Kalandom Dórival 1. rész

Már első látásra odáig voltam a Dóriért. Nagyon csinos lány, szép alakjával, nagy zöld szemeivel és gyönyörű hosszú, kicsit hullámos barna hajával kitűnt az átlagból. Formás feneke is vonzotta a tekintetet, és a mellei is szépek voltak. Egy műszakba voltunk beosztva és ahogy személyiségét is egyre jobban megismertem, úgy láttam a külsejét is még inkább vonzónak. Eleinte persze inkább csak a munkáról beszélgettünk, aztán néhány hónap múlva már mindenféléről és gyakran már nem csak a munkahelyünkön hanem azon kívül is váltottunk üzeneteket. Egyre gyakoribbá váltak az esti irogatások, a hol vicces, hol komolyabb témák. Tudtam hogy már jó pár éve van együtt a párjával Gáborral, akit még úgy látásból ismertem is. Nem sokat beszélt róla amúgy, néha említette, de nem tudtam kivenni a szavaiból hogy mennyire jó a kapcsolatuk. Szóval próbáltam nem gondolni arra hogy akár lehetne is köztünk valami. De sajnos egyre többet forogtak körülötte a gondolataim, többször álmodtam is vele. Nem tudtam kiverni a fejemből azokat a ritka alkalmakat se amikor egy-egy óvatlan mozdulata miatt véletlenül jobban beláttam a dekoltázsába mint kellett volna, megpillantva a gyönyörű mellei formáját és a fehér csipkés melltartójának szélét. Vagy amikor néha a nadrágja fölé csúszott a tangájának a vékony vonala. Nem tudtam megállni hogy ne bókoljak neki, mikor láttam hogy fodrásznál volt vagy egy szép új felsőt vett fel amit azelőtt sosem láttam rajta, vagy ha épp egy új fülbevalót viselt.
Akkoriban nem volt barátnőm, fél éve szakítottunk Laurával. Néha még eszembe jutott, mert bár sokszor nem voltunk egy hullámhosszon, de a szex jól működött kettőnk között. Hiányzott is nagyon a dolog, nagyon jól szopott és imádtam a punciját is. Lehetett pakolni rendesen, szerette ő is ahogy hevesen dugom. Egy ideig, mikor kielégítettem magam, sokszor képzeltem oda hogy vele szexelek, beleélvezek, vagy az arcára, melleire, ilyesmik.
De már egy ideje csak Dóri járt a fejemben és érdekes módon ritkábban is nyúltam magamhoz.
Aznap még a szokásosnál is többet beszélgettünk, mégis meglepett mikor mindketten a nyomtatóra vártunk és egyszer csak hátrafordult és megkérdezte:
– Elkísérsz munka után a városba?
– Persze, szívesen. – válaszoltam, próbáltam természetesen viselkedni, mintha nem lepett volna meg a kérdés.