A+ A-

Nővéremmel

Először is szeretnék bemutatkozni. Eredeti nevem nem árulhatom el, de legyek most csak Nóra, és Budapesten lakom. Most vagyok 17 éves, egy nővérem van, akit hívjunk Verának, ő aki 18 éves. Egy olyan történetet szeretnék most így elmesélni, ami hétpecsétes titok, nem szerettem volna, ha bárki megtudja a közelmúltig. De nem tudom tovább magamba tartani, így most álnéven elmesélem mindenkinek ezt az IGAZ történetet. Szüleink 7 éves koromban elváltak, azóta édesapámat nem is nagyon láttam, édesanyám nevelt minket. Soha semmiben nem szenvedtünk hiányt. Én az iskolában 4-sa tanuló vagyok, ezt mondhatom testvéremről is. Kiegyensúlyozott és szép életem volt, legalábbis azt hittem, míg nem történt velem egy nagyon gyönyörű dolog, melynek hiánya nem nyomasztott azelőtt révén, hogy nem is ismertem ezt az érzést.
Kedd reggel lehetett, mikor álmosan felkeltem. 8 óra volt, a suliban épp szünet volt. Nővérem is otthon volt, anyukám nem sokkal előttem ment el dolgozni. Almosan mentem ki a WC-re, majd utána fürdőbe indultam. Benyitottam. Megszoktam, hogy ha van bent valaki, akkor kulcsra szokta zárni. Amikor bepillantottam, a nővéremet láttam, és már éppen mondtam volna is, hogy elnézést, de megakadt rajta a tekintetem. Nem azért, mert nem volt rajta ruha, korábban is láttam már meztelenül, hanem mert egy törülközőn ült a kád szépén széttett lábakkal és az ujjával simogatta a lába közét.
Kissé zavart lettem. Hirtelen nem tudtam, hogy mitévő legyek. Zavartan becsuktam az ajtót. Láttam a nővérem szemein, hogy ő is megijedt. Kimentem a konyhába, hogy egyek valamit, de nem találtam semmit a hűtőben. Bementem, felöltöztem. Aztán kijöttem tévézni. Közben végig a látottakon járt az eszem. A nővérem még mindig a fürdőben volt, de nem is bántam, hogy nem látom, ugyanis nem tudtam, mit mondhatnék neki. Aztán kattan a kilincs és kijött a fürdőből. Ő is fel volt öltözve. Leült mellém. Olyan kínos volt a csend, amilyet még előtte soha nem halottam. Néztük a képernyőt, de semmi sem ment az agyunkba. Aztán erőt vettem magamon és megszólaltam:
- Figyu! Bocs, ha előbb megzavartalak.
- Ok.
Aztán további kínos pillanatok.
- De tényleg nem gond?
- Tényleg, felejtsük el.
Kissé megnyugodtam. Kimentem a szobámba, de amikor becsuktam magam mögött az ajtót, mintha a fejemben kinyílt volna egy. A nővéremet láttam magam előtt, de már nem a testvéremként, hanem mint nő. Ez nagyon fura volt nekem. Megijedtem és próbáltam nem gondolni rá. Elkezdtem tanulni, de akárhányszor csak kinyitottam egy könyvet, pár perc múlva már nem is oda figyeltem. Előtte még sosem voltam fiúval sem, így nem értettem, hogy normális-e ez az érzés. Legalább egy órát feküdtem az ágyamon, közel halottam, hogy kint megy a TV.
Végül kimentem és leültem mellé.
- Beszéljük ezt meg. - szegeztem neki a kérésemet.
- Ezen nincs mit beszélni. Majd ha te is nagylány leszel, akkor majd megérted.
- De én már nagylány vagyok! -és magam is elcsodálkoztam ezen a felkiáltásomon. Nem is értettem, mért mondtam ezt. És azt sem értettem, hogy mért méregetem a testvérem úgy, mintha egy fiú lenne, aki tetszik. Ilyen gyors érzelmi viharok még sosem söpörtek át rajtam.
De láttam a kétségeket az ő szemében is. Szerintem ekkor még ő sem tudta, hogy mire vélje a dolgot. Pár percig mg ültünk ott, és én időről időre mindig őt kezdtem nézni, mintha nem bírnék betelni a látványával. Ezt ő is észrevette. Egy ideig nem szólt semmit.
- Te kívánsz engem? - hangzott a szájából a megdöbbentő kérdés.
És valóban, jogos volt. Mi ketten hasonlítottunk egymásra. Barna haj, barna szem, karcsú testalkat, a kebleimre sem panaszkodhattam csakúgy, mint a hátsó részeimre. És ő is így nézett ki. Az arcunk volt egy kicsit más. És persze a lelkünk. Ő mindig is egy kicsi vadabb volt, több dolgot kipróbált, míg én a biztos utat választottam. De ő ezért is merte feltenni a kérdést. Én pedig nem tudtam, mit válaszoljak. Igaza volt, kívántam, de még magamnak sem mertem bevallani.
- Nem. -hangzott a reflexszerű válasz, de oly erőtlenül és határozatlanul mondtam ki, hogy azt akár igennek is lehetett venni.
- Voltál már fiúval? - kérdezte, és ez éppen olyan váratlanul ért, mint az előbbi kérdés. Érezte, hogy határozatlan vagyok.
A kérdést többek között azért is tette fel, mert mint mondtam, lelkileg különbözőek voltunk. Nem beszéltük meg soha a problémáinkat, a magánéletünket egymással. Nem voltunk az a hagyományos értelemben vett jó testvérpár.
- Nem, még soha. - mondtam ezt is erőtlenül.
- És akarod?
- Persze. - de közben nem is tudtam, hogy mire gondol pontosan.
A levegő már forrt a szobában, és közben kétségek gyötörtek, hogy most mi lesz. Elmondja anyunak, vagy nem is ért meg? Ennél kínosabban még sosem éreztem magam. A nővérem pedig egyre magabiztosabbnak tűnt. Lekapcsolta a tévét és felkelt.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.47 pont (73 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 papi 2014. 03. 1. szombat 06:29
Egész jó
#3 A57L 2013. 08. 20. kedd 05:00
Elmegy.
#2 xess 2005. 01. 10. hétfő 06:50
Csodálatos a történet, igényes a megfogalmazás. Jó volt olvasni, felizgatott és várnám a folytatást:)))))
#1 Törté-Net 2005. 01. 6. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?