A+ A-

Véletlen találkozás

2006. szeptember 14.
Történt valami, ami megváltoztatta az életemet, azt hiszem elég jelentősen. Rengeteget tanultam, sokat szenvedtem, többet, mint amit megérdemeltem. Egész eddigi életemben az volt a mottóm, hogy nem bízom senkiben, így nem ér csalódás, nem bántanak meg. De sajnos ez szertefoszlott, mikor megismertem azt a fiút, akibe nagyon rövid idő alatt beleszerettem. Igaz, hogy a szerelem érzése pár hónap után elmúlt, de ettől függetlenül kötődtem hozzá.
Azt kell mondanom, bár ne lenne igaz, de sajnos így van.
Megismertem valakit, megkedveltem, hallgattam rá, mikor azt kérte bízzak benne, s elhittem, mikor azt mondta, hogy barátként szeret. Voltak dolgok, amiket életem során megbántam, de az volt a legnagyobb hibám, amikor hittem ennek a srácnak. Életem legnagyobb hibája volt, hogy idővel mégis megbíztam benne.
Sokszor csalódást okozott, hazudott, átvert, és gyűlöltem is érte. Ez az igazság. Viszont mára már ennek nyoma sincs. Egyszerűen úrrá lett rajtam a csalódottság, a harag, rá is mérges voltam, a hazugságért, magamra is a naivságom miatt. Nem egy felemelő dolog egyik napról a másikra elveszteni valakit, akit a legjobb barátodnak tartasz, és még azt sem tudod miért tűnt el az életedből.
Ez bizony megtörtént velem. Kicsit hosszúra nyúlna 2 év távlatában beszélni, úgyhogy inkább csak a lényeget emelném ki. Mint mondtam, lassan 2 éve ismertem meg valakit, egy srácot, akivel egy ideig nagyon jól kijöttünk. Folyton azt hajtogatta, hogy barátok vagyunk, és hogy bízzak végre benne. Hát sajna én elkezdtem bízni benne, és ami rosszabb, hogy ezt ő is megérezte, és jól ki is használta. Körülbelül 3 hónapig tartott az az időszak, amire azt mondhatom, hogy tökéletes volt köztünk. Aztán közbeszólt az élet, és változás történt az életében. Ezután már egyre kevesebbet beszéltünk egymással, már nem éreztem őt őszintének, valahogy megváltozott. Ezt követően már kisebb nagyobb időre el is tűnt az életemből. Nem állt szóba velem egyáltalán. Persze, én mint a naivság szobra, megpróbáltam megmenteni a barátságunkat, amiről azt hittem hogy ö is ennek nevezi ezt a kapcsolatot, aztán kiderült hogy ez csak az én oldalamról barátság.
Az övéről meg talán "időtöltés ha unatkozik.." Azt hiszem az a legmegfelelőbb megfogalmazás. Mint említettem szakadozott köztünk a kapcsolat, hol beszéltünk, hol nem. Míg eltelt több mint fél év anélkül hogy tudtam volna él e még egyáltalán. Mígnem az egyik meleg nyári napon, mikor a szóbeli érettségimről igyekeztem haza, megláttam őt. Egy parkban sétáltam végig az úton, körülöttem fák sokasága. Ő is észrevett, közeledett felém, de én nem álltam meg. Mentem tovább a magam útján. Megszólított, de nem voltam képes megállni... egy pillanattal később szorítást éreztem a karomon... az Ő keze volt az. Amit oly sokszor éreztem magamon. Rám kiabált...
- Állj már meg kérlek!
- Te? Mit akarsz tőlem?
- Szólítottalak, de nem hallottál.
- Oh de hallottalak, csak egyszerűen nem akarok veled beszélni.
- Nézd.. ha jól sejtem akkor haragszol rám, és megértem figyelj én nem akartalak összezavarni.
- Á nem? Szóval egyszerűbb megoldásnak tartottad, hogy egy szó nélkül eltűnsz igaz?
- Valójában igen... Nem akartam magyarázkodni.
- Nos.. ez igazán tipikus. Egyszerűen gyáva voltál a szemembe mondani, hogy nem akarsz beszélni velem.. Gusztustalan... A pasik szeretik a kiskapukat. Mindig minél egyszerűbben lekoptatni azt aki útban van igaz?
- Nem, nem lekoptatni akartalak, egyszerűen időre volt szükségem hogy tisztázhassam a kapcsolatomat veled. Hogy gondolkodjak magunkról. Te is tudod hogy nem csak barátság volt köztünk, hanem annak a határait messze túlléptük.
- Ugyan kérlek.. azt hittem már régen túlléptél ezen és hülye voltam, amikor elhittem, mikor azt mondtad, hogy barátként szeretsz. Ez egy nagy hazugság volt. Mert sosem becsültél meg,és mikor észrevetted hogy bízni kezdtem benned jól kihasználtad és eltűntél, mert tudtad, hogy egy ideig nem fogom annyiban hagyni, mert én tényleg a barátomnak tartottalak.
- Tartottál? Múltidőben? Mért most mi a helyzet?
- Most? Nos.. viszket a tenyerem , ha éppen tudni akarod.
- Te kis vadmacska. Figyelj, mi lenne, ha elfelejtenénk ezt a dolgot, és inkább finom csókokkal engesztelnélek ki hm?
- Erre azt mondom, hogy tűnj el az életemből örökre! Elegem van abból, hogy teljesen ostobának nézel. És képzeld, már nem megyek hozzád akkor, amikor éppen úgy tartja kedved és beszélsz velem. Én végeztem veled. Belefáradtam abba, hogy becsaptál és hazudtál majdnem 2 éven keresztül. Vége van érted? Nem akarlak látni többet, sem beszélni veled. Rendbe jött az életem, menyasszony vagyok, boldog és vannak barátaim. Hála az égnek te már nem tartozol közéjük.
Ekkor elindultam, de ő megfogta a karomat és visszahúzott.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.83 pont (12 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 Andreas6 2017. 10. 13. péntek 04:44
Nem fogott meg.
#5 feherfabia 2015. 02. 14. szombat 06:16
gyenge!
#4 A57L 2014. 10. 29. szerda 16:52
Egynek elmegy.
#3 listike 2014. 09. 23. kedd 07:08
Jó.
#2 genius33 2012. 10. 19. péntek 06:30
Nemrossz smile
#1 Törté-Net 2006. 10. 21. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?