75 nyara

“Hmmm, milyen formás lábai vannak Irénkének! ” – futott át az agyamon, ahogy néztem felfelé – “Mennyivel feszesebbek, mint Erzsi nénié! ”
– Fogjál már rendesen! – röffent rám – Feljebb lépek, leveszem ezt a szart.
Felnéztem. A legfelsőbb polcon ott porosodott egy félembernyi, díszes váza. Ahogy néztem, vagy Zsolnay, vagy Herendi lehetett. Irénkének ez volt a „szar”.
– Le tudod venni?
– Persze, csak fogjál rendesen!
Két kézzel szorítottam a létrát, így éreztem stabilnak, de nem voltam meggyőződve róla, meg is tudnám-e tartani, ha megbillenne.
– Engem fogjál, ne a létrát!
A kezeimet felemeltem, a teste mellett tartva, készülve, hogy elkapjam, ha meginogna. Lenézett.
– Nem fogsz meg?!
Sután, félve értem combjaihoz.
– Fogjál meg meg rendesen, azt a szégyenlős formádat! Nem akarok innen lezúgni vázával a kezembe.
Ijedtembe rámarkoltam a lábaira. Amint hozzáértem, átléptünk egy másik dimenzióba, ahol lelassul az idő és lusták a szavak is. Nem mertem felnézni, ki akartam élvezni a pillanatot, amíg rám nem szól, hogy nem így gondolta.

Ez volt az első tanévem, úgyhogy most már valódi tanárnak mondhatom magamat. A főiskolán talán kitolásnak gondolták, de igazából jó helyem lett itt, a pusztapataki, nyolcosztályos általános iskolában történelem-földrajz szakos tanárként. Sőt! Míg a többiek, akik városi iskolába kerültek, jellemzően albérletben, vagy szűkös kollégiumi szobában laknak, míg én, saját házban. Na jó, nem saját, de mégiscsak egy ház. Az iskola a falu közepén fekvő kastélyból lett kialakítva, amihez egy szép kis park is tartozik. Ennek a parknak a gondozója és családja élt még itt a grófi időkben. Két szoba, hatalmas konyha, kamra, fürdő és angol WC. No, meg az egész alatt pince. Ez a 30-as években maga volt a luxus és most, ‘75-ben sem mindennapos. Hivatalosan csak az egyik szobát kaptam használatba, ha esetleg jönne még valaki, akkor vele kell osztoznom az épületen.
A tanév véget ért, most jött el a rendezkedések ideje. Annuska néni, az igazgatónő megkért, segítsek Irénkének, az iskola mindenesének rendet rakni az irattárban. Ráértem. Árva gyerek lévén úgysem volt hova hazamennem a szünetben, szívesen foglaltam le magam valami értelmes feladattal.

– Két kézzel kell fognom ezt a vackot. Elbírsz?
– Persze!
– Akkor tarts meg rendesen és el ne engedj!