A bankett éjszakája

Meleg nyár eleji nap volt, szóbeli érettségi vizsgám első napja. Felsorakoztunk a bizottság előtt, kiderült, mégiscsak másnap kell majd jönnöm. Az ajándéknapot lazítással töltöttem, majd hirtelen ötlettől vezérelve levágattam középhosszú hajam. Jó móka lesz holnapra – gondoltam. Másnap egyetlen öltönyömet felöltve, gondosan kitisztított cipőben jelentkeztem vizsgára. Mulattatott, hogy megrökönyödtek osztálytársaim és tanáraim új fizimiskámon. Vártam, hogy szólítsanak. Odabenn templomi volt a légkör. Tanári karunk egyetlen hosszú asztalnál foglalt helyet, és árgus szemekkel figyeltek minket, jelölteket. A tételek kihúzása után helyet foglaltam egy egyedül álló padban, ami pontosan a tanári asztal jobb szélénél állt. A felkészülés végén még sokáig nem szólítottak. Érdeklődve figyeltem társaimat, majd érezni kezdtem valakinek a tekintetét. Gyors oldalpillantással felmértem, hogy Petra (néni:)) az, az osztály egyik felének biológiatanárja. Fiatal, sudár termetű lány volt, hosszú, sötét hajjal, igéző szemekkel, érzéki ajkakkal, formás telt mellekkel és hosszú combokkal. Sok fiú álmodozott minden bizonnyal róla.

Sosem felejtem el mosolyát. Akkor úgy véltem, hajviseletemnek szól, ma már tudom, több volt ennél. Mindenesetre akkor sem szűnt meg, amikor ránéztem. Zavarba jöttem, elfordultam. Szerencsére hamarosan én következtem, és a beszámolás feledtette velem a történteket. A banketten láttam legközelebb. Csinos ruhában, még mindig mosolyogva. Kerültem őt, nem mertem szólni hozzá, inkább társaimmal iszogattam – a komoly állapotáig.
– Az győzött – motyogtam egy barátomnak, és kitámolyogtam a kerthelyiségbe, lerogytam egy asztalhoz és ott szundikáltam. Jóval később arra eszméltem, hogy valaki a hajam simogatja. Felnéznem sem kellett, tudtam, hogy ki az. Mikor mégis szembenéztem sorsommal, O még mindig mosolygott... A bankett végére viszonylagosan kijózanodtam, és értelmes beszélgetésre is képesnek éreztem maga, majd felajánlottam, hogy hazakísérem.