Áthallás

Tíz éve elváltam, negyvenegy évesen egyedül élek egy kétszobás, 56 négyzetméteres panellakásban, egy lakótelepen, sokszáz családdal együtt. Lassan kezdtem újraépíteni mindent, amit a volt feleségem és az új pasija elvittek tőlem. Nyolc évembe telt, mire lett egy normális autóm és némi biztonsági tartalékom. Éjjel-nappal melóztam. Nappal targoncáztam egy multinál, utána meg eljártam egy maszek szerelőhöz fusizni, mert az eredeti szakmám autószerelő. Ez utóbbi jobban fizetett, mint a gyári túlóra, ráadásul zsebből-zsebbe. Néha összejött egy-egy nő pár alkalomra, néha fizettem érte, a köztes időben meg maradt a saját kezem. De olyankor legalább nem kellett gumit használnom.
A lépcsőházunk szerencsére viszonylag csendes volt. Egyik oldalamon Laci báék laktak, egy nyugdíjas házaspár a kis tacskójukkal, ami minden találkozásunkkor rám ugrált, hogy vakargassam meg a füle tövét. Egy idő után telefonszámot is cseréltünk, hogy ha baj van, tudjanak hívni.  A telefonomban csak úgy szerepeltek „Szomszédlacimarika”.  A másik oldalon egy harmincas csaj lakott. Ugyanannál a multinál dolgozott, mint én, csak ő az irodán.
Amikor éppen nem dolgoztam, a neten vadásztam a csajokat, vagy pornót néztem. Volt tévém is, de inkább csak felesleges porfogóként, mert csak akkor volt bekapcsolva, ha nő volt nálam, hogy a zajokat elnyomja.
A panelban – mindenfajta szigetelés híján – a falak szinte csak alibinek voltak, se a zajokat, se a szagokat nem szűrték meg, csak a látvány ellen védtek. Annak idején a szocializmusban csak a mutatószámok voltak érdekesek, a minőség kevésbé. Ezek a háztömbök százszámra épültek, hónapok alatt úgy emelkedtek ki a semmiből 10-12 emelet magasra, mint a strandon a homokvárak, ha egy kisiskolás csoport homokvárépítő versenyt rendez.
Ha a nyugdíjasok szeretkeztek, az komótos, hosszan elhúzódó ritmikus ágyrecsegéssel járt, és Mari néni elfojtott sóhajaiból  – „jaj, ó drága Istenem” vagy „szűz Máriám” –  pontosan tudtam hol tartanak,  mintha a szomszéd szobából hallanám, tompán, kellemesen, szinte megnyugtatóan. Laci bá általában néma volt, csak a végén hallottam a mély, elfojtott hördülését. Az egész olyan volt, mint egy régi, karcos hanglemez, amin ugyanaz a megunhatatlan lassú dal szól, újra és újra.
A harmincas szomszéd csaj viszont, ha hetente – kéthetente felhozott valakit, az maga volt a szexuális felvilágosítás. Sőt, inkább kiképzés. De nem csak nekem, hanem a ház szerkezetének is.