A+ A-

Gyula

Van egy kollegám, a legrokonszenvesebb fickó az egész főosztályon. Mi ketten különösen jó kapcsolatban vagyunk egymással, hosszas beszélgetésekbe beleereszkedünk - na jó, addig nem halad a munka, az igaz, de legalább jót tesz az emberek lelki életének, ha alkalma nyílik részletesen kitárgyalni azokat a dolgokat, amik foglalkoztatják.

Például Gyula meglehetősen bőbeszédű, rendszeresen elmeséli az élete apróbb-nagyobb történéseit, én meg szívesen bíztatom a mondanivalója elővezetésére, élvezettel hallgatom.

Az évek során egészen meghitt kapcsolat alakult közöttünk, az egészen intim részletekbe is beavat.

Azzal kezdi, hogy elmeséli a reggeli napkezdést, vagy a még félálmában való szeretkezéseit.

Vagy azért, hogy fitogtassa, hogy ő milyen alfahím otthon, vagy mert egyszerűen jólesik szóban is elismételni a reggeli erotikus hangulatot, ezáltal is megerősíteni a történteket.

A részletesekbe is belekérdezek, mert szeretem átadni magam a hangulatnak, amit a délelőtti meséléseivel kelt bennem is. Merthát meg kell mondanom, hogy leggyakrabban magam is odaképzelem magam ezekbe a szituációkba, vagy úgy, hogy velem történnek az erotikus kalandok, vagy még inkább magamévá téve a szitut, továbbélem a dolgot, önálló irányt véve vele.

A minap is kellően belehelyezkedtem a történetébe, amikor arról mesélt, hogy a fürdőszobában neje felsőtestét rádönti a mosógépre, ő pedig mögé kerülve nagy élvezettel veszi birtokba az asszonyos hátsót, a kerek fenekét, az erős combokat stb.

Még inkább azt szeretem, amikor arról mesél, hogy a felesége reggeli zuhanyozását követően ő már készenlétben tartja a törölközőt, mint aki letörölgetné vele a vízcseppeket, de végül is aztán mégis közel hajol a nyakhajlatához, a melle domborulatához, és gyakorlatilag lenyalogatja róla a csillogó vízgyöngyöket.

Ez az epizód különösen tetszik nekem is.

Elképzelem, hogy odahajol, hozzá, (vagyis inkább hozzám), és végignyalogatja (s a forró lélegzetét érzem a fülem tövén, a nyakam ívén, vagy amint nyelve hegyével körüljár a mellem dombján, különös tekintettel a bimbóm környékére).

Én aki különösen mellfixált vagyok ha erotikáról van szó, pláne nagyra értékelem az ilyen apró motívumokat is.

Kellemesen felizgat a történeteivel. Megalapozza a napomat, jó hangulatba hoz.

Habár tudom, hogy köztünk sosem valósul meg az az ábránd, amelyeket a történetei közepette tovább képzelgek, mert sajna nemigen tetszem neki, sosem kívánt meg . . . úgy . . . , csak barátnőjének tekint, nem pedig potenciálisan megkapható nőnek.

Nem is erőltetem abba az irányba, hanem tudomásul vettem, hogy . . . . velem nem.

Még éppen csak befejeztük a reggeli kávénkat, még éppen csak befejezte a mai reggeli fürdőszobai akciójának részletes mesélését, amikor berobbant az irodába a főosztályvezetőnk, tolta maga előtt a frissen belépett új kollegát azzal a sietős mondattal, hogy a csütörtöki-pénteki vidéki kiszállásra vigyem magammal a zöldfülűt is, mert olyan mérésekről lesz szó a helyszínen, amit a későbbiekben használnia kell a tervkészítésekhez, ráadásul a helyszín ismerete is szükséges ahhoz, hogy gördülékenyen haladhasson a munkával.

Nekem minden hónapban egy csütörtök-péntekem rámegy a helyszínen való egyeztető tárgyalásra, de le is fogja az időmet teljesen, már nem férne be, hogy azokat a méréseket is - amire szükség lesz a további munkánkhoz - közbe iktassam.

Jó-jó, persze hogy támogatni kell a kezdőket a pályán.

Nem gond, hiszen befér a kocsiba, nem sok műszert hoz magával, mehetünk együtt. Miért ne?

Összerendeztem a dossziéimba az aktáimat, belecsuktam a táskába, részemről teljes volt a következő napi kiszállásomhoz az előkészületem.

