A+ A-

Nagy Ő 4. rész

Kedves olvasó!
Ez az írás egy hosszabb, összefüggő, érzelmes, erotikus történet része, kérlek mielőtt elolvasod, olvasd el az előző részeket.
Fatimát nagyon felzaklatta a betörés, hiszen amellett, hogy szinte minden ingósága odalett, tudta, hogy a cél valószínűleg nem is a lakás, hanem ő maga volt, a tettes pedig nem más mint a volt férje, Swen, akiről ezidáig csak annyit sikerült megtudnom, hogy házasságuk ideje alatt testileg-lelkileg bántamazta őt, és valami miatt most ismét feltűnt a környéken. Keddre szabadnapot vett ki, hogy miután beszélt a nyomozóval, akit a hívásra kiküldtek, el tudja intézni a szükséges papírmunkát a biztosítónál a tönkretett bútortok és elektromos berendezések miatt, aztán elkezdje összeszedni a romokat, és megpróbálja újra lakhatóvá tenni a lakást. Legszívesebben én is vele maradtam volna, hogy támogassam, amiben tudom, de be kellett látnom, hogy ez a jelenlegi helyzetben teljesen lehetetlen. Móni állítólag már jobban volt, de aznap még Ágival ketten kellett boldogulnunk. Igaz, a központból tudtak küldeni valakit Fatima helyett, egy ősz, pocakos pasast, Dirk Staudot, hogy felvegye a telefont, és intézze a sürgős adminisztrációs tennivalókat, de mivel nyilvánvalóan semmilyen téren nem volt képben ami az itteni kirendeltséget illeti, inkább lassította, mind gyorsította a munkát a jelenléte. A napom úgy telt el , hogy ötre már ki voltam facsarva, mint egy citrom, és utáltam az egész világot. Alig vártam, hogy lássam Fatimát. Egész nap a nagy kerek melleire gondoltam, ahogy ringatóznak előttem, miközben ő rajtam lovagol. Ahogy belemarkolok a hatalmas kreol fenekébe. Még mindig nem hittem el, hogy egy ilyen, nálam magasabb, nagyobb darab nővel járok, aki ráadásul a közvetlen főnököm, de abban biztos voltam, hogy ha ez álom, akkor inkább soha nem akarok felébredni. Évek óta nem éreztem ennyire, hogy élek, hogy akarok valamit a holnaptól. Bedobáltam a cuccaimat a táskámba, és sietősen letrappoltam a lépcsőn, futólag odaintve Staud úrnak, aki éppen nyitott ajtónál telefonált, olyan hangosan, hogy zengett bele az egész földszint. Mélyen a gondolataimba merülve mentem végig a rövid bejárati folyosón, egyik kezemmel a zsebemben kotorászva a buszbérletem után, a másikkal a táskámat igazgatva a vállamon, háttal nekidőlve nyitottam ki a nehéz üvegajtót.
Ahogy az erős fénytől hunyorogva kiléptem a főbejáraton, nagydarab fekete férfi lépett oda hozzám, barátságosan mosolyogva:
- Elnézést uram, csak egy pillanatra. Megmondaná kérem, hogy Fatima van de Berg itt dolgozik-e? – A bőre egészen sötétbarna volt, majdnem fekete, szinte bisztosan tősgyökeres afrikai, gondoltam. Jó száznyolcvanöt magas lehetett, rövid fekete haj, pofaszakáll, agyonmosott, kinyúlt póló, koszos farmer és cipő. Elsőre arra tippeltem volna, hogy pénzt akar kérni, vagy egyszerűen kirabol. Ahogy jobban megnéztem, feltűnt, hogy a szeme egyáltalán nem mosolyog. A bal füléből hiányzott egy darab, mintha kitépték, vagy kiharapták volna, az arca pedig furcsán menyétre emlékeztetett, magam sem tudtam miért. A tekintete a mosoly ellenére is hideg, számító, sunyi ember benyomását keltette, valószínűleg a méretéhez képest képest kicsi, mélyen ülő szemei és lapos, (valószínűleg többször szétvert) orra miatt.
- Ismeri talán? – kérdeztem vissza egykedvűen. Kicsit lassan mozgott az agyam így az egésznapos hajtás után, de mire a kérdést feltettem, már tudtam a választ. Ez csakis Fatima volt férje lehet, semmi kétség. Senki nem szokott jönni hozzá, nincsenek barátai, a családja pedig Hollandiában él.
