A+ A-

A kopasz énekesnő 3-4. rész

Sokára mozdulok meg. Éppen elérem az egyik kancsót, és ahogy a lábam emelem leöblítem arról is a szappant. Egészen kiszállok a dézsából, és egy tiszta vászontörülközővel megtörlöm magam, aztán magamra tekerem, szerencsére eltakar melltől ágyékig. Még mindig reszketek, bár nincs hideg, a falak egészen átmelegedtek idén nyáron, csak a földszinten kell begyújtani esténként, a vastag kő ott nem veszi be a nap hevét. Az öltözőszoba inkább levegőtlen és zsúfolt. A fiatalúr számtalan ingje, nadrágja foglal el minden helyet. Gyönyörű kabátok lógnak vállfákon, drága selyem, bársony anyagok mindenhol. Albert nagyon elfoglalt lehet, hogy mindezt tisztán és rendben tartsa. De még mindig könnyebb dolga van, mint a többi inasnak, akik a vizet hordják, meg a többi nehéz munkát végzik. Meredtem bámulom a ruhákat, mintha a világ legérdekesebb látványa lenne. Nem merek a hálószobába lépni, félek, hogy mi következik. Aztán mégis erőt veszek magamon, és lassan az ajtó felé oldalazok. Belesek, de csak annyit látok, hogy a fiatalúr az ágyon hanyatt fekszik, és valamit olvas. Egyik szőrös lába a szőnyegen, a másik felhúzva, úgy, hogy éppen ne lássam, amit leginkább nem szeretnék látni. Kicsit bátrabban lépek előre, és már az ajtón belül megállok. Észre sem vesz, tovább olvas. Én meg állok, majdnem meztelen, várom, hogy a gazdám meglásson.
Sokáig nem történik semmi, csak a könyv lapjai suhognak. Tudom már, hogy tudja, hogy ott reszketek, csak nem vagyok elég fontos, hogy törődjön velem, bár nekem most beszűkült világom egyetlen ura ő. Aztán sokára végre felnéz, és végigmér.
- Jól van kislány, gyere közelebb. - Lassan egy lépést teszek felé, aztán megint megállok.
- Ide, elém. - Némán elé lépkedek,talpamat puha szőnyeg simogatja, én a mintákat figyelem.
- Ügyes kislány. Térdelj le. - Nem értem mit akar, de letérdelek. Nem merek felnézni, mert tudom, az ágyéka van előttem. A szőnyeget bámulom megint, bíbor és kék villanások.
- Most jól figyelj Anna, most elmondom mi fog történni. - Nem nézek rá, csak bólintok, lesütött szemmel.
- Apám ide száműzött, mert nem érti ki vagyok, és azt hiszi, érdekel mit gondolnak rólam az emberek. De hatalma van felettem, úgyhogy idejöttem, és várom, hogy mikor enged szabadon élni megint. A városban kellett hagynom az életem, és apám abban bízik, hogy a vidéki levegő, meg a vidéki örömök majd meggyógyítják a beteg lelkemet, ahogy ő nevezi. Hát az én beteg lelkemet éppen nem gyógyítja az ilyesmi, de mit tudja ő. Mary, meg a többi lány nem szórakoztat, csak pillanatnyi megkönnyebülést jelent, ha beléjük mártom magam. De te, kis madárkám, te pont azt nyújthadnád, amit én keresek, amit a városban hagytam. Amikor tegnap megismertelek, el se hittem, hogy ilyen szerencsém van, hogy ilyen lányt találok itt.
- Úgyhogy a következőt ajánlom. Te leszel az én személyes szobalányom, aki csak az én kívánságaimat teljesíti. A béredet megduplázzuk, anyád örülni fog. Te nem a padláson alszol többé, és nem a konyhában dolgozol. A helyed a szobámban lesz. Eddig is utasításokat követtél, most csak annyi változik, hogy csak én parancsolok neked. Bólints, ha megértettél. - Nem volt nehéz bólintanom.
- Mostantól csak akkor szólhatsz hozzám, ha megengedem, akkor nézhetsz rám, ha megparancsolom. - Ezzel nem változott semmi, gondolom magamban, de megint bólintok.
- Látod kismadaram, érted te, mit akarok tőled. Most ülj a sarkadra, és nyisd szét a térded. Ma nem zárhatod össze a combod, ha én is a szobában vagyok. Látni akarom az édes kis puncikád. - Némán meredek a szőnyegre, nem mozdulok. Csend van, egyre súlyosabban nehezedik rám a tekintete. Újra remegni kezdek, aztán lassan, vonakodva, a sarkamra eresztem a fenekem, majd szinte akaratom ellenére elmozdítom a térdeim egymás mellől. Előbb csak tenyérnyire, de nem szól, csak mered rám, úgyhogy tovább nyitom a térdem, már kéttenyérnyi a távolság, majd olyan szélesen elválik egymástól a két combom, hogy húzzák magukkal a testem közepét, és a húsos rész felfedi a rejtett redőket, és a nyílásom. - Végre helyeslően mordul.
- Igen, így. Ha mást nem mondok, így ülsz. A kezed lehet a térdeden, a hátad mögött, nem bánom, de nem takarhatod el magad.
Mélyen zavarban vagyok, a testem közepén minden légmozgást érzek, a kis redők önállósítják magukat, néha úgy érzem, mintha elmozdulnának, ahogy lélegzem. A résemből lassan nedvesség szivárog, remélem csak a fürdővíz maradéka, bár megtöröltem magam ott lent is, mielőtt a szobába léptem volna.
- Ha elfáradtál szólj, és megtanítalak egy másik pozícióra. - Azzal megrázza a csengőt, amivel Albertet hívja. Megrémülök, hogy Albert így lát majd engem, pedig a hátammal fordulok az ajtó felé, és vászontörülköző még mindig takar hátulról. Egy idő után kopogást hallok, és a fiatalúr az ajtóhoz megy. Nem engedi be Albertet, csak reggelit kér, az ajtó elé. Hamar kopognak megint, és gazdám egy tálcával jön vissza az ajtóból. Megismerem a zsömléket, a friss vajat a tálcán.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.94 pont (17 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 veteran 2018. 07. 10. kedd 15:53
Nem szeretem az erőszakot.
#3 cscsu50 2018. 07. 10. kedd 09:50
Kicsit vontatott, de folytasd!
#2 A57L 2018. 07. 10. kedd 04:06
Szegény lány.
#1 Törté-Net 2018. 07. 10. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?