Utazások a világban 6. rész - Berlini vad csajok bűvöletében

Utazások a világban 6. rész – Berlini vad csajok bűvöletében
Már olyan messzinek tűnt a luxus hajóút, de Anna még mindig nem nyerte vissza teljesen régi önmagát. Bár egyre ritkábban jutott eszébe Pier Paolo, ilyenkor mégis összefacsarodott a szíve, szomorúságot érzett magában. Hiába próbáltam vidítani, nem volt sok eredménye. Egyetlen vigaszként éreztem, hogy ezek az emlékek halványodtak, és bíztam benne, hamarosan a feledés homálya borul rá. Elég gyakran összefutottunk, felidéztük utazásaink emlékeit, mert igazán volt mire emlékezni.  
Egy cukrászdában találkoztunk, ami nem volt messze a lakásomtól, tervezni kezdtük következő utunkat. Amikor számot vetettünk anyagi helyzetünkről, kiderült, hogy St. Moritzi takarításért kapott pénz a hajóúttal elfogyott, és egyikőnk se mondhatta el magáról, hogy kőgazdag. Mivel a hajón velünk utazó Zita és Jörg meghívtak magukhoz Falkensee-be, az a pár nap nem kerülne pénzbe, de ha már Németországba utazunk, meg kellene nézni Berlint is, amihez Zitáék háza egészen közel van.  
– Anna! Ugorjunk fel hozzám, és a neten keressünk valami olcsó berlini szállást, döntsük el mikor lenne nekünk jó utazni, hogy egyeztessünk Jörgékkel, nekik is jó-e az az időpont.
Megint szomorúságot láttam az arcán.
– Mi van veled? Mitől kámpicsorodtál el megint? – kérdeztem egy kicsit emelt hangon.
– Éva tudod te is, hogy Pier Paolo Zita unokatestvére, és róla is mindig ő jut az eszembe – mondta Anna, és miközben rám nézett, láttam rajta az agya teljesen másfelé jár.
– Elég legyen a nyavalygásból, ő volt, de most már nincs. Ha folytatod, engem is elveszítesz, nekem nem kell egy állandóan savanyú arcokat vágó, egy bálványba szerelmes barátnő. Ezt akarod? – szegeztem neki teljes komolysággal a kérdést.
Láttam rajta, megrémült. Barátságunk már évek óta az Isztambuli találkozástól kezdve tartott, szinte elszakíthatatlanok voltunk egymástól. Odabújt hozzám, megölelt, a szeméből két könnycsepp gördült lefelé az arcán. A kis bestia! Tudja jól, hogy a könnyeinek nem tudok ellenállni. Arcához hajoltam és a cseppeket lecsókoltam onnan.  
– Mehetünk? – kérdeztem tőle. Nem szólt semmit, csak bólintott.
Otthon, a pici lakásomban, felmentünk a netre, Kerestünk olcsó berlini szállásokat.