A+ A-

A teljesség felé

- Z.-nek (a mindegy hányadik) születésnapjára -
Beköszöntött a nyár. Életem 19. nyara. Boldog voltam, szabad és túltengett bennem az energia. Hatalmas bizakodással, reményekkel és tapasztalni akarással vetettem bele magam a vakációba.
Kezdődött minden egy táborral, ahová már hosszú évek óta mindig elmegyek és ahol 16 éves koromban minden elkezdődött.
.........
Az előzmények:
Volt ott egy fiú, vagyis inkább egy férfi a pontosság kedvéért. Ő azidőtájt töltötte be a 28-at. Nem volt villámcsapásszerű, de majdnem. Beleestem, mint vak ló a verembe, ahogy az lenni szokott. Persze reménytelen volt, akkor erről határozottan meg tudtam győzni magam, így a tábor egy hete alatt kiélveztem a plátói szerelem minden pillanatát, de semmi több. Hazatérve egy kicsit szenvedtem, de biztos voltam benne: Ez nem lehet másként. Végül is egy felnőtt ember ne akarjon semmit egy 16 éves fruskától.
Egy évig nem láttam. Persze féltem egy kicsit a következő találkozástól, de ugyanakkor izgatott is voltam. Sokat változik az ember 16 és 17 éves kora között. Sok mindent el tudtam volna vele képzelni... Nagyon sokat. De mégis bíztam benne, hogy az egy évvel azelőtti eset nem ismétlődik meg.
Hát nagyon erősen tévedtem. Néhány szót váltottunk és máris éreztem, nekem annyi. Most már végérvényesen. Úgy is lett. Minden másodperc édes szenvedés volt, reménykedtem, bizakodtam és vártam. De semmi. Viszont elég jó barátok lettünk Z.-vel. Sokat beszélgettünk, és szinte mindig igyekeztünk egymás közelében maradni (vagy csak én igyekeztem?), de véget ért az újabb tábor és úgy mentem haza, hogy éreztem, ezúttal nem tudom majd magamban olyan gyorsan lerendezni a dolgokat.
A tábor utáni hetekben úgy tűnt, neki sem célja, hogy egy évre teljesen megszakadjon köztünk a kontaktus. E-mailezgettünk és rendszeresen beszélgettünk az interneten keresztül, néha találkoztunk is. Én célozgattam, ő is mondott ezt-azt, persze soha semmi konkrét, de nekem elég volt ahhoz, hogy fél éven keresztül borzasztóan szenvedjek a hiányától és reménykedjek. Egy darabig kerülgettük egymást, aztán egy személyes találkozó alkalmával viszonylag nyíltan rákérdeztem, hogy ugyan már, ő most tulajdonképpen mit akar. Természetesen semmit. Bár nagyon "bír", neki egy felnőtt nő kell, akivel lehet családot alapítani és aki szül neki gyerekeket. Hát persze, igaza van. Fájó szívvel, de beletörődtem, hogy a hatalmas minden akadályt legyőző szerelem nála ezek szerint nem lépett működésbe. Igyekeztem elfelejteni.
Pár hónappal később összejöttem egy fiatalabb sráccal, igen, ő már srác, és pont hozzám való. Úgy éreztem, Z. már a múlté. De mikor a huszonkevés évesemmel először voltunk együtt, egy óvatlan pillanatban hirtelen Z.-t láttam magam mellett az ágyban. Ez a kapcsolat nem tartott sokáig, de Z. megmaradt, legalábbis valahol a lelkem mélyén mindenképp.
De tudomásul vettem, hogy nem kellek neki, ő sem kell nekem! Nagy erőkkel vetettem bele magam az Igazi keresésébe, de csak kis ő-k be botlottam, vagy még azokba sem. És beköszöntött újra a nyár. Életem 19. nyara. A kis bevezető után visszatértem a kiindulópontra és most jöhet a történet, amit el szeretnék mesélni:
.........
Nagyon készültem már hetekkel előtte a táborra, jól akartam kinézni, azt akartam, hogy lássa, nem vagyok már kislány, hanem igazi nő. Azt akartam, hogy megbánja, hogy tavaly olyan csúnyán lepattintott.
Sokat sportoltam, szépen lebarnultam, hullámos fekete hajam a vállamat verdeste, csak úgy sugárzott belőlem az életerő és valószínűleg tényleg elég jól is nézhettem ki, legalábbis a sok vetkőztető férfitekintetből erre következtettem.
Megérkeztem a táborba és igen, ott volt ő. Eleinte mindketten elég zavarban voltunk, de egy idő után feloldódtunk és gyorsan megvitattuk az elmúlt hónapok legfőbb eseményeit. Nagyon kedves volt, mint mindig és nagyon szépen nézett, de ebből nem mertem már semmire sem következtetni. Ez a nézés a szép fiatal lánynak is szólhat, a havernak, nem csak a nőnek. Így hát tartózkodóbb voltam, mint előző évben, mégiscsak meg volt bennem az a seb valahol, amit ő okozott.
Teltek-múltak a napok. Újra egyre közelebb éreztem magamhoz, de nem akartam többé a szegény szenvedő szerelmest játszani. Elég volt abból a szerepből egy életre. Így hát haverkodtunk, sokat nevettünk és beszélgettünk, én meg igyekeztem nem gondolkodni és kombinálni. Lesz, ami lesz.
Eljött az utolsó este. Biztos voltam benne, hogy ebből idén sem lesz semmi, de megacéloztam a lelkem, méltósággal tűrni fogom, egy másodpercig sem leszek szomorú miatta. Minden ujjamra jut nála százszor jobb pasi! Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a közös nyitott "zuhanyzó" felé tartottam. Késő éjszaka volt, már szinte mindenki elment aludni. Egyetlen zuhanyfülke volt, abba is teljesen be lehetett látni, így hát csak egyesével, fürdőruhában lehetett tisztálkodni.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2015. 01. 20. kedd 08:25
Jól megírt történet.
#3 listike 2014. 10. 4. szombat 13:24
Aranyos.
#2 papi 2014. 01. 18. szombat 05:35
Nem rossz
#1 Törté-Net 2008. 06. 18. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?