A férfi egy pillanatig hidegen végigmért, aztán ismét felvette az álvigyort és a kezét nyújtotta. – Ó milyen faragatlan vagyok, ne haragudjon. Be sem mutatkoztam. A nevem Swen Badawi, Fatima férje vagyok. - Ahogy reflexből elfogadtam a felém nyújtott kezet, megragadta a kezem és megszorította, majd amikor elengedtem volna a kezét, ő még erősebben szorította, és már egyáltalán nem vigyorgott. Egészen közel hajolt az arcomhoz: - Tudom hogy itt dolgozik, kis barátom, csak azt akarom tudni, most itt van-e. Elmondod? – Úgy éreztem, ha még egy kicsit erősebben szorítja a kezem, eltöri. Megszólalt a vészharang bennem, de már későn. Addig kellett volna lelépjek, amíg lehetett – Nincs. – nyögtem megszeppenve, miközben olyan érzésem volt, mintha ez az egész csak egy rossz álom lenne. Próbáltam körülnézni, de sehol egy lélek, aki segíthetne. Swen most két kézzel grumáncon ragadott és magához rántott, hogy az arcunk egy magasságba kerüljön. Lábujjhegyre kellett álljak. Olcsó kölni és izzadtság szaga csapott meg cigaretta és sörszaggal keverve. Ezt az elegyet magamban mindig kocsmaszagként definiáltam. – Szóval ismered? Akkor talán még egy kérdésemre válaszolhatsz. Kivel kefél mostanában, he? – kérdezte, miközben rántott egyet rajtam. – Tudom, hogy kefél valakivel. Ki az? – Újra megrázott, én meg csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség, félig lábujjhegyen, hogy ne fulladjak meg a saját inggalléromtól, azon gondolkodva, hogy lehet-e még ebből a kínos helyzetből emelt fővel kijönni, tudok-e olyat mondani, hogy elengedjen. A Nap a szemembe sütött, ahogy a valószerűtlenül fekete szempár türelmetlenül méregetett, mint ahogyan egy apró bogárra néz az ember a konyhapulton, mielőtt eldöntené, hogy agyonnyomja-e vagy csak tegye ki az ablakon és hagyja elrepülni. Ekkor valaki az utca másik oldaláról átiáltott. – Hé Swen, te patkány, menj innen a kurva anyádba, vagy visszaküldelek a sittre! – Swen nyilván felismerte a hangot, mert felhördült, mint egy megsebbzett vadállat, és engem ellökve, megfordult. Én egyensúlyomat vesztve a seggemen landoltam, próbálva ismét levegőhöz jutni. Minden olyan valószerűtlennek tűnt. Ahogy felnéztem, Bobbyt pillantottam meg, Fatima öccsét, amint egy dudáló autónak bemutatva egyenesen Swen felé tart az úttesten át. Most farmer és katonai bakancs volt rajta, felül pedig egy egszerű, ujjatlan fekete póló. Hatalmas izmaival úgy nézett ki, mintha most lépett volna ki valamelyik hollywoodi akciófilmből. Swen azonban, aki nála nem sokkal volt kisebb láthatólag egyáltalán nem ijedt meg. – Most végre kicsinállak te geci – morogta, és a kezében egy rugós kés villant meg a délutáni napfényben. Hol vannak a gyalogosok ilyenkor, gondoltam kétségbeesetten. Hogy lehet, hogy senki sem jár erre? Reszkető kézzel kotortam elő a telefonom és már hívtam is a rendőrséget. – Halló a Bachmann és a Odenwald Ring sarkánál, egy ember egy ... – tovább nem tudtam mondani, mert Swen koszos Nike-ja olyan erővel találta el az arcom, mit egy futballabdát. A telefonom nagy ívben repült ki az aszfaltra, egyet pattant, majd a kanálisban landolt. Éreztem, ahogy az arcom elzsibbad, a szám lassan megtelik vérrel, aztán olyan fájdalom járta át az egész fejem, mintha bomba robbant volna benne. A rúgástól oldalra repültem, mint egy rongybaba, közben még hallottam Swent szitkozódni, (..rendőrséget, te kis féreg..) de mintha egy üvegfal másik oldaláról jött volna a hangja, aztán hirtelen mintha lelassult volna az idő, láttam az úton egy rendőrautó villogó fényeit majd a fejem a járdának csapódott, visszapattant, mint egy labda, újabb elviselhetetlen fájdalom hullámzott végig rajta, hogy utána jótékonyan beszippantson mindent a sötétség. Pár pillanat telhetett csak el, amíg ismét magamhoz tértem, mert a rendőrök még épp csak kiszálltak a kocsiból, és előreszegezett pisztollyal indultak