A+ A-

Kocsmai szépségek

Akkor már öt éve dolgoztam egy kis pesti kocsmában. Vidéki lány vagyok és nem is épp a legpénzesebb fajtából, ezért már egyetem alatt is munkát kellett vállalnom, hogy fizethessem az albérletet és tudjak minden nap ennivalót venni.
A munka kellemes volt. A főnök kedves volt velünk, és még a legnagyobb forgalom idején sem voltak túl sokan, így egyszerre ketten-hárman jól bírtuk a kiszolgálást. És még a fizetés is korrekt volt. Sikerült úgy szerveznem az óráimat, hogy minden nap be tudjak állni legalább pár órára, aminek köszönhetően a főnök is elégedett volt velem.
Ezek után pedig, amikor befejeztem az egyetemet, nem volt kérdés, hogy maradok dolgozni teljes munkaidőben. Persze ez a meló sem volt egy leányálom, és bár a fizetéssel egy egyetemista jól elboldogulhatott, egy dolgozó nőnek azért már lehetett volna jobb is. De én nem bántam. Arra elég volt, hogy béreljek egy kis lakást a környéken, és hogy ne kelljen aggódnom amiatt, hogy mit fogok enni a következő hónapban. Amellett pedig a főnök mindig viccelődött is azzal, hogy egy ilyen csinos lány úgyis összeszed egy hónap alatt legalább még egyszer annyi borravalót, mint a bére. Bár nem voltam egészen biztos ennek a kijelentésének az igazában, de végül mégis csak neki lett igaza.
Na, nem azt vontam kétségbe, hogy a főnöknek igaza van (mert neki mindig igaza van), hanem azt, hogy megérdemelném a bókjait. Egyesek talán álszerénynek tartanának emiatt, de sosem tartottam magam egy bombázó alkatnak. Elégedett vagyok a külsőmmel. Viszonylag magas vagyok és karcsú. Vállig érő, kissé hullámos sötétszőke haj, kék szemek, fehér bőr, angyali arc. (A legutolsót nem én mondom. Ez az egyetlen ismertetőjegyem, amit talán mindenki megjegyez magának. Még az egyetemen is mindenki angyalkának becézett és, elhihetitek, nem a viselkedésem miatt.) Elismerem, nem vagyok csúnya, és vannak elég sokan, akik megirigyelnék a külsőmet, de én inkább az erős középmezőnybe taksálnám magam.
Ennek igazát azonban a legtöbb vendég pillantásai jólesően cáfolta meg, pozitív irányba. Persze mindig vannak otromba fickók, akik füttyögetnek, ha meglátnak egy csinos lányt és fogdossák a felszolgáló lányok fenekét, de a kiadós borravaló mellett azért ezt is el lehet viselni.
Röviden, jól éreztem magam és még viszonylag kényelmes életet is élhettem. A munka rutinja egy-két év után már szinte a vérembe ivódott és, bár sosem untam magam igazán, kellemes egyhangúság uralta a napjaimat.
Ez azonban egy csapásra megváltozott, amikor ők ketten először beléptek a mi kis kocsmánkba, bár akkor én erre még nem döbbentem rá.
Az első pillanatokban nem is gondoltam volna, hogy ekkora hatásuk lesz az életemre. Én csak két csinos tinédzser lányt láttam. Mindketten középmagasak, vékonyak és csinosak. Bár ezen kívül sok mindenben nem hasonlítottak külsőre. Az egyik tejfel szőke volt, kék szemű és fehér bőrű. A haját lófarokba fogta, ami azonban így is lelógott a háta közepéig. Vékony szája szinte állandóan mosolyra állt vékony arcán, a szemei pedig csillogtak. A másik lány ezzel szemben kibontva hordta vállig érő sötétbarna haját. Kerek arcát telt ajkak, pisze orr és mogyoróbarna szemek uralták. Az ő arckifejezése komolyabb volt, habár így is igen erős kislányos bájt árasztott magából.
Egy szóval, két tizenéves csitrit láttam, akik azt tervezték, hogy ma este kirúgnak a hámból. Csak a szokásos. Semmi különös. Legalábbis akkor még így gondoltam.
Az első alkalommal nem egyedül érkeztek. A kis társaság négy fiúból és nagyjából öt-hat lányból állt. Hangosan nevettek és viccelődtek, miközben a szőke lány odalépett a pulthoz, barna barátnője pedig egy lépéssel lemaradva követte.
– Tíz üveg Heinekent kérnénk és néhány zacskó mogyorót… mondjuk ötöt – mondta mézédes hangon.
– Nem vagytok ti még túl fiatalok a sörhöz? – húztam össze a szemöldökömet, de igyekeztem nem törődöm hangszínt megütni. Elvégre nem akartam elkergetni őket.
– Ne már! – húzta el a száját a barna lány, de komoly arcán mégis bujkált egy kis mosoly. – Elmúltunk már tizennyolc évesek.
Mintegy nyomatékosítva a mondottakat, két hüvelykujját betűzte testhez simuló zöldes barna sortjának zsebébe és, igen, szemmel láthatóan kidüllesztette a mellét, mintha ezzel is idősebbnek akarna látszani, pedig így csak még kislányosabbnak látszott.
– Jól van! – válaszoltam rögtön. Nem mintha teljes mértékben meg lettem volna győzve, de hát nem akartam semmi jónak elrontója lenni. Még ha tényleg kiskorúak is, ha erőszakoskodok, hogy mutassák meg a diákigazolványukat, akkor sértődötten elkullognak és átmennek a szomszéd bárba, ahol kérdés nélkül kiszolgálják őket. Ha már inni akarnak, akkor inkább itt hagyják a pénzüket. – Azonnal viszem.
Vidáman elmosolyodtak. Szemmel láthatóan már el is felejtették, hogy megkérdőjeleztem állítólagos nagykorúságukat. Vagy már akkor sem érdekelte őket. Megköszönték, majd összetoltak két asztalt és a kis társaság leült köré, hogy ismét felcsendüljön a hangos kacarászás.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.56 pont (52 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#12 Annaahh 2016. 02. 8. hétfő 11:10
Tetszik. Nagyon jó lett!
#11 zsuzsika 2016. 01. 19. kedd 09:20
Jó írás.
#10 Lillus 2016. 01. 12. kedd 20:06
Tetszetős
#9 papi 2015. 12. 23. szerda 09:45
Nagyon tetszik.
#8 RAVETRAIN 2015. 12. 22. kedd 11:34
Ez zseniális! Szerintem világklasszis 10p! Gratulálok!
#7 Rinaldo 2015. 12. 22. kedd 08:23
Szuper.
#6 gyuri0926 2015. 12. 22. kedd 08:10
Klassz csak minek jártál egyetemre , leszbikus kocsmáros lány elhettél volna anélkül is .
#5 Andreas6 2015. 12. 22. kedd 07:50
Nagyon jó, folytasd!
#4 genius33 2015. 12. 22. kedd 07:08
Azt hiszem nem tévedek nagyot ha azt kérem hogy folytasd. smile
#3 A57L 2015. 12. 22. kedd 06:48
Gratulálok,szép és jó írás.
#2 feherfabia 2015. 12. 22. kedd 06:29
Nagyon jó!
#1 Törté-Net 2015. 12. 22. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?