A+ A-

Főiskolai kalandok - Önfeláldozás 1. rész

Meglátni, és nem ismerni
"Mert benned megvan élet és halál egyaránt. Mert tűz & jég vagy te nekem. Mert úgy, ahogy te, én soha nem élhetnék. Többé ezért ne keress!" - Ez jelent meg a telefonomon, mint utolsó sms, és hiába kért meg, nem fogadtam szót.
Mégsem tudtam többé elérni.
Ha összefutottunk még valahol, nem volt hajlandó szóba állni velem. Nem haraggal küldött el magától. Nem is küldött el magától, egyszerűen levegőnek nézett, és nagyon is jól tudtam, hogy ez mivel jár.
Velem nem jár.
- Miért akarnál te érzéketlenkével járni? - kérdezte annak idején Bogi, amikor még nem voltam tisztában a szabályokkal, az élet azon dolgaival, amelyek Dinát meghatározták, és megkülönböztettek mindenki mástól. A hétköznapi értelemben mindenkitől.
Jobb lett volna, ha nem avatkozom bele. Még jobb lett volna, ha egyenesen meg sem ismerem, vagy tudomást sem szerzek a létezéséről.
Érzéketlen. Irritált maga a jelző is, ami elém kihívásokat állított, mindenki más számára pedig kihasználható lehetőséget. Mindenki más nekem csak újabb kihívásnak számított. Reménytelen próbálkozásba kezdtem.
* * *
Már a megismerkedésünk is messze felülmúlta a normálist. Kölcsönkértem apám kameráját, amit a kolis haverokkal elvittünk várost nézni. Atesz jött a Honda Civiccel, Viktor, meg Marvin ültek hátra, én pedig az anyósülésről filmeztem az utcákon a lányokat, főleg a feltűnően formás feminin fenekeket, de sajnos alig voltak néhányan a városban. Mindenhol a teljes kihaltság volt jellemző. A változatos tavaszi időjárás éppen hűvös napjai teltek, és a szokásos bezsongás ellenére is csupán egy kisebb társaság mellett lassítottunk, akik ránkvihogtak a járdáról, bár nem igazán a mi korosztályunknak tűntek.
A főiskolások sosem jöttek ki valami jól a középsulisokkal, és Viktor hímsoviniszta ordítozásai után Atesz nem látta értelmét a továbbiaknak, úgyhogy vagány csávó módra megbőgette a motort, majd a kollégiumhoz hajtott, és leparkolt.
Kedvetlenül maradtunk a szokásos kocsmázásnál. Kiváltottunk fejenként egy sört, és nekiálltunk csocsózni. Véget sem ért még az első menet, amikor a bejárat felé pillantva nagyobb társaság lány érkezett, éppúgy vihogva, mint akiket a kocsiból láttunk. Mondanom sem kell.
Viktor belőtte az utolsó gólt, és szinte repült a lányok felé. Egymásra néztünk a többiekkel, Atesz mosolya mindent elárult. Miért is ne? Magam is el tudok viselni egy kis gyerekes csacsogást, gondoltam, mégis a csocsóasztalnál maradtunk, kortyolgattunk a sörünket, figyeltük, mit reagálnak a lányok Viktorra.
Nem kellett sokáig várni, és az egyikük, későbbiekben kiderült, hogy éppen Bogi, odariszálta magát hozzánk, és feltette a kérdést, amit nekünk kellett volna.
- Ti nem jöttök oda a többiekhez? A barátotok azt mondta, hogy túl félénkek vagytok.
- Álljunk meg egy szóra! Nem úgy van az. - szólt közbe Marvin. - Úgy volt, hogy még csocsózunk, de Viktor fogta magát, és lelépett. Most meg vagyunk lőve!
Természetesen szó sem volt ilyesmiről, viszont ki kellett vágnunk magunkat. Viktorral később számolunk.
- Beszállhatok helyette? - kérdezte, és már kezébe is vette a csatárokat.
Namármost, férfiak lennénk a legutóbbi felmérés szerint, és jól megnéztük, hogyan fogja egy lány a csocsókarokat. Láttam, hogy Atesz mindjárt elröhögi magát, mert a lány az ujjbegyeivel fogta a kart.
- Jó lesz ez így? - kérdeztem. Nem bírtam megállni.
- Miért? Szeretnél elöl lenni?
- Á, dehogy! Jobb szeretem... hátulról. - feleltem, és Atesz erre kitört.
- Bocsi! - mondta. - Mégis jobb lenne később. Előbb talán ismerkedjünk!
- Szia! Bogi vagyok. - nyújtotta a kezét. Nem kézfogáshoz, hanem kézcsókhoz, amit Atesz meglepődötten ugyan, de megadott neki.
- Én pedig Atesz. Melletted a srác neve Dávid. - terelte rám a szót, és én is megadtam a kézcsókot, majd Marvinra került a sor. Az a bolond becsúsztatta a kezét Bogiéba, és emberesen megrázta.
- Szia! Én Marvin vagyok. - vigyorgott közben, és addig folytatta, amíg a csaj sértetten ki nem szabadította kacsóit. - Ne haragudj! Az a helyzet, hogy jobban érdekel egy ismeretlen lánynál, hogy milyen, amikor haragos. Vidám pillanatában szinte mindenkit könnyű elviselni.
- De így már nem foglak megkedvelni sem. - mondta Bogi, aztán belémkarolva elkezdett vonszolni a többi lány felé. - Bemutatlak a többieknek is.
Visszapillantva még láttam Marvin flegma vállrándítását, és hogy Atesz megveregeti a feje búbját, mint egy kisgyereknek, aki felbukott a homokozóban.
- Dávid, ők sorban azon a padon Rita, Mucus és Dina, ezen pedig Anita, Juli és Léna. Lányok, ez itt Dávid.
- Szia Dávid!!! - köszöntek vissza kórusban, ijedtségemből ismét Marvin hangja téritett vissza.
- Félénk az a te jó édes... kiskutyád! Hogy hálna meg a lovad, és legyen más baja is! - panaszkodott Viktornak széles mosoly kíséretében, miközben leült az utolsó megmaradt szabad helyre, Anita mellé.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.61 pont (18 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2013. 11. 11. hétfő 04:44
Egész jó.
#2 genius33 2013. 02. 4. hétfő 09:38
Jóféle nyes
#1 Törté-Net 2004. 10. 29. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?