el Swen felé, hangosan felszólítva, hogy dobja el a kést és emelje fel a kezét, aki ahogy a zsarukat meglátta, azonnal futásnak eredt az ellenkező irányba. A rendőrök üldözőbe vették. A hangok még mindig, mintha valahonnan távolról jöttek volna, és csak annyit éreztem biztosan, hogy a szám tele van vérrel, a fejem pedig elviselhetetlenül fáj. Próbáltam felkelni, de a testem elsőre nem engedelmeskedett. Aztán nagy nehezen, mégiscsak sikerült magam ülőhelyzetbe felküzdenem, de a látásom továbbra is homályos volt és a pokoli fájdalom mellé mostmár hányinger is párosult. Meleg vér csorgott le a fejem jobb oldalán, ahol a járdának csapódtam. Erőtlenül vért és fogdarabokat köptem a járdára, majd megpróbáltam felállni, de nem sikerült, így hát visszaereszkedtem a földre, hogy erőt gyüjtsek. Eszembe jutott Terry Forner, és rá kellett jöjjek, hogy az a gyomros negyedikben a suli mögött gyengéd simogatás volt Swen fejrúgásához képest. Észre sem vettem, hogy közben járókelők gyűltek körém. Egy idősebb nő megkérdezte, jól vagyok-e, kicsit odébb két 14 év körüli suhanc fényképezett a telefonjával. Egy fiatal pár ment el mellettem, részvétteljes pillantásokkal végigmérve. Hogy lehet, hogy most hirtelen vannak emberek az utcán, gondoltam keserűen. Az előbb hol a fenében voltak... Hamarosan, megérkezett a mentőautó is. Kövérkés, szemüveges mentőorvos térdelt le mellém. – Jól van uram? Én David vagyok. Emlékszik a nevére? - Belevilágított előbb az egyik, majd a másik szemembe. Megmondtam a nevem. A szám minden mozdulata fájt. – Jól van Richter úr. Tudja milyen nap van ma?
- Kedd
- Hányat mutatok?
- Kettőt.
- Kövesse az ujjam a tekintetével. – megtettem.
- Tudja mi történt magával?
- Megtámadtak.
- Hol érez fájdalmat? – a bal arcomra, majd a jobb halántékomra mutattam. Kitisztította a sebem, majd bekötötte.
– Most velünk kell jönnie, hogy ellenőrízzük nincs-e nagyobb baj, mivel kicsit zavartnak látszik, rendben? Jöjjön, segítek. – mondta a másik mentős. Ötven körüli rövid, szőkehajú férfi volt . A hónom alá nyúlt és felsegített a földről, majd a mentőautóhoz támogatott. Most jutott eszembe, hogy meggyőződjek róla, elkapták-e Swent, de körülnézve sem őt, sem a rendőröket nem láttam sehol. Bobby viszont éppen akkor ért oda, és megállt, alig két lépésre tőlem. Amikor találkozott a tekintetünk, a szám szinte hangtalanul formálta a szavakat – Elkapták? - Bólintott -El. Jól vagy?. – Megpróbáltam mosolyogni, de az arcizmaim legkisebb muzdulatára is újabb fájdalomhullám öntött el. Feljajdultam. – Túlélem. – motyogtam, miközben besegítettek a mentőbe.
A Ketteler Kórház sürgősségijén kiderült, hogy a dolgok egy kicsit jobban állnak, mint ahogy addig kinéztek. Csak enyhe agyrázkódásom volt, és csak két fogam tört ki, ehhez ugye hozzá jött a púp a fejem jobb oldalán és a sötétlilás folt a bal arcomon. Volt még pár kék folt a hátsómon meg az oldalamon, de azokat szinte nem is éreztem. Fél óra múlva, amikor megpillantottam Fatimát az ajtóban már lényegesen jobban voltam. Vele volt Bobby is. Fatima amint meglátott, picit félrebillentette a fejét, mint amikor valami nagyon cuki dolgot lát az ember, de ez most olyan „ó szegénykém” nézés volt. Mosolygott, de közben könnyek peregtek le az arcán. A váróban ültem, miután a doki megkért, hogy maradjak még öt percet, amíg kitölti a papírjaimat. Amint megláttam őket, felálltam, kissé még mindig szédelegve. Fatima óvatosan átölelt, miközben még mindig potyogtak a könnyei – Ó Al, annyira sajnálom, ne haragudj rám, ez csakis miattam van, én tehetek róla. – Átöleltem. – Ne beszélj butaságokat baby, te semmiről sem tehetsz. És az a jó, hogy engem talált meg, nem téged. – Ahogy kibontakoztam az öleléséből, Bobby nyújtott kezet. – Hát nem a legszerencsésebb alkalom a megismerkedéshez, nem igaz? – kérdezte mosolyogva, ahogy megszorította a kezem. – Robert van de Berg.