Mégis amikor bementem csütörtökön reggel az irodába, nehezen indult be a nap. Már a szokásos reggeli kávémat megittam, és 5 percenként az órámra pillantva egyre halmozódott bennem a türelmetlenség, amiért még mindig nem érkezett be az irodába a fiatal kollega, akivel mennem kell ma.

Talán elaludt. Talán a lakására kellene telefonálni neki, hogy kapkodja össze magát, mert fogy a türelmem. Aztán mielőtt odatelefonálhattam volna, átjött az irodavezető a szobámba, és elmondta, hogy telefonon beszélt az újfiúval, aki nem jön ma dolgozni, mert magas lázzal otthon nyomja az ágyat. Ne várjunk rá.

Megvontam a vállam, nekem mindegy, hogy egyedül megyek-e, vagy mással.

Ekkor azonban Gyula kollegámra mutatott a főnök, és elég határozottan utasításba adta, hogy kapja össze magát, mert neki kell velem jönnie, a mérések nem maradhatnak el.

Látszott Gyula arcán, hogy nem nagyon tetszik neki ez a váratlan ötlet, de hirtelenjében nem volt semmi érve, amivel lerázhatta volna a feladatot. Összeválogatta a szükséges dossziékat, néhány szövegkiemelőt hozzátett még a nagy táskában lévő mérőműszerekhez, és már indulhattunk is.

Szeretem vezetni a hivatali "kulcsos-kocsit", ám Gyula fürgébben lecsapott a kulcsokra, és föl sem merült benne, hogy átadja nekem.

Ilyenkor, hétköznap délelőtt elég nyugodt a forgalom, az autópályán gyorsan haladtunk, szóval nem tekintettem nagy időveszteségnek, a reggeli indulás környéki várakozást.

A parkolóban leállítottuk az autót, én egyenesen mentem a nagytárgyalóba, ahol már vártak rám, Gyula pedig fogta a mérős táskát, és indult a dolgára. Hiszen elég hosszan tartó elfoglaltságról van szó. Jó lesz kicsit ráverni, mert az itteni kollegák sem szívesen maradnak benn 4 után is a mi késlekedésünk miatt. Mégis elmúlt már 5 amikor végül berekesztettük az aznapi feladatokat, és a parkolóban összevártuk egymást Gyulával.

A helyi motelben nyújtotta a kulcsomat a recepciós, ám némi kis vita alakult, mert a délelőtt küldött faxban 2x1 ágyas szobát igényeltünk, nem pedig 1x2 ágyasat, amit adni tudott.

Hiába vizsgálta végig ismét a lehetőségeit, nem sikerült felkínálnia másik szobát is, mert teli volt a ház, az összes többi szoba foglalt.

Elég kínosan éreztem magam ebben a helyzetben, merthogy a látszatát is kerülni akartam volna annak, hogy szívesen veszem, ha egy közös szobában lakhatom Gyulával, főleg azt, hogy közös ágyban vele (hisz említettem már az ő álláspontját velem kapcsolatban, amit én tudomásul vettem, elfogadtam és nem is próbáltam kihasználni az egyszobában rejlő lehetőségeket).

Végülis bennem is van némi büszkeség, már csak nem fogok olyasmiért rimánkodni valakinek, amiről megmondták a kezdetén, hogy nincs rá esélyem.

Miután beláttam, hogy nem kaphatok másik szobát, hiába is erősködöm a recepcióssal, megmarkoltam a táskám fülét és felbaktattam a II. emeletre.

A fő meglepetés a szűk szoba láttán ért.

De legalább nem közös franciaágy volt beállítva (talán be sem fért volna az ajtón egy terjedelmesebb ágy), hanem két kis keskeny heverő volt a fal mellé tolva, közöttük egyetlen kis éjjeliszekrény.

Ennyi volt az egész. Sem szék, sem szekrény.

Na mindegy, nem nyaralóvendégnek jöttem, hanem egyetlen éjszakai szállásomról van szó.

A folyosón lévő tusolóban levetkőztem, lezuhanyoztam - szándékosan elhajtottam a gondolataim közül Gyula reggeli részletes beszámolóját, mely megint a fürdőszobához kapcsolódott, a frissen fürdött bőr kimelegedett pírjához, meg a szappanillathoz, a kissé csatakos, nyakba lógó hajszálakhoz.

