A+ A-

Sárkányok ideje 3-6. rész

III. Kétségek - Férfi szemszög
Holdkórosként pillantottam körbe a hálószobában. Zafira még a mese elején egy bögre forró, fűszeres almabort nyomott a kezembe, amit az elmondandó történetre és a látható sokkra való tekintettel egy helyet két kupica whiskyvel ütött fel. Erre nagy szükségem is volt. Az ital aromás párája egy pillanatra kiűzte a fejemből az ott kavargó gondolatokat, a pillanatnyi komfort és békesség érzetével ajándékozott meg – de a démonok pillanatok alatt felébredtek körülöttem és baljósan settenkedve osontak vissza elmémbe.
Szégyelltem az előbbi hirtelen megrettenést, de nem erre a látványra számítottam ennek a kedves lánynak a budoárjában! Pedig – nyugtattam magamat – örülnöm kéne, hogy annyira megbízik bennem, hogy ezt az igen intim titkot megosztotta velem. Elvégre mégiscsak magányos örömszerzésről van szó és lássuk be, kevesen használnak sárkányok nemzőszervére emlékeztető műpéniszeket szexuális vágyaik csillapítására. Ennyit. Ekkorákat!
A „sárkánydárdák” egyike sem volt emberszerű, jóllehet formájuk pillanatnyi kétséget sem hagyott rendeltetésük felől. Egytől-egyig lenyűgözőek voltak, valódi művészi alkotások, ha alaposabban szemügyre vette őket az ember. Hihetetlen volt a részletgazdagság, amivel alkotóik felruházták a teremtményeket, a rücskök, pikkelyek, gerincek, redők, erek egytől egyig csodálatosak voltak. A durva és lágy ívek dinamikusan simultak össze. Színpompás kavalkádjuk nem kevésbé volt különleges: gleccserek, láva, őserdők, dűnesivatag és sziklatömbök. Arany, réz, acél és kékes holdezüst. Vér, izmok, csontok és bőr. Matt, fényes és lumineszcens. A tapintásuk is borzongatóan élethű volt, mintha valóban élő, lüktető húst markolna az ember.
Ugyanakkor pont ezek a formák, és főképpen egyik-másiknak az emberit messze meghaladó méretei kétségessé tették, hogy ezeket komolyan arra lehessen használni. Nem mertem Zafirára pillantani, de behunyt szemmel is felsejlett előttem kecses alakja. Elengedtem a fantáziám, mégsem tudtam elképzelni őt úgy, ezek bármelyikével. Még a próbálkozástól is kicsit tisztátalannak éreztem magam. Az eleven-élettelen gyűjtemény gúnyosan tekintett le rám. Ahogy az imént elmesélte az első találkozását a sárkányaival, az annyira valóságosnak tűnt, olyan életteli volt és annyira...
- Jól vagy? – kérdezte halkan.
- Fogjuk rá – nyögtem fel – Miért...?
- Pontosítsunk ¬– mosolygott rám angyalian. Zöld szemében vidáman csillantak a gyertyalángok – Miért te? Vagy miért most? Miért hozzám? Miért árultam el? Miért ők?
Kivette az üres bögrét a kezemből és egy ágaskodó zöld tintahal-csáp mellé helyezte, majd gyengéden hanyatt döntött az ágyon. Eddig fel sem tűnt, de az éjszín kékre festett mennyezetet halványan derengő csillagképek és zodiákus jegyek pettyezték.
- Remélem, tetszik – bújt mellém a pillantásomat követve – Tudod, sokat dolgoztam vele.
- Nagyon szép. És nagyon megnyugtató.
- Örülök. Akkor hunyd be a szemed és mesélek tovább. Azért te, mert... Évek óta ismerjük egymást és én évek óta figyellek téged. Tudom, hogy érdekellek, és te is érdekelsz engem. Nagyon is. Vonzó pasi vagy és nagyon okos. Azt hiszem, mindig is olyasvalakire vártam, mint amilyen te vagy. Te nagyon gyengéd és érzékeny vagy, és sosem tennél olyat, amivel bántanál. Vágyom a társaságodra, vágyom rád és azt szeretném, ha sokáig mellettem maradnál. De tartoztam neked azzal, hogy te is tudd, ez is én vagyok. Mert ha kellek neked, akkor így, ezzel együtt kell akarnod engem.
Gombóc nőtt a torkomban ettől a váratlan ultimátumtól. Ez így nagyon hirtelen volt és nagyon direkt. Nem erre számítottam. Pontosabban, talán minden másra jobban számítottam, csak erre nem. Gondolom, van, akinek ismerős érzés, ha a partnere a korábbi szeretőiről oszt meg különböző dolgokat. Ez sokszor kellemetlen, mert az embert óhatatlanul is összehasonlításra készteti. Nos, én most egy szobában voltam Zafira valamennyi szeretőjével, ami nem kevesebb, mint meghökkentő dolog volt számomra! És a fogalmazás is világos volt. Csak akkor maradhatok, ha ők is. A szeretők! Nem tudom ki, hogy van vele, de úgy hiszem, normális esetben az ember úgy kezd új kapcsolatba, hogy a régit feladja. De persze ez az egész helyzet nem volt normális. Azt is tudtam, hogy sem ő, sem én nem vagyunk azok hétköznapi mércével mérve.
És ahogy elmesélte az első találkozást, ahogy megszemélyesítette a „sárkányt”... Az megrémített! Ez is csak egy szerep lenne? Egy játék? Vagy ez is, az is? Tudtam, hisz sokszor hallottam mesélni, hogy teremt meg elképzelt valóságokat mások körül, de ez most másnak tűnt! Mint egy saját, misztikus, személyes valóság, távol a külvilágtól, ahová szívesen vonul vissza az ember, ahol biztonságban van, és ahol rálelhet minden olyan élvezetre, amit ezen kívül nem kap meg. Elrejtőzni a világ elől az álmainkban, vagy az általunk kreált, külön bejáratú magán-univerzumunkban... csodálatos, de veszélyes játék. Játék-e egyáltalán? Én formálom a valóságot, s az formál engem.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.69 pont (32 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 sunyilo 2018. 08. 15. szerda 13:07
Hosszú, mint a vonatfütty, értelme dettó...
#6 Phoebe 2018. 08. 10. péntek 15:07
Bárcsak több ilyet lehetne olvasni! Úgy utálom már a férfiorientált, unalmas, hétköznapi vacak sztorikat. Kár, hogy ez sem új már, hiszen másodszorra olvasva elveszik az újdonság varázsa.
#5 cscsu50 2018. 08. 10. péntek 12:19
sok hűhó semmiéert
#4 Andreas6 2018. 08. 10. péntek 06:25
A címkék között ott kellene lenni a bizarrnak is.
#3 feherfabia 2018. 08. 10. péntek 06:16
Nem tetszik!
#2 A57L 2018. 08. 10. péntek 04:10
Olyan mint,egy mese.
#1 Törté-Net 2018. 08. 10. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?