-Viccelsz? Szerintem az életemet mentetted meg. – válaszoltam. - Köszönöm. Te hívtad a rendőröket? Az én hívásomra nem érhettek ki olyan hamar. – Bólintott. – Amint megláttam azt a görényt, azonnal hívtam őket. Az volt a tervem, hogy mire kiérnek verekedést provokálok ki vele, így két legyet ütök egy csapásra, ellátom a baját és a feltételes szabadlábra helyezés megsértése miatt visszakerül a sittre.
-Miért volt börtönben? – kérdeztem. Bobby tekintete egy pillanatra elsötétült. – Ezt inkább majd Fatima elmeséli, ha akarja. A lényeg, hogy most még egy jó darabig ülni fog, amiatt amit veled tett. Találtak ujjlenyomatokat Fatima lakásán is. Ha kiderül, hogy Swentől származnak, akkor még betörésért is felelnie kell. Egy darabig megint nyugtunk lesz tőle, de nem az a fajta, aki könnyen felejt. Amint látod, nem a gondolkodás az erőssége, de ettől még sajnos nem lesz kevésbé veszélyes, résen kell lennünk. Van egy ismerősöm a bíróságon, most is ő hívott fel, hogy Swent hamarabb kiengedték.
Megnyugtató érzés volt tudni, hogy az a vadállat megint rácsok mögött van. Bele sem mertem gondolni, mit csinált volna velem, ha csak megsejti, hogy éppen én vagyok Fatima új pasija. A szemében volt valami félelmetes, valami tébolyult düh, amely képes minden szabályt elsöpörni és tombolni, amikor úgy tartja kedve. Nagyon is el tudtam képzelni róla, hogy bántotta Fatimát. Olyan embernek tűnt, aki élvezi, ha fájdalmat okozhat.
Egyértelmű volt, hogy Fatima nálam alszik, hiszen a lakása még nem igazán volt lakható, így miután Bobbytól egy könnyű vacsora után elbúcsúztunk, a Gutenberg utcai kis harmadik emeleti lakás felé vettük az irányt, a gyér koraesti forgalomban végigautózva a hosszó, gesztenyefákkal szegélyezett Bachmann utcán, ahol eddig minden hétköznap gyalogosan, fülhallgatóval a fülemben jártam dolgozni. A sürgősségin kapott fájdalomcsillapító hatása már múlóban volt, de a kimerültségtől így is hamar kidőltem.
Másnap otthon maradtam, és reggel tükörbe nézve meglepetten konstatáltam, hogy a zúzódás az arcomon, ahol Swen megrúgott, a tegnapi lilából szinte feketébe váltott, és amellett, hogy nem voltam valami szép látvány, a fájdalom sem volt sokkal elviselhetőbb, mint tegnap. Fatimával WhatsAppon chateltünk, mivel neki ugye dolgoznia kellett. Azt írta, felhívta a nyomozó, aki a betörés ügyében nyomoz, hogy azonosították a lakásában talált ujjlenyomatokat, és kiderült, hogy tényleg Swentől származnak. A délelőtt nagy részét átaludtam, aztán betelefonáltam a fogorvosomhoz időpontot kérni a megritkított fogsorom miatt.
- Siess haza hozzám, hisz tudod, ápolnod kellJ) – irtam éppen Fatimának WhatsAppon
- Ó te szegény kis rokkantJ Elárulod melyik részed szorul leginkább ápolásra? – kérdezte huncutul. Egyből vettem a lapot, és már írtam is a választ, aztán meggondoltam magam, pár gyakorlott mozdulattal felállítottam a farkam, lefotóztam és elküldtem neki – Inkább megmutatom – fűztem hozzá. – Ez.