Nem kell nekem ilyesmire gondolnom, nem kell nekem olyan helyzetekre vágynom . . . . ami . . . . . ehh !

Visszajőve, az éjjeliszekrényen álló kislámpa kevés fényénél döbbentem csak rá, hogy micsoda iszonyú keskeny ágyam lesz ma éjjel.

Talán nem is felnőtteknek való ágy.

Odahaza 1 métertől szélesebb ágyon alszom egymagam, ez meg mindössze 50-60 centi lehet, ha egyáltalán megvan annyi. Mint egy hitvány vasalódeszka. B-((((

Jó lesz, ha nem nagyon forgolódom, mert leeshetek ha nem figyelek.

Nem lesz egy békés alvásom, az már valószínűnek látszik.

Mérgemben jól beleboxoltam a vánkosba, s megpróbáltam úgy befészkelődni a paplanom alá, hogy az ágy középvonalában legyek. Mégis egyre inkább eluralkodott rajtam az aggodalom, hogy majd leesek innét az éjszaka folyamán. Lehetőleg egészen mereven feküdtem, s megpróbáltam bebeszélni magamnak, hogy így maradok egész éjjel, meg se moccanok, mert ha mégis, akkor . . . . . hupsz !!!

Hamarosan visszatért Gyula is a zuhanyozóból - sárga pizsama volt rajta, az a gombos típusú, kicsit régimódi féle.

Lecsapta a kislámpa kapcsolóját, és sötétség borult a szobára.

Eddig a világítás adott némi kis biztonságérzetet, de most, hogy sötét lett, még inkább úgy éreztem, hogy megfojt a szűk szoba, közelebb kerültek egymáshoz a falak is, és még keskenyebb lett az ágy, mint amilyen volt. Kétoldalt belemarkoltam a matracomba, kimértem, hogy hány tenyérnyi hely lehet mellettem.

Nem fogok tudni elaludni sem, hogyha ennyire stresszelem magam ezzel a leeséssel.

Most akkor mi legyen? Ha volna a szobában szék, idehúzhatnám az ágyam mellé, akkor legalább annyi biztonságérzetem lehetne, hogy képes legyek elaludni.

Muszáj felülnöm, mert nem merem becsukni a szemem. Ha becsuknám, akkor esetleg elaludnék, de ha meg elalszom, akkor biztosan leesem innét.

Ehhh

Mikor eltelt már valami 20 perc a sűrű aggodalmaim közepette, akkor megfogtam a párnámat, ledobtam a földre, és magam is leköltöztem a padlóra, ahonnét legalább nem eshetek lejjebb. Magamra húztam a paplant is, és megpróbáltam elengedni magam annyira, hogy végre elalhassak.

Iszonyú kemény volt a padló. Törte a csípőmet, meg a bordámat.

Meg aztán eléggé hideg is volt így a padlóra feküdnöm.

Esetleg rakjam magam alá a paplant? Akkor nem is fáznék föl, nem is volna annyira kényelmetlen.

Viszont akkor meg mivel takarózhatnék be?

Ehhh

Visszamásztam az ágyra, de csak üldögéltem a szélén, nem dőltem el.

Amikor aztán végképp elálmosodtam - de nem mertem lefeküdni - akkor megintcsak ledobtam az ágyneműt a padlóra, hogy oda vackoljam magam.

Ekkorra már megunta Gyula a fészkelődésemet, mert elég szemrehányó tónusban odamorogta nekem, hogy mi a fenét csinálok már, és hagyjam abba, mert baromi idegesítő, hogy amint éppen elaludna, én tüstént átrendezem a szobát.

- Hogy tudsz elférni egy ilyen eszméletlenül keskeny gyerekágyon? Itt nem lehet rendesen pihenni, ha az ember folyton arra gondol, hogy nem fér el, hanem álmában leesik. Legalább add ide a nadrágszíjadat, odakötöm magam az ágyhoz.

- Van egy másik ötletem. Mondjuk toljuk egymáshoz a két ágyat, és aludjunk rajta keresztben. Meglehet, hogy a lábszárunk már lelóg róla, de legalább nem fogunk leesni róla.

Előbb mulatságosnak tartottam, hogy keresztbe feküdjek, hogy lelógjon a lábam róla, hogy hülye egy ötlet, de az a helyzet, hogy mégiscsak jobb ötletnek tűnik, mint amit én magam ki tudtam volna ötleni ezzel a padlón való alvással.

