. Ha minden igaz, a 150 - edik hosszúsági foktól nyugatra vagyunk a...
És akkor a hajó megfeneklett! Ebből tudtam, hogy jó nyomon jártam.
Hogy a fenébe képes egy mélymerülésű gőzturbinás jacht megfenekleni azon az óceánon, amelynek egyik szegletében tátong a Marianna - árok 11034 méter mély, ásító, mutáns halakat és tengeri szörnyeket dajkáló tartaroszi ürege? - kérdezhetnék. A válasz a következő: amerre mi hajóztunk, ott terül el a Legouvé - zátony, e rendhagyó geológiai architektúra, ahol az óceán mindössze egy, az 1 méter mély! A természet egyik fantasztikus csodája ez!
Ki is pattantam a hajóról a vízbe, ahol leért a lábam! Ott tocsogtam mellig a kb. 10 fokos vízben, lábam korallokat és tengeri üledéket taposott, és tudtam, egy olyan helyen strandolok, ami több ezer mérföldre van minden szárazulattól. Fantasztikus érzés volt!
- Hé! Gyertek ki! - kiáltottam a többieknek.
Ők azonban nem válaszoltak. Fülelni kezdtem, és nyögdécselést hallottam. Hát ez nem igaz! Biztos megint Csillát dugják. Ám a hangok hirtelen elhaltak - mintha visszazuhantak volna álmukba.
Na mindegy. Nem érdekes.
Felnéztem az égre, és sirályokat pillantottam meg. Úgy köröztek felettem, mint keselyük a zebra oszló teteme fölött. Nem értettem a helyzetet. Az oké, hogy zátony van az óceánon, de egy madárnak szárazulat szükségeltetik, márpedig az nincs errefele. A Tubai - szigetek vagy kétezer kilométerre vannak, addig pedig semmi nincs, csak víz.
És akkor valami megragadta a bokámat.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.29 pont (24 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 zsuzsika 2016. 02. 12. péntek 07:07
Ez egy borzalom.
#5 listike 2014. 04. 7. hétfő 06:35
Ez borzalmas nagy hülyeség.
#4 utazo 2013. 12. 7. szombat 14:39
lehetne jobb is
#3 Andreas 2008. 08. 31. vasárnap 20:12
A színvonal nem itt süllyed! Burgonya, egyre jobb vagy. Emlékszem olyan írásaidra, amelyekre én is "tüskésen" reagáltam, de ezeket magad mögött hagyva határozottan jó irányba mész. Tetszett!
#2 Tüse 2008. 08. 29. péntek 06:51
Ennyire nem süllyedhet az oldal színvonala. Ha csak ilyen történet van raktáron kár frissíteni.
#1 Törté-Net 2008. 08. 29. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?