- Jaaaj, rossz fiú. Olyan malac vagy. Nincs is neked már semmi bajod. – jött a válasz. – Velem viszont most jól kitoltál. Így hogy figyeljek a munkámra? Ülhetek itt nedves puncival még egy órát a farkadról ábrándozva.
- Hát lépj le, én itt vagyok, várlak! – húztam tovább.
- Mintha az csak úgy menne... – írta - Most gondoltam bele, hogy már lassan két napja nem szexeltünk, el tudod ezt képzelni? – elmosolyodtam a telefonommal a kezemben. Ez a nő, aki két hete még olyan távolságtartónak, magának valónak tűnt, most WhatsAppon panaszkodik, hogy már több, mint egy napja nem dugtam meg. Milyen kiszámíthatatlan is az élet.
- Igen, éppen említeni akartam. Ezt már nem lehet így bírni továbbJ. Szóval mikor jösz? Készen „állok” a fogadásodraJ
A következő üzenetben egy kép jött Fatima puncijáról. Ma szoknyában volt, és képes volt az irodájában lefotózni a punciját az asztal alá bedugva a telefont, félrehúzva a fehér tangát. Na mostmár igazán keményen álltam. Ezek szerint ő is ugyanúgy be van indulva, mint én, gondoltam.
- Imádom azt a gyönyörű kreol puncidat, alig várom, hogy kinyaljam. Megőrülök érted!
- Én is érted, baby! De ma nem lesz nyalakodás, hisz neked fáj az arcod. Ma én foglak téged kényeztetni, amiért ilyesmiken mentél keresztül értem. Te vagy az én hősöm (puszi szmájli) – Hát gondoltam a hősiességről akkor eléggé eltérő elképzeléseink vannak, mert szerintem a hősök adni szokták a pofonokat, nem kapni.
- Nem vagyok egy G.I. Joe, tudod jól, de bármikor újra megveretném magam, ha ezzel megakadályozhatom, hogy az az állat bántson téged J)) Az ajánlatot pedig elfogadom. Csak gyere máááárJ
Több, mint egy óra telt el, mire végre hallottam a kulcsot elfordulni a zárban. A kanapén ültem a laptopommal az ölemben, az éppen esedékes havi átutalásokat intéztem el, csak azért, hogy valamivel elteljen az idő. Fatima lerúgta a cipőjét, ledobta a táskáját, és szó nélkül letérdelt elém, elvette a laptopot az ölemből, kigombolta a sliccem, elővette a farkam, és úgy ahogy volt, félpuhán bekapta, majd erőteljesen szopni kezdte, élvezettel nyögve közben, amitől pillanatok alatt kökemény lettem a szájában. A meglepetéstől megszólalni sem tudtam, de iszonyatosan tetszett. Jó volt érezni, hogy ennyire kíván, és ahogy szopás közben találkozott a tekintete az enyémmel, attól mégjobban felizgultam. Hosszú, göndör haja hullámzott, ahogy a feje emelkedett és süllyedt a farkamon, én pedig igyekeztem közben megszabadulni a pólómtól és a nadrágomtól, majd amikor ezzel megvoltam, Fatimát kezdtem vetkőztetni, aki csak annyi időre engedte el a farkam, amíg levettem róla a blúzt meg a melltartót. Körbenyalta a farkam, majd a heréimet kezdte szopogatni, nyalogatni, miközben jobbkézzel a farkamat verte. Aztán ismét szopni kezdett, miközben a farkam tövét erősen megszorította, hogy még nagyobbra dagadjon a makkom, amelyet aztán a nyelve hegyével izgatott egyre gyorsabban, körbe-körbe. Végignyalta a farkam, majd tövig bevette, leengedve a torkába, majd ismét verte egy kicsit, amíg megint a heréimet nyalta körbe. Annyira jól csinálta, hogy már csak pár mozdulat kellett volna az orgazmushoz, úgyhogy gyengéden az arcomhoz húztam az arcát, és óvatosan megcsókoltam. Vigyáznom kellett, mert még mindig fájt minden hirtelen mozdulat, és Fatima is ugyanúgy csókolt vissza, szerelmesen, féltőn, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon.