Félretoltuk az éjjeliszekrényt, egymáshoz raktuk a két keskeny ágyat, a nadrágja szíjával egymáshoz erősítette az ágylábakat, és megpróbáltuk az új pozitúrát.

Sokkal jobb volt, mint reméltem volna. Csak bokától lógott le a lábam, hogyha kinyújtózkodtam, de összegömbölyödve teljesen elférhettem. És jó széles helyem lett, biztonságban éreztem magam. Kezdtem megnyugodni, mostmár alhatom.

Vagyishát az a helyzet, hogy ami nyugalmat reméltem a két ágy nagyobb felületétől, azt a nyugalmam máris elillanni látszott attól, hogy most például közös ágyban fekszem Gyulával, és egészen közelről hallom a lélegzetvételét, megrezzen az ágy minden mozdulatától.

Baromi blamázs volna, hogyha alvás közben átlendíteném a karomat, vagy a lábamat az ő térfelére. Félreértené. Kezdeményezésnek tekintené.

Kettőnk közé kéne berakni a vánkosokat, mint valami sorompót, nem?

Ámbár ezt nem mondhatom ki hangosan, mert akkor kiderül, hogy mikre gondolok éppen, és nem akarom, hogy tudja, hogy az egymáshoz bújásunk esélyeit latolgatom.

Vajon ő mire gondolhat most?

Végsősoron egy frissen fürdött, szappanillatú női egyed fekszik vele egy közös ágyban, bár a nyakamba nem lógnak bele a fürdéstől csatakos hajszálak, de a testem meglehetősen meleg még a tusolás után, és itt szuszogok tőle 20 centire - vagy mennyi is ez itt kettőnk között?

Na mostmár elég a spekulálásból! Aludnom kellene végre!

- Alszol Gyula? - halkan kérdeztem, hátha alszik már.

- Mi zujs ? - mondjad! Már megint nem vagy biztonságban? - hallottam a hangján, hogy ő is elég zaklatott lehet.

- Semmi, semmi, csak tudni akartam, hogy alszol-e vajon?

- Hányszor fogod még kérdezni az éjszaka folyamán? Igen alszom! Hagyjál! Éjjel van, aludjunk!

- Jól van, én is alszom már, csak gondoltam, hogy ...

- Mit gondoltál? Kérdezd meg most, de utána ne kérdezgess többet!

- Semmi, semmi csak azt akarom mondani, hogy . . . . . - én nem gondolok semmire se azzal kapcsolatban, hogy közös ágyban alszunk.

Püff neki! De ostoba vagyok! Ezt minek kellett mondanom?! Most aztán tudhatja, hogy éppen azon agyalok, hogy együtt alszunk.

Nem válaszolt semmit, de felém fordult az ágyon. Úgy tűnt, hogy hosszabbat lélegzett, mint egyébként.

- Na, ne aggódd már tovább magad, gyere bújj ide hozzám, és aludjunk végre.

Egy sóhajtással átnyúlt hozzám, a hátamra tette a kezét, és közelebb fészkelődött, egymáshoz simultunk.

Én nem tettem volna, de ha ő magához ölelt, annak nem álltam ellen, vártam, hogy vajon miként folytatja, egyáltalán folytat-e valamit? A derekára tettem a kezem, s vártam.

Nem kellett sokáig.

Az arcát közelebb nyomta a nyakamhoz, és a hátamról a fenekem irányába kalandoztatta a tenyerét.

Ezt én úgy értelmeztem, hogy mégsem az "aludjunk végre" javaslatát valósítjuk meg, hanem egy kis simogatósdi indul.

Habár meglepett volna ez a döntése - az előzmények (hiánya) alapján.

Hogy biztos legyek a dologban (mármint hogy mit akarunk egymástól) próbaképpen magam is megindultam a derekától a feneke irányába.

Jó keményfeneke volt, határozottan jól esett markolgatni egy kicsit. A pizsamanadrágon át is érezni lehetett a bőre melegét, de talán még jobban is szerettem volna érezni.

Felfelé jövetben félretúrtam a ruhát, és a gerincén végigszalajtottam az ujjait. Mély ároknak éreztem, finom sima tapintásúnak. Élvezettel cirókáltam, s nem is figyeltem rá, hogy ő mennyire viszonozza a kutakodó érintéseimet.

