A+ A-

Kommandóslány a pácban

A kis hétvégi ház mindentől távol esett. Ideális búvóhely volt a magamfajtának. Miután megszereztem a Csomagot, ami súlyos milliókat ér dollárban, ide tértem vissza. Pihennem kellett, a küldetés sokat kivett belőlem. Fiatal korom ellenére veterán tengerészgyalogos voltam, Haifában és Novoszibilszkben képeztek ki a fegyveres és pusztakezes harcra; mostanában félig szabadúszó zsoldosként tevékenykedtem. Búvóhelyem tegnap még kis hétvégi ház volt, ma már kipreparált halálcsapda.
A száz méterre lévő mozgásérzékelő jelzett. A körömnyi kamra homályos képe egy fegyverest mutatott, ahogy a ház felé lopózik. Nem szúrta ki a parányi riasztót. Egy pont nekem; hamarosan belátja, mekkora hiba volt a felületesség. Felkészülök: a szoba sötét, csak a laptop világít, előtte a fotelben a kabátom és a sapkám, az ajtóból nézve olyan, mintha háttal ülnék a monitorra meredve. Az ajtó felé fordítva a fényképező gépem, kezemben a távirányítója.
Az ajtó mögé húzódok a félhomályos szobában. Az ajtó halkan nyílik. Óvatosan lép be a fegyveres. Terepmintás katonaruhát visel, stukkerén lámpa és lézercélzó, most kikapcsolva. Néma csöndben fogja az engem helyettesítő kabátra. Halkan becsukja maga mögött az ajtót. Félig mögötte állok, de nem vett észre. Megnyomtam a gombot a távirányítón: a fényképezőgép vakuja villan, bele a szemébe!
Azonnal mellé lépek, a távirányítót leejtem, másik kezemben a rohamkést a torkának szorítom, és ráfogok a pisztolyára.
- Ne mozdulj! - Mondtam fojtottan és fenyegetőn. - Ide a fegyvert!
Késem a torkán volt, kezem a fegyvert tartó csuklóján: enged, elveszem a fegyvert. Amúgy sem volna esélye, késsel innen gyorsabb vagyok.
- A falhoz! Terpesz! Kezeket a falnak! - Gyakorlottan soroltam a vezényszavakat, és ő kényszeredetten engedelmeskedett. Késem a torkán, pisztolya nálam volt, ráfogtam azt is.
Lábbal kapcsoltam villanyt. A lélegzetem is elállt: a kommandós egy csaj volt! Sőt, nem is nézett ki rosszul, leszámítva az ijedtséget és a dühöt. Persze ettől még nem becsültem le, mert tényleg be volt pöccenve.
Előkotortam a pisztolyos kezemmel egy kendőt, és a karjára dobtam:
- Gyerünk, kösd be a szemed! Csináld!! - Vonakodott, ezért egy picit jobban rászorítottam a kést a nyakára. Ebből értett, gyorsan bekötötte a szemeit a kendővel. Így hogy nem látott, már tizedannyira sem volt veszélyes.
- Térdelj le!! - Engedelmeskedett. Látszott rajta, hogy a düh majd szétveti, de nem szólt. - És most szépen csatold le a taktikai mellényt, dobd le a földre. Utána bújj szépen ki a zubbonyból is! Utána kezeket a fejre! Ha a szemkötőhöz nyúlsz, meghalsz.
Csörömpölve esett a földre a tárakkal, késsel, kulaccsal megpakolt mellény. A lány utána kibújt a zubbonyból is. Feszes atlétatrikó volt rajta. Karjai izmosak voltak, domborulatait látva pedig összefutott a nyál a számban. Bekötött szemmel, haragosan remegő szájjal térdelt. Mostanra rájött gondolom, hogy alaposan benne van a pácban. Még egy perc sem telt el az érkezése óta. Elvettem a kést a torkáról, amikor mögé léptem.
Feje tetejéről hátra csavartam a karját. Megadóan tűrte, hogy megkötözzem. Csuklóit a háta mögött bogoztam egymáshoz, jó szorosan. A következő kötél a könyökeit húzta egymáshoz és rögzítette. Láttam, ahogy az arca megvonaglik a fájdalomtól. Örömmel vettem észre, hogy a karok hátrahúzása következtében mellei erősen előredomborodtak a feszes trikó alatt.
Kezem gyakorlott mozdulatokkal siklott végig a törzsén. Természetesen semmit sem rejtegetett az atléta alatt. Közben éreztem az illatát, kemény kommandós létére finom parfümje volt. Természetesen megmotoztam a lábainál is. Igaz, be kell vallanom, a combjainál kicsit tovább időzött a kezem az indokoltnál. Negatív ez is. Felemeltem a megkötözött karjánál fogva, és rádobtam az ágyra. Felsikkantott, ahogy ráesett a hátrakötött kezére.
- Itt senki sem talál meg.
- Ezt megbánod, te rohadék! - mondja dühösen, szinte sír.
- Ezek szerint egyedül jöttél. - mondom neki, mire a szája késpengévé vékonyodik, ebből tudom, hogy ráhibáztam.
Kedvtelve nézem, ahogy a kötelektől próbál szabadulni. Ahogy a domborulatai szinte táncolnak a feszes trikó alatt. A Csomag megvan, a küldetés teljesítve. Miért ne járna nekem is egy kis szórakozás?
Óvatosan a nadrágszíjához nyúlok, és elkezdem kicsatolni.... kibontani, mint az ajándékot...
Lehúztam a nadrágot a lányról. Láttam, hogy szinte sír tehetetlenségében. Gyorsan összekötöztem a bokáit is. Utána simogatni kezdtem a combjait. Tehetetlenségében megfeszítette az izmait, de nem tudta, evvel valójában mennyire felizgat. Lekaptam a szemkötőjét és hirtelen mozdulattal a szájába nyomtam, majd egy vékony madzaggal körbe kötöttem. A rongyot nem tudta kiköpni. Mélyen belenéztem a lány szemébe: csak úgy sütött rám a tehetetlen düh és a vakrémület. A szájából valami fojtott bugyborékoló hang hallatszott csak. Gúnyosan elmosolyodtam. Hasra fordítottam, és finoman cirógatni kezdtem a combját és a fenekét.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.86 pont (36 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 sunyilo 2018. 08. 12. vasárnap 16:08
Ha valamelyikőtök járt volna a kommandó vagy az idegenlégió környékén, nem lennétek ilyen finnyásak. Az ürge humánus volt a csajjal...
#6 cscsu50 2018. 08. 10. péntek 10:58
erőszak az igaz de életben maradt
#5 veteran 2018. 08. 9. csütörtök 04:25
Utálom az erőszakot.1 pont
#4 feherfabia 2018. 08. 8. szerda 06:13
Nem fogott meg az erőszak!3P
#3 Andreas6 2018. 08. 8. szerda 05:18
Én sem.
#2 A57L 2018. 08. 8. szerda 04:22
Nem szeretem a szadistákat.
#1 Törté-Net 2018. 08. 8. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?