- Annyira szeretlek – suttogta csók közben. Kilépett a szoknyájából és a falatnyi tangát is ledobta, így már mindketten teljesen meztelenek voltunk. – Én is szeretlek, édes. - Válaszoltam neki végigsímítva gyönyörű barna vállait, majd a kezeimmel alulról megfogva hatalmas melleit. Ezután végigsímogattam a hátát, még mindig az ajkait csókolva, majd amikor a kezem a széles csípőhöz ért, eltoltam magamtól irányítva közben, hogy forduljon meg. – Azt akarom, hogy nekem háttal ülj az ölembe. Imádom nézni, ahogy mozgatod előttem azt a szexi segged. – rám mosolygott – Igen? Akkor teszek róla, hogy legyen is mit nézz. – Leszállt rólam, hátat fordított, előre hajolt, kezeivel a térdeire támaszkodva, majd mielőtt ráereszkedett volna a farkamra, hosszan pucsítva ringatta előttem gyönyörű nagy kerek popsiját, úgy mozogva, ahogyan addig csak a rap videoklippekben táncoló csajoktól láttam, csak az övé minden eddig látott gettópopsit felülmúlt, mind méretben, mind formában. Ha lehetne az embernek szemorgazmusa, akkor most én elélveznék a szememmel, gondoltam, megbabonázva bámulva Fatima gyönyörű testét, ahogy képzeletbeli köröket rajzolva a levegőbe a fenekével olyan profin mozgott, mint egy sztriptíztáncos, közben hátul erotikusan beletúrva a hajába. Ezután lejjebb ereszkedve bevezette a farkam a puncijába, de a „táncot” nem hagyta abba, ugyanúgy ringatta a csípőjét fel-le, körbe-körbe, mint addig, azzal a különbséggel, hogy mostmár minden mozdulatnál tövig cuppant bele a farkam. A látvány, ahogy a hatalmas feneke rengett, hullámzott, ki-kivillantva a punciját amely a nedvességtől hangosan cuppogva újra meg újra tövig nyelte a farkam, teljesen megőrjített. Ahogy egyre gyorsabban mozgott, úgy közeledtem én is az orgazmushoz. Két kézzel a kanapét markolva lövelltem bele az előttem táncoló izmos punciba újra meg újra, de Fatima még mindig gyorsított, nem törődve vele, hogy újra meg újra összerándulok alatta, úgy lovagolt meg, mint egy rodeósztár egyre nagyobbakat nyögve, miközben én az élvezettől kissé elhomályosult szemekkel néztem, ahogy a puncijából visszafolyik a spermám a farkamon minden mozdulatnál. Végre hatalmasat remegve utolért ő is, olyan erővel nyomva rá magát a farkamra, hogy az már szinte fájt. Minden behatolásnál megremegett, mintha áramütés érte volna, majd a kéjtől szinte sikítva homorította be a hátát, amikor a csúcsra ért, izmos puncija erőteljes összehúzódással fejte ki a farkamból az utolsó cseppeket. Leszállva, megfogta a puncinedvtől és spermától csatakos farkam és végignyalta, majd tövig bevette és tisztára szopta. – Egész nap rád gondoltam – mondta pár perccel később, amikor már egymás karjaiban feküdtünk a kanapén meztelenül. – Annyira felizgatsz, mint még soha senki. Úgy értem, előtted soha nem voltam olyan férfival, akinek én is fontos lettem volna, és ettől most ez az egész egy teljesen új érzés. Sohasem okozott olyan örömöt senkivel a szex mint veled, mert érzem, hogy szeretsz, ráadásul olyannak szeretsz, amilyen vagyok, nem akarsz megváltoztatni. Lehet, hogy egy kicsit összevissza beszélek, de ugye érted mire akarok kilyukadni? – kérdezte zavart mosollyal, miközben a mellkasomat cirógatta.
- Igen, pontosan tudom, miről beszélsz. Nekem is ugyanolyan új veled minden, hiszen mindig csak olyan nőim voltak, akik csak magukat szerették igazán. – elmosolyodtam, hogy ez így milyen hülyén hangzik, aztán pici puszit adtam az arcára. – Te senkihez sem vagy fogható.
Szavazz Te is!

Átlag: 8.71 pont (42 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 veteran tegnap 08:22
Ez a rész kevésbé élvezetes.
#5 papi2007 2017. 06. 20. kedd 17:09
9 pont
#4 listike 2017. 06. 18. vasárnap 07:17
Még mindig nagyon tetszik, csak így tovább. 10pont.
#3 t.555 2017. 06. 18. vasárnap 04:54
Tetszik!
#2 cscsu50 2017. 06. 17. szombat 07:58
kicsit laposabb
#1 Törté-Net 2017. 06. 16. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?