A+ A-

Túlóra

Ritka dolog, hogy túlóráznom kell, de hát van ilyen... Minden munkahelyen adódhatnak olyan határidők, amikhez a napi nyolc óra kevésnek bizonyul. Ilyenkor persze a lelkiismeretes dolgozó természetesen marad, segít, teszi a dolgát, és szorít magának, hogy azért még pihenni is jusson ideje...
Így történt a múltkor is. Volt egy több kötetes anyag, ami későn készült el, és még aznap este le kellett fénymásolnom, csinosan dossziéba pakolnom és becsomagolnom, hogy a futár másnap már kora reggel vihesse a reptérre, hogy még a délelőtti járattal elmenjen. Kicsit húztam a számat, de hát ilyen vagyok, persze hogy maradtam.
A családot elrendeztem telefonon keresztül, még időben, aztán leszaladtam a szomszédos közértbe, és hogy felkészüljek az éjszakába nyúló munkára, elláttam magam mindenféle finomsággal. Egy üveg bor is szerepelt a képzeletbeli bevásárló listámon: igaz, tudom, munkahelyen nem iszunk alkoholt, de úgy voltam vele: a franc belé, ha itt kell melóznom akkor, amikor már mindenki rég otthon van, vacsorázott, pihen, akkor én ezt az időt itt benn igenis JÓL fogom eltölteni, még ha közben munka is van, de legalább jól fogom magam érezni.
Amikor visszaértem, az utolsó madarak (a legsztahanovistábbak) szállingóztak kifelé éppen a kapun, persze mindenki csodálkozott: hát te? Én még maradok.
Visszajöttem az irodámba, kényelmesen kirámoltam, és megterítettem magamnak a tárgyaló hatalmas asztalán, mondván, hogy aki sokáig fog dolgozni, annak időnként szüksége lesz majd némi munícióra - és persze a másolnivalót sem akartam összepecsételni. Aztán bekapcsoltam a pici rádiómat, mondván, hogy a zene feldob, papucsot húztam, hogy kényelmesebb legyen, és készen is álltam.
Miután ilyen jól berendezkedtem, nekiláttam a munkának. A sok papír egyre jobban ellepte az asztalomat, aztán a székeket is, de valahogy nem akart fogyni, sőt, az irathalom egyre csak nőtt.
Közben beszéltem megint az otthoniakkal: jól vannak, vacsoráztak, mennek aludni... Te jó ég, már kilenc óra... Tényleg. Na, hamar tovább, dolgozni, mert jó lenne nekem is hazajutni még ma...
Fél tíz lehetett, amikor a biztonsági őr beköszönt:
- Nagy a munka, látom.
- Nagy, sajnos... Ellenőrző körút?
- Igen, most járok körbe. Ne aggódjon, vigyázok majd magácskára is. Itt leszek a portán, bármi gond van, csak szóljon nyugodtan.
- Rendben, köszönöm.
- Szívesen maradnék, segíteni akár, de sajnos, ott kell lennem a helyemen.
- Persze, menjen csak.
Azzal elköszönt, és már éppen nyitottam volna be egy kis félédes vörös doppingszerért a tárgyalóba, még visszadugta a fejét:
- Nincs ám egyedül a folyosón! Itt van még a kollegája is, biztosan ő is határidős munkát kapott!
Megköszöntem az infót, egymásra mosolyogtunk, intettünk, aztán távozott. Még beraktam egy adagot a másolóba, de az agyam már máshol járt... Ki a szösz van itt még rajtam kívül? És hogyhogy nem tudok róla? Ki lehet az?
A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, hát kinéztem a folyosóra, hátha látok valahol fényt... és igen. Megvagy.
(Hú de melegem lett... Pont annak a fiúnak az irodájában van fény, aki olyan csinos, magas és kedves, akin olyan sokszor megakadt már a szemem...
Helyes a pofija, szépek a kezei - ezt mindig megnézem - no és nem utolsósorban nagyon jó feneke van... Már többször is előfordult, hogy láttam magam előtt menni, és bizony, a feszülő farmernadrágja igen csak buja képeket indított el a fantáziámban...)
Nos. Az, hogy mindketten benn vagyunk, ilyen későn, talán feljogosít engem arra, hogy indok nélkül nézzek be hozzá... Odasétáltam az ajtajához, megigazítottam a ruhámat, koppantottam kettőt az ajtón, és benyitottam...
- Szia, hallom, Te is itt vagy még.
- Sssssszia..., igen... - csusszant be sietve az asztal alá székével.
(Vajon mitől jött így zavarba...? Miért néz rám ilyen riadtan?)
- Neked is sürgős munkád van?
- Hááát... igen...
(Jó szűkszavú... mintha kicsit megijesztettem volna... Vagy zavarom talán...?)
- Csak gondoltam, szólok, hogy én is itt vagyok, és hoztam vacsit is, ha gondolod...
- Jó, jó, jó... köszi...
(Na ebből elég. Ez megrémült tőlem, vagy mi, hogy nem tud értelmesen válaszolni?) Kifelé vettem az irányt, és ahogy visszacsuktam volna az ajtaját, még kiszúrtam valamit... Nocsak... A monitoron félreérthetetlen módon felismertem vastag betűs címéről az egyik novellámat, amit felraktam a netre, és ami, hát, igen sikamlósra sikeredett...
Na ki innen, de gyorsan!
Visszafutottam a saját szobámba, és a becsukott ajtónak támaszkodtam... jó mélyeket lélegeztem... Na neeeem... Nem valószínű, hogy tudja, a mögött a nick mögött pont én rejtőzöm... De hogy pont azt olvassa... és ilyen későn itt van... Rejtély...
Rejtélyes, de nagyon - nagyon csinos hapsi... és azok a sötét szemek, ami körül a szempillák, mint a csillagok...
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.09 pont (11 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 A57L 2014. 10. 23. csütörtök 10:31
Ez jó lett.
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?