A teljesség felé

– Z. – nek (a mindegy hányadik) születésnapjára -

Beköszöntött a nyár. Életem 19. nyara. Boldog voltam, szabad és túltengett bennem az energia. Hatalmas bizakodással, reményekkel és tapasztalni akarással vetettem bele magam a vakációba.
Kezdődött minden egy táborral, ahová már hosszú évek óta mindig elmegyek és ahol 16 éves koromban minden elkezdődött.

...

Az előzmények:

Volt ott egy fiú, vagyis inkább egy férfi a pontosság kedvéért. Ő azidőtájt töltötte be a 28-at. Nem volt villámcsapásszerű, de majdnem. Beleestem, mint vak ló a verembe, ahogy az lenni szokott. Persze reménytelen volt, akkor erről határozottan meg tudtam győzni magam, így a tábor egy hete alatt kiélveztem a plátói szerelem minden pillanatát, de semmi több. Hazatérve egy kicsit szenvedtem, de biztos voltam benne: Ez nem lehet másként. Végül is egy felnőtt ember ne akarjon semmit egy 16 éves fruskától.

Egy évig nem láttam. Persze féltem egy kicsit a következő találkozástól, de ugyanakkor izgatott is voltam. Sokat változik az ember 16 és 17 éves kora között. Sok mindent el tudtam volna vele képzelni... Nagyon sokat. De mégis bíztam benne, hogy az egy évvel azelőtti eset nem ismétlődik meg.

Hát nagyon erősen tévedtem. Néhány szót váltottunk és máris éreztem, nekem annyi. Most már végérvényesen. Úgy is lett. Minden másodperc édes szenvedés volt, reménykedtem, bizakodtam és vártam. De semmi. Viszont elég jó barátok lettünk Z. – vel. Sokat beszélgettünk, és szinte mindig igyekeztünk egymás közelében maradni (vagy csak én igyekeztem? ), de véget ért az újabb tábor és úgy mentem haza, hogy éreztem, ezúttal nem tudom majd magamban olyan gyorsan lerendezni a dolgokat.

A tábor utáni hetekben úgy tűnt, neki sem célja, hogy egy évre teljesen megszakadjon köztünk a kontaktus. E-mailezgettünk és rendszeresen beszélgettünk az interneten keresztül, néha találkoztunk is. Én célozgattam, ő is mondott ezt-azt, persze soha semmi konkrét, de nekem elég volt ahhoz, hogy fél éven keresztül borzasztóan szenvedjek a hiányától és reménykedjek. Egy darabig kerülgettük egymást, aztán egy személyes találkozó alkalmával viszonylag nyíltan rákérdeztem, hogy ugyan már, ő most tulajdonképpen mit akar.