A+ A-

Koccanás

Ideges voltam, a munkám miatt, a kapcsolatom miatt, az anyám miatt. Nem értettem, hogy a fenébe jöhetett össze így minden. A főnököm olyanokért cseszett le, amihez semmi közöm. Persze, ahogy az lenni szokott ilyenkor hiába magyaráz az ember, süket fülekre talál. Nemrég léptem ki egy rossz kapcsolatból, a barátnőm mobilján találtam pár kompromittáló sms-t, igaz hogy nem találtam egyértelmű utalásokat más pasival való szeretkezésekre, de az egész olyan szagot árasztott. És mikor rákérdeztem bevallotta, már nem szeret és hagyjuk abba az egészet. Csak így a képembe vágta. Aztán anyám meg folyton azon izgul, hogy mikor házasodom már meg, mikor alapítok családot, mert ö már annyira szeretne az unokáinak túrós rétest sütni.
És persze az idegeskedés magával hozta a rosszkedvet is, magamba fordulva járkáltam a munkahelyemen, egyik kollegám sem bírta sokáig a közelemben, mert mogorvaságom mindenkit elriasztott, sőt néha már gorombáskodtam. Ilyenkor még én sem szerettem magamat, de egyszerűen nem tudtam felülkerekedni a rosszkedvemen, még a kedvenc zenéim se segítettek. Teljesen beletemetkeztem a munkámba, nem figyeltem senkire és semmire, csak ültem a székemben, mint aki se lát se hall. Ezek az időszakok néha hosszan eltartottak, és már mindenki ismert annyira, hogy ilyenkor nyugton hagytak, haverjaim nem akartak kirángatni a komorságomból, mert tudták, az mindenkinek rossz lenne: beszólnék és utána megbánnám, nekik meg azért mert beszólnék és megbántanám őket. Ilyenkor nem volt más mint várni arra, hogy végre elmúljon ez a rossz hangulat.
Egy szó mint száz, szar kedvem volt már napok óta. Az egyik délután még le kellett ugranom vidékre egy csip-csup ügy miatt, bevágtam magam a céges kocsiba aztán usgyi. Legalább egyedül vagyok az autóban, kedvemre káromkodhatok, ha valaki nem úgy vezet ahogy nekem tetszene. Nem szoktam fittipaldizni, de ilyenkor elkap a vágy aztán száguldozok, mint egy állat. Szerencsémre a rendőrséget valahogy mindig el tudom kerülni, és azért ilyenkor sem száll el az agyam annyira hogy életveszélyes cselekedeteket hajtsak végre. Csak gyorsabban megyek a kelleténél, és mindenki aki előttem halad az béna segg. Tök mindegy mit csinál, béna segg. De azt hiszem ilyenen már mindenki átesett legalább egyszer, akinek van jogosítványa.
Most életveszélyes voltam, olyan szűk helyekre vágtam be, ahova józanul még állva se próbálnék beállni. Dudálás és villogás kísérte az utamat, de szerencsémre hamar kiértem a városból és a forgalom is csökkent, így nem kezdtem életveszélyes előzésekbe. Azaz kezdtem volna, de nem kellett. Szegény vállalati Opel, ilyenkor rendesen megszenvedett. De ő a hibás, miért nem megy gyorsabban, mint a villám, vagy mint a mesebeli hatlábú táltos paripa? És egyáltalán, miért nem tud repülni?
Az úton egyre kisebb lett a forgalom, én is lehiggadtam valamicskét és most már nyugodtabban nyomtam a pedált. A fák a nyári késő délutánban gyorsan szaladtak el mellettem, imitt-amott kilátást hagytak a dimbes-dombos szántóföldekre. A szél nem fújt, a rádióban végre olyan zenét adtak, ami egy kicsit jobb kedvre derített, bár mi tagadás el tudtam volna viselni pár korty alkoholt is, de ugye azt ott és akkor nem lehetett. Egy kicsit letekertem az ablakot, száguldottam az egyre növekvő szürkületben.
A fényszórók hideg kékes fénye ekkor tűnt fel a visszapillantótükrömben. Sebesen közeledett, gondoltam még pár pillanat és elszáguld mellettem az autó. A két dupla lámpa jellegzetesen terült el a kocsi elején, egyből rájöttem, hogy csakis valami Merci lehet. De az előzés elmaradt, ami köszönhető volt a hirtelen kanyargóssá váló útnak. Nem láttam a mögöttem ide-oda cikázó luxusautó szélvédőjén keresztül, de azt nemsokára megállapítottam, hogy valami nincs rendjén. A kocsi ki-ki dugta orrát az Opel fara mögül de mindig visszahúzódott.
- A fenébe, ne légy már hülye - mondtam halkan, mikor a Merci félig a záróvonalon hajtott egy éles kanyarban.
Nem tudom miért izgattam magam az ilyenek miatt, az ö baja ha balhét csinál, vakmerő előzései és manőverei után halottként marad az aszfalton. Csak az a gond, hogy általában a vétkes autó vezetője hal bele a karambolba, nem az ilyen vadállat sofőrök, hiszen őket megvédi a luxusautó erős karosszériája, és a kocsi belső terében mindenhol elhelyezett légzsák-hegyek.
Az út továbbra is kanyarokkal tarkítva futott a homályba, a Merci pedig minduntalan ki akart előzni. A következő kanyarban hirtelen, szinte a semmiből egy hatalmas kamion tűnt fel, és a mögöttem haladó kocsi csak az éles kürtszóra tért vissza az Opel nyújtotta fedezékbe.
- Ezt a barmot!
Mi tagadás mázlija volt, ha csak egy centivel is beljebb halad, akkor már nem lenne a nyomomban. A fényszóró éles pászmája most már bántotta a szemem, megpróbáltam úgy hajtani a fejem, hogy a két tükörből visszaverődő fény ne zavarjon. Aztán kiértünk egy egyenes szakaszra, csak a messzi távolban látszott egy szembejövő autó fénycsóvája.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.23 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 Andreas6 2015. 06. 29. hétfő 20:12
Ez igen!
#5 A57L 2014. 08. 28. csütörtök 08:39
Szép történet.
#4 listike 2014. 06. 30. hétfő 14:41
jÓ VOLT.
#3 papi 2013. 11. 1. péntek 07:00
Nagyon tetszett.
#2 v-ir-a 2012. 03. 7. szerda 21:45
nem rossz smile
#1 Törté-Net 2005. 11. 1. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?