Magától értetődő volt, hogy a háta birtokba vételét követően besiklottam a gumiház alá, és közvetlen kapcsolatot kerestem a fenekével.

Belesóhajtott a nyakamba, olyan mélyről előtörő, elégedett-féle sóhajtással. - vagy csak olyannak hallottam.

Mindenesetre eddig tarthatott a tétovázása, míg eldöntötte, hogy belemegyünk-e valami továbbiakba is, vagy inkább hárítani akarja az érdeklődésemet.

Közelebb húzódott és rácsókolt a nyakamra. Majd abba sem hagyva tovább hajolt a fülemig - húúú, - innentől teljesen el voltam veszve ! A fülem . . . . . áhhhh, hihetetlenül izgatóan hat rám egy kis fülezés.

(Ő honnét tudja ? Ösztön ez ? Vagy minden nőnél így működik ?)

Mindenesetre a cimpám csókolgatása, gyöngéd megnyalintgatása, finom harapdálása szaporább lélegzetvételre késztetett - vagyis hát mit finomkodjak, teljesen felizgultam tőle, hogy beleszuszog a kagylómba, hogy a nyelvével csiklandozza.

A csípőjét körbesimítva előrehúztam a kezem és rámarkoltam a fütykösére.

Teljes készültségben állt, feszesen, keményen, bevetésre készen. Jól esett érezni az izgalmát, jólesett a tudat, hogy most tőlem ilyen.

Kicsit alányúlva körbesimogattam a tojásokat is, meglehetősen feszesnek éreztem.

Nagyszerűnek tűnt az egész kalandozás. Élveztem, amit a fülem kaphatott - érdekes módon a cimpára adott pusziktól csiklandós bizsergés futkosott a gerincemen. Szívesen viszonoztam volna ugyanúgy, mert ha én örömmel fogadom, talán neki is jól eshetne ugyanaz.

Kicsit elhúzódtam, megtámaszkodtam, hogy pozitúrát váltsak. Ő meg türelmetlenül kapott a kezem után, és visszatolta a pizsamanadrágjába, az ujjaimat rákulcsolta a dákójára, és rajta tartotta a kezét az enyémen. Nem szorítottuk erősen, csak inkább egy erősebb simogatásnak lehetne mondani. Belesegített a csípőjével is, és belengette az egész törzsét.

Így, hogy közben tovább is nyalogatta a cimpámat, akármeddig el-örömködtem volna vele, ugyanezzel a testhelyzettel. Jólesett.

Látszott, hogy neki is tetszik, éreztem, hogy kissé beleerősített, intenzívebbé vált a csípője hullámzása is, a keze szorítása is, és az óvatos fülnyalogatást már egy fokkal vadabban adta, vagy már a fogával is magáévá tette.

Éreztem, hogy tetszik neki a dolog, még intenzívebbre váltott és mélyült a lélegzetvétele is.

Átsuhant a fejemen a gondolat, hogy amennyiben itt élvez el a markomban, nekem nem jut több élmény, mint amennyit az ajkaival meg a nyelvével ad.

Tán megérezte, hogy mire gondolhatok, mert hirtelenjében megfeszült, s abbahagyta a törzse hintáztatását, és a kezével egészen erősen odaszorította az enyémet, és megálltunk mozdulatlanul - csak erőteljes szuszogása súrolta a nyakamat.

Na nemá' hogy most hagyjuk abba. Lüktetett a hasam, kalapált a szívem, kiszáradt a szám, azt vártam, hogy mindezt még fokozzuk amennyire csak lehet, nem pedig azt, hogy pattanásig felizgatjuk egymást, aztán abbamaradjon.

- Nagyon kívánlak - súgtam bele a sötétbe, - folytatni akarom ! - türelmetlenül érdesnek tűnt a hangom.

- Várj kicsit ! Ne kapkodj ! - csitítgatott.És továbbra is kivárt mozdulatlanul.

Én meg képtelen voltam várni még és egyre még, hanem érezni akartam őt. A kezeit a fenekemen, meg a mellemen, meg a nyelvét a nyakamon, vagy a cimpámon, meg a hasát a hasamon, a combjait, az enyémhez feszülve.

- Gyere már, ölelj, szeress, akarlak! - érezhetően türelmetlen volt a hangom, amint sürgettem - s keményebben rászorítottam a markomban tartott dákójára.

