Fogjuk rá a hullámzásra

Két órája ez a nap még jónak ígérkezett.

A szüleimmel töltöttem a hétvégét a catalinai partok közelében, búvárkodtunk, napoztunk, és élveztük a jól megérdemelt pihenést. Az, hogy épp itt hevertük ki az elmúlt időszak fáradalmait, apámnak volt köszönhető. A legtöbb anyagilag jól eleresztett középkorú férfi, ha elkapja a kapuzárási pánik, általában sportkocsit vesz magának, az öregem azonban úgy gondolta, hogy egy méretes jacht jobbat tesz megrendült önbecsülésének. Ha engem kérdeznek, remek döntés volt.
Heverészni a fedélzeten egy kellemes délutáni merülés után, kezedben egy margaritával, a világgal mit sem törődve... Nos, ez az amit én boldogságnak hívok.

Harminc perccel ezelőtt kaptuk meg a riasztást.

Egyetlen jó tengerész sem mulasztja el kihajózás előtt megnézni az időjárásjelentést, és őszintén mondom, mi sem tettünk másként. Volt ugyan egy kisebb vihar ötven mérföldnyire tőlünk, de tekintve a pozíciónkat úgy gondoltuk, hogy legfeljebb csak néhány szürke felhőt fogunk látni belőle a horizonton, esetleg egy kicsit felerősödik a hullámzás, de ez minden.
Mondanom sem kell – tévedtünk.
A vihar egyszer csak elindult felénk, fékezhetetlen őserővel korbácsolva fel maga előtt az óceánt. Próbáltuk meglovagolni az egyre magasabbra emelkedő hullámhegyeket, ám ez nem ment valami könnyen, Long Beach még messze volt, az ég pedig egyre borúsabb lett. A hajót úgy dobálta ide-oda a körülöttünk fortyogó sötét víztömeg, mintha csak valami játékszer lenne.

A jacht beinduló motorjainak rázkódása megremegtette a fedélzetet, hangos zúgásuk birokra kelt a tomboló vihar lármájával. A meleg kabinban ültem egy padlóhoz rögzített irodai széken, fejemet a falnak támasztva, szememet becsukva. Nem szerettem különösebben az ilyen időjárást, szemben az apámmal, aki élt-halt az efféle "ember a természet ellen" szituációkért. Ilyenkor hat ökörrel sem lehetett volna elvonszolni a hídról, ahol megszállott csillogással a tekintetében állt a kormánynál, és figyelte a vihar őrjöngését. Biztos voltam benne, hogy anya is ott van vele, ami nagy hiba, mert tapasztalatból tudtam, hogy apámat ilyenkor jobb egyedül hagyni.
Természetesen én is szívesebben néztem volna a hídról, hogy miként kerülgeti a hajó a körös-körül tajtékozva ágaskodó hullámszörnyeket, de mivel nem először voltam az öregemmel ilyen helyzetben, tisztában voltam vele, a legokosabb amit ilyenkor tehetek, hogy lemegyek a kabinba és hagyom, hadd tegye egyedül, nyugodtan a dolgát.