A+ A-

Mónika

Amikor erre nagyritkán alkalmam adódott - mindig átszellemülten léptem be a főnök irodájába. Nem csak a nagyember környezete kápráztatott el, a teremnagyságú titkársági szoba szolid eleganciája, benne faragott mahagóni bútorok, bőrkanapék, pálmakertbe illő trópusi pálmák, hanem a tekintélyes számú személyzet - egy elegáns, középkorú titkárnő, mellette négy gyönyörű, ifjú gépírónő, egy karcsú. szmokingos inas meg egy szekrényhátú, tüskehajú testőr is.
Természetesen a főnök személyisége volt számomra a legvonzóbb. Billy - mert a háta mögött mindenki így hívta nagyembert - jóvágású, érett férfi volt, aki megjelenésével, társadalmi helyzetével, s nem utolsó sorban sármos dumájával könnyen hódított a környezetében előforduló nők körében. A macho-típusú férfi számára az egész világ egy nagy vadásztelep volt, környezete pedig a főúri vadaspark, ahol minden nő potenciális zsákmány, legyen az illető akár egy alfőnök felesége, egy nagyvállalat tekintélyes igazgatójának női hozzátartozója, vagy csak a stáb - így hívják a nagyember környezetében dolgozókat - egyszerű alkalmazottja.
Ebben a "vadasparkban" dolgoztam én - a csinos Mónika - is, mint a fizetési rangsor XVII kategóriájában szereplő 2634 alkalmazott egyike, akinek még a titkárnő sem tudta a nevét. Ismerjük be, akármilyen eszes és bájos is vagyok, ebben a házban egy kis senki voltam, akinek az is óriási eredményt jelentett, ha valamelyik kisfőnök visszaköszönt a folyosón, s ünnepnap, ha netán közelről láthattam a főnököt. Az pedig maga volt az álom, ha a nagyfőnök magához kéretett, s valamilyen bonyolult ügyben iratokat kellett bevinnem hozzá, s néha egy-két mondattal referáltam a legfontosabb tudnivalókról. Persze ilyen eredményre is csak akkor kerülhetett sor, ha a közvetlen főnököm és annak a főnöke is egyidejűleg volt házon kívül.
Nos, ifjú bombázóként, azért mégsem voltam annyira "senki", hogy főnök - ha meglátott a folyosón, vagy valamelyik tárgyalóban - ne legeltette volna rajtam világoskék szemeit, ne gyönyörködne hosszú, fekete sörényemben, mélytüzű, barna szememben, s ne csodálná meg minden alkalommal a kihívóan pirosra sminkelt, duzzadó ajkaim.
Billy most is - amikor beléptem hozzá - meglehetősen nyíltan tette ezt, de így kettesben még jobban felkavart a férfi mohó tekintete. Egyébként is könnyen zavarba tudok jönni, nehezen viselem a férfiak éhes pillantásait, hát még azt, hát még azt, ha a főnök ilyen áthatóan bámult.
Azért nagy igyekezettel, sikeresen gyűrtem le zavaromat, s a halkan elrebegett köszönés közben a nagyfőnök elé tettem a bekért dossziét. Belelapozott az anyagba, majd a jól ismert baritonján megszólalt:
- Lenne néhány kérdésem kedves... - a mondat végét jól elhúzta, nyilvánvalóan fogalma sem volt a nevemről.
- Mónika. - siettem a segítségére.
- Nos, kedves Mónika - folytatta, láthatóan nem zavartatta magát, hogy nem tudta a nevemet -, öntene előbb egy kis teát? - majd válaszra sem várva folytatta - Tudja, fárasztó napom volt, az uszoda sem lazított el, jól jön egy kis enyhe dopping...
Megint zavarba jöttem, mert nem tudtam, hol keressem a tálalás kellékeit, a teát, meg a tejszínt és a két szem édesítőt, amivel az újságok pletykarovata szerint a teáját ízesíteni szokta.
Segített.
- Abban a sarokban van az az üveges szekrény, ott talál poharakat, meg van egy automata is, az pont nekem való teát ad ki. Vagy segítsek talán?
Hálásan bólintottam.
Felállt a nagy, ovális dolgozóasztala mögül, s a jelzett sarok felé indult. Közben belém karolt, ettől még kínosabban éreztem magamat. Kinyitotta szekrényt, s egy valóságos mini bár tárult a szemeim elé! Ezerféle ital, poharak, jég, tengernyi bogyók, s persze néhány italkeverő edény. Természetesen ott volt az italautomata is, amely az adagológombok felirata szerint vagy kéttucat üdítőféleség kiadására volt képes. Gyakorlott mozdulatokkal készítette el a teáját, s udvariasan megkérdezett, hogy mit óhajtok. Még mindig óriási zavarommal küszködve - alig hallhatóan nyögtem ki:
- Talán egy tonikot, jég nélkül.
- Csak nem a torkát félti? - kérdezte.
- De, mert hamar begyullad. - rebegtem.
- Nos, ha elfogad egy jó tanácsot, gyakran ecsetelje!
- Mivel? - kérdeztem kicsit oldottabban.
- Hát...? - szólt, s a hangja rekedt volt -, talán evvel!
Érdeklődve pillantottam fel rá. Látható izgalommal húzta le a nadrágsliccét, s aztán egy pillanat alatt elővarázsolta jól megtermett, bár még csak félig duzzadt dákóját.
- Gyere, bébi! - szólt felkínálva az ébredező jószágot.
Ledöbbentem, s valószínű ez az arcomra is kiült, nem tudtam, mit tegyek. Látva zavaromat, megsimogatta az arcomat, aztán két kézzel megfogta a vállaim, majd enyhe nyomással térdre kényszerített. Aztán a bal kezével az állam alá nyúlt, miközben jobb kézzel az egyre derekasabban duzzadó szerszámát markolta. Mielőtt felocsúdtam volna, szám felé kínálta büszkeségét.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.19 pont (16 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 Pavlov 2005. 05. 5. csütörtök 10:57
Ezek a főnökök.........
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?