Meglehet, hogy egy kis szünetre lett volna szüksége, nem teljes beszüntetésre gondolt, csak némi várakozásra, de bennem annyira feszült a késztetés, hogy képtelen voltam szünetelni, hanem inkább fokozni akartam volna ezt a bizsergést, ami a bőrömön égett.

Kiszabadítottam a kezemet a pizsamájából, és a vállát megtámasztottam, majd némi határozott tolással elnyomtam magamtól, egészen. Amikor már teljesen a hátára gördült, akkor átlendítettem fölötte a lábamat és a hasára ültem.

Egy pillanatra átsuhant rajtam a gondolat, hogy talán nem kéne megerőszakolnom, hanem esetleg kivárhatnám, hogy ő akarjon birtokba venni engem. De tüstént elhessentettem az efféle gondolatot, amint megéreztem, hogy ágyékom alatt milyen határozottan feszült a fügyköse, éreztem, hogy kíván, és nem akartam tudomásul venni a tétovázását.

Némi kapkodó matatással rákerestem a pizsama hasítékára, és nem kellett sokáig kotorásznom, hogy rábukkanjak a szerszámára.

Csak futólag simítottam végig a hosszán, mint egy utolsó ellenőrzésképpen, mielőtt magamba fogadtam volna. Türelmetlen voltam a további simogatáshoz, érezni akartam, élvezni akartam, hogy magamban érezhetem.

Megadóan mélyet sóhajtott, és két kézzel megmarkolta a csípőmet, mintegy magához szorítva a testemet, ezzel stabilan biztosítva köztünk a kapcsolódási pontot.

A vállai fölött rátámaszkodtam a lepedőre, és megkezdtem a ringatózást - a magam örömére, meg persze az övére is. Eleinte inkább lomha, hosszú mozdulatokkal, erős nyomással préseltük egymáshoz az ágyékunkat, de aztán észrevétlenül egyre gyorsítottam a tempómon, s intenzívebbé vált a dörzsölés is, kapkodóbbá a lélegzetvételem, s egyre könnyebbnek és forróbbnak éreztem magam.

Eleinte csak felszínes reszketéssel kezdődött, azután már erősebb vibrálás indult az ágyékomból, s viszonylag gyorsan terjedt felfelé. A hasamban éreztem a lüktetést, a hátamban a forróságot - s egy pillanat alatt már a tarkómon ömlött el a melegség, szinte az egész fejbőröm is összerándult amikor végigrázta a testemet a kéj.

Csaknem összeroskadt a támaszkodó karom, annyira elgyöngültem tőle, de ennek ellenére ügyeltem rá, hogy egy pillanatra se szűntessem be az ölelkezésünket, vagyis inkább az ágyékunk intenzív egymáshoz szorítását.

Csillapuló lendülettel folytattam a hintázást, míg végre lassanként csitult a légszomjam is.

Még mindig elgyöngült karjaimat végül hagytam összerogyni, s így a mellkasommal ráborultam az övére.

Mindkét karjával átölelte a hátamat. Élvezet volt a karjai közt elpihenni, miközben a lélegzetvételét éreztem a fülem közvetlen közelében. Így, egymásba kapaszkodva aludtunk el.
Szavazz Te is!

Átlag: 7.3 pont (33 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 t.555 2017. 10. 3. kedd 02:11
Munkahelyi kaland, elmegy!
#7 feherkalman1 2016. 10. 6. csütörtök 22:54
Szeretem az ilyen munkahelyi kalandokat.
#6 Clown85 2014. 07. 24. csütörtök 10:41
smile
#5 A57L 2013. 11. 10. vasárnap 05:46
Elmegy.
#4 papi 2013. 09. 10. kedd 05:15
Kicsit zavaros.
#3 Torkos 2007. 09. 12. szerda 12:06
Ez a szitu nem hozhat többet. A vad vágta nem ide való.
Jó a stílusa és őszinte a leírás. A jó szeretkezés nem
mechanikai és technikai megoldás, hanem lelki tréning.
Ez egy életre emlék marad. A duhaj kefélés bekerül a
zsákba a többi közé. Egy nagy massza lesz belőle, vagyis egy nagy adag moslék. Sohasem tudod többé felidézni. Eltűnik nyomtalanul. Az édes percek, mint ezek is, megmaradnak.
#2 arc 2005. 08. 5. péntek 15:53
gyengusz
#1 Törté-Net 2005. 07. 25. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?