Teniszcsillagok 1. rész - Anna és Martina

A Grand Slam női párosának döntőjéből már csak egy labdamenet volt hátra. Anna és Martina lehengerlő fölénnyel győzött, és az örömüket sem rejtették véka alá. Amikor átvették a győztesnek járó serleget, Martina csillogó szemmel Anna fülébe súgta:
– Ezt este meg kell ünnepelnünk, ugye feljösz hozzám egy italra? – Anna, az orosz szépség természetesen nem utasította vissza az ajánlatot, hiszen végtelenül boldog volt, és Martinával, a svájci teniszcsillaggal igazán jó barátnők voltak. És mindketten eszméletlenül szépek!

Estefelé járt az idő, amikor az unalmában újságot olvasgató Martina lakásának ajtaján kopogtak. A lány szeme felcsillant, és azonnal az ajtóhoz szökellt, és kinyitotta.
– Helló, szióka! – rikkantotta Anna tört angol akcentussal.
Mivel egyikük svájci, másikuk orosz volt, az angol volt az egyetlen nyelv, amivel meg tudták egymást értetni. Anna ugyan még nem sejtette, hogy ezen az éjszakán nem ez lesz az egyetlen közös "nyelv". Bement a szépen karban tartott lakásba, ledobta a cuccait (mindössze egy kis táska volt nála), és mint aki otthon van, lehuppant az első útjába eső kanapéra. Martina csak nézte, és nevetett.
– Olyan boldog vagyok, Martina – mondta Anna. – Azt hiszem ezzel jelentősen előrelépek a világranglistán, nem gondolod? – A svájci éppen egy üveg pezsgőt vett elő a hűtőből, közben elismerően bólogatott. Anna elégedetten hátradőlt a kanapén, kezét az ölébe tette. Csodaszép barna haja mögötte lógott. Martina, amikor odaért a pezsgővel, egy pillanatra megállt, és végigmérte a modelltestű orosz lányt. Nem volt túl magas, némelyek szerint túl rövidek és vastagok Anna lábai, de Martina imádta ezeket az izmos, feszülő idomokat, a kislányos bőrt, és Anna gyermekien ártatlan arcát. A lány ekkor ránézett.
– Mi az, mi olyan érdekes? – nevetett.
– Á, semmi – hesegette el a dolgot Martina. – Csak arra gondoltam, te akár abba is hagyhatnád a teniszezést, akkor is a közönség kedvence lennél. Olyan szép vagy, hogy modellnek is bőven megállnád a helyed. – Miközben ezt mondta, Martina letette az asztalra a pezsgőt és a poharakat, és szorosan Anna mellé ült. Gyanúsan szorosan!
– Én modell? Á dehogy, nem vagyok én olyan jó nő – mosolygott Anna.