A+ A-

A felismerésem és az első kapcsolatom

Bevezető: Ez egy furimányos történet, ami egy iskolai szerelemről szól, ami a „jellege” miatt egyáltalán nem volt egyszerű.
A történetet az egyik legjobb haverom öccsétől (akivel szintén jóban vagyok) kaptam meg.
Előre jelezném, hogy a neveket megváltoztattam. Matyi vagyok és 18 éves múltam. A történetem teljes megértéséhez egy kicsit vissza kell, hogy menjek az időbe. Azaz kb. olyan 2. osztályos lehettem, amikor új fiú jött az osztályomba. Jocónak hívták. Mindenkivel jól eltudtam játszani, viccelődni, de az új fiúval mindenkinél jobban összhangba kerültem és ezáltal nagyon gyorsan, nagyon jó haverok lettünk. Ekkor még volt egy nagyobb baráti társaság, akikkel szünetekben elhülyéskedtünk. A társaság tagjai rajtunk kívül még 3 lány (Meli valamint Juli, Kriszti) és 5 fiú (Ábel és Zoli valamint Karcsi és Nándi továbbá Istike) volt. Közülük Meli, Ábel és Zoli közvetlen osztálytársaink voltak, míg Juli, Kriszti, Karcsi és Nándi a párhuzamos (vagyis a másik 2. osztályba) jártak, míg Istike eggyel felettünk járt. Amit csak lehetet mindent együtt csináltunk Jocóval. A következő évekbe a baráti társaság túlnyomó része „lecserélődött” vagyis rajtunk kívül még 3-an maradtak meg ebből a társaságból „magnak”, mégpedig 2 lány (Juli, Kriszti) és 1 fiú (Karcsi). Voltak olyanok, akik rövidebb-hosszabb ideig a társaságunkhoz tartóztak, mint pl. Juli öccse (Csabi), Kriszti húga (Emese), majd az öccsük (Ödönke) és Karcsi öccsei (először Ottó, majd Palika). De hosszú ideig senki sem. Jocó és Én egyre inkább elválaszthatatlanok lettünk. Valamivel jobban hiányzott a többieknél, amikor (bármilyen okból) esetleg egy vagy több napig nem jött-jöhetett iskolába. Ezt én ekkor még csak arra, fogtam, hogy egyedül vele tudtam a barátaim/haverjaim közül az általam legkényesebbnek hitt témákat is megbeszélni. Így teltek az évek.
Már 8. osztályosok szóval olyan 13-14 évesek voltunk, amikor ez a fenti dolog és az, hogy a fiú osztály- és évfolyamtársainkkal ellentétben nekünk egy lánnyal sem volt úgy mondva igazi kapcsolatunk már igen csak szemet szúrt Julinak és az egyik szünetbe nekünk szegezte a kérdését: Ti melegek vagytok? Hát amellett, hogy lényegében sokként ért mind a kettőnket ez a kérdés, de gyorsabban észhez kapott Jocó és reagált a kérdésre: Hogy lennénk melegek. Miből gondolod ezt a „butaságot”? Ezzel mivel becsöngettek, mennünk kellett órára. Az óra végén meg mindenki ment a maga útján hazafelé. Nekem viszont nagyon is az agyamba maradt Juli kérdése és elkezdtem átgondolni az elmúlt napokat, heteket, hónapokat és éveket, hogy miként lettünk ennyire szétválaszthatatlanok a fiúval és miért értem meg magam ennyire jól vele és miért van az, hogy Ő sokkal jobban hiányzik, ha nincs mellettem vagy nincs iskolába, mint ha bárki más az osztályból vagy épp a baráti társaságunkból nincs jelen. Minek a jelei lehetnek ezek. Kezdtem már sejteni, vagyis leginkább érteni, hogy miért is merült fel Juliban (és esetleg a többi lányba is) annak lehetősége, hogy mi melegek lehetünk.
A közbenső jeleknek /vagyis annak, hogy hiányzik, ha távol van; sokkal boldogabb vagyok, már attól. hogyha csak a közelembe tudhatom; a túl jó összhang, vagyis sokszor befejezzük egymás gondolatait/, utána gondolva, utána olvasva, már csak egy nagyon fontos dolgot kellett megtegyek, még mielőtt még felhívnám és elhívnám valahova. Mégpedig azt, hogy magamba is teljes mértékbe tisztázzam az igazságot és az iránta (esetleg) meglevő érzéseimet. Mivel ekkor éppen karácsonyi szünet volt, így volt időm rá. Aztán a két ünnep között felhívtam Őt és megkértem, hogy találkozzunk egy cukrászdába, ahol meghívnám egy sütire és szeretnék vele valami nagyon komolyat megbeszélni. Beleegyezett, sőt azt mondta, hogy épp hívni akart, hogy ugyan erre kérjen meg engem. Másnap találkoztunk is. Az elején mind a ketten kellemetlenül éreztük magunkat. Hogy miért?.. Legfőbbképpen azért éreztük magunkat eleinte kellemetlenül, mert mindketten arra számíthattunk, hogy majd a másik lesz igazán lényegre törő, de sokáig ennek ellenkezője, vagyis a túlzott visszahúzódás volt a jellemző. Már több mint 1 óra telt el azóta, hogy ott voltunk, amikor már mind a ketten meguntuk, hogy a másik már nem hajlandó rátérni a találkozó valódi okaira és szinte egymás szavába vágva kérdeztük meg a másiktól, hogy Te miért akartál velem találkozni? Erre jött a részéről a gyors és egyszerűbbnek tűnő válasz. Mert már nagyon hiányzott, hogy végre beszélgethessek valakivel, akivel mindent megoszthatok, ami engem nyomaszt. Erre én nekem is természetesen reagálnom kellett valamit. A találkozó megbeszélésének a részemről is ez volt az egyik ok, de volt más is. Erre a részéről jött a teljesen érthető, vagyis annak tűnő kérdés: Milyen okod volt még erre? 2-3 perc teljes csend és a gondolataim összeszedését követően tudtam csak válaszolni rá. A válaszom igen összetett volt. Tudod, az elmúlt napokban rengeteget gondolkodtam, hogy valójában hogyan is érzek irántad. Tényleg „csak” barátként vagy esetleg másként is.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.88 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 deajk2008 2018. 01. 25. csütörtök 06:44
Nagyon is felizgató a homoszex történetek... 9p lett
#4 A57L 2018. 01. 13. szombat 06:23
Egy homo elbeszélés.
#3 sunyilo 2017. 12. 5. kedd 21:45
Furinak furi, mányosnak nem mányos...
#2 gyuri0926 2017. 12. 5. kedd 07:47
Nem tudom miért nem lehet egy külön oldalt szentelni az ilyen homo történeteknek. Nem ellene vagyok , de ez nekem sok , a biszex 3-as , 4-es , többes kapcsolatokban elmegy , sőt izgató is lehet , de ez nem az én műfajom , inkább hervaszt , mint izgat
#1 Törté-Net 2017. 12. 5. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?