A+ A-

Unter den Linden

Végre eljutottam Berlinbe. A Staatsbibliothek lenyűgöző olvasótermeiben dolgoztam néhány hétig. Kimondhatatlanul izgalmas volt a legrégibb és a legújabb könyvek és folyóiratok között dolgozni - már akinek ez izgalmas; nekem mindenesetre az.
De hát persze nem lehet három hétig egyfolytában csak dolgozni. Néha korábban, néha később, de délután szinte mindig nagyszerű volt végigsétálni az Unter den Lindenen vagy a Potsdamer Strassén, örülni a késő tavasznak, és érezni valami szabadságot, amit az ember otthon nem érez; nézni, figyelni az embereket, ahogy otthon az ember nem figyeli őket, idegenként, mégis otthonosan, ha értitek, mire gondolok.
Egyik nap - tíz napja voltam már Berlinben - egy igen meglepő dolog történt. Sétálgattam, nézegettem az embereket, belélegeztem a szabadságot, és épp azt tervezgettem, mit vegyek vacsorára, amikor egyszer csak rám köszönt valaki.
Ráadásul olyan valaki, akit életemben nem láttam. Pedig higgyétek el, megjegyzem, ha látom. Nem mintha akkor egy szakszerű és tárgyilagos személyleírást tudtam volna róla adni, mert csak a vidám szemeket láttam és a lány mosolyát, meg azt a fantasztikus hullámos hosszú haját, amibe már akkor szinte belevesztem, pedig még csak az agyam kutatott kétségbeesetten a szétdobált adathalmazokban: ki lehet ez?
A lány persze látta a zavaromat, de valami hihetetlen természetességgel vette át az irányítást fölöttem - abban a percben még csak a zavarom fölött lett úrrá, s nem is sejtettem: ez még csak a kezdet.
Látott engem többször is a könyvtárban. Ő is minden nap bejár, Heideggerrel foglalkozik. Még jó, hogy nem kezdtünk el Heideggerről beszélgetni - nem igazán voltam képben (most sem vagyok, bevallom). Én mit kutatok? Honnan jöttem? A beszélgetés a forrásból gyorsan folyó patakká, majd sodró folyóvá duzzadt, és a lány - Lilja - természetessége engem is magával ragadott. Nemsokára egy parkban találtam magam, ahogy ülök mellette egy padon, és még mindig beszélgetünk, most már filmekről és könyvekről, országokról és történelemről. Órák múltak el, mire elváltunk, és én úgy szálltam fel a villamosra, mint akit lenyugtatóztak: még bevásárolni is elfelejtettem.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7 pont (8 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 Andreas6 2017. 07. 18. kedd 06:07
Kilógsz itt a társaságból. Semmi perverzió, úgyszólván tökéletes helyesírás - tetszett!
#3 listike 2014. 06. 22. vasárnap 17:47
Miért nem folytattad?
#2 v-ir-a 2013. 06. 7. péntek 22:56
na és meglátogatott? smile
persze ennyi év után ez csak vicc
de édes kis történet volt smile
#1 Törté-Net 2005. 09. 1. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?