A+ A-

A francia stoppos

Olyan régen történt, hogy talán nem is igaz. De elmondom. Már amire emlékszem belőle.
Egyszerûen imádok autózni. Meg egy kicsit unom is. Na jó, csak a hosszú utakat unom. Ez azért lehet, mert 18 éves korom óta folyamatosan vezetek, és még soha nem volt komolyabb balesetem, és van már akkora rutinom, hogy a vezetés mellett jut időm egyébre is. Így az igazán hosszú távú autózás egy idő után már unalmassá válik, főleg egyedül nem tudok igazán mit kitalálni, ami nem zavarja a vezetést, és mondjuk még fel is dob. Na jó, ha közben szól valami kellemes zene, akkor azért kibírom.
Ilyen útnak néztem elébe sok-sok évvel ezelőtt, akkor is, amikor Budapestről a szülővárosom felé vettem az irányt hétvégére, egy kellemes (no, nem a maihoz hasonlóan döglesztő) nyári nap végén, estefelé. Megvártam, amíg a nagy forgalom kiözönlik a városból az M7-es irányába, már kezdett szürkülni, amikor elindultam. Épp két barátnő között voltam, tehát szabad, mint a madár, senkihez nem kellett alkalmazkodnom az utam során, szüleim sem vártak ébren a vidéki otthonukban, hiszen volt kulcsom, és jeleztem is, hogy későre leszek csak várható. Akkor még nem is tudtam, milyen igazam van. Alig hagytam el a fővárost, amikor eszembe jutott, hogy semmi innivalóm.
És bármennyire is csak 2 óra az út a szülővárosomig, nem szerettem soha ital nélkül utazni. Irány az első útba eső benzinkút. Nem kellett sokat autóznom Budaörsöt elhagyva, talán a 30-as km körül már jött is a következő. Mivel tankolnom nem kellett, ezért hamar lerendeztem a vásárlást. 1 energiaital az esti/éjszakai vezetéshez, és egy literes Cola, csak úgy, magamnak. Már hajtottam is volna ki a kútról, amikor annak a parkoló részén megpillantottam egy nőt.
Kezében tábla, tehát stoppos, közelebb érve hozzá, megláttam az úti célját is, ami kb. 1 órányi autóútra van a szülővárosomtól. Az volt csak furcsa, hogy a város nevében lévő egyetlen magánhangzón nem volt ékezet (pedig kellett volna oda). Mellé érve, megszólítottam. De a reakciójából ítélve nem értett semmit a szavaimból, és csak azt hajtogatta, magára mutogatva, hogy France, France. Jó, akkor próbálkozzunk az angollal. Egész tûrhetően beszéli, így már tudunk kommunikálni.
Elmondja, hogy Irene-nek hívják és a táblára írt városba tart (így már értettem az ominózus ékezet hiányát), örülne, ha el tudnám vinni egy darabig. Ok, én is bemutatkozom, aztán autóstérkép elő (hol voltak akkor még az okostelefonok, a GPS-es térképeikkel ??), mutatom, hogy épp hol vagyunk, ő hová megy, én hová, és hogy meddig tudom elvinni (merthogy az utolsó 1 órát, a legrövidebb távolságot megtéve, más útvonalon kell megtenni a két városhoz). Azt mondja, jó lesz, megköszöni, és beinvitálom az anyósülésre. Egy ormótlan nagy utazótáskája van, amit elég volt felemelnem, hogy eltüntessek a csomagtartóban. Elindulunk, kicsit lejjebb halkítom a zenét, de csak annyira, hogy azért hallhatóan duruzsoljon valami, ami kellemes a beszélgetéshez. Igazából ekkor van csak időm alaposabban megnézni.
Ahogy tippelem, egy jó 10-essel idősebb nálam, nagyjából a negyedik x környékén lehet. Kicsit bő, vékony, egész ruha van rajta, ami világos színû, de szolid, térd alá ér és sehol egy kivágás vagy mély dekoltázs. Ehhez egy fehér, körbe karimás ruhasapkát, és egy túracipőt visel. Bájos. De legalább a bézs cipő is megy a ruhájához. Annyi azért látszik belőle, hogy nem egy nagy darab nő. Fél fejjel alacsonyabb lehet nálam, mellettem ülve így saccolom.
- Mi járatban Magyarországon - kérdem.
- Hosszú történet - mondja.
- Nem baj, még egy jó óra, míg kettéválik az utunk, szóval időnk az van.
Valami Párizstól nem messze lévő kisvárosban él, mondja is a nevét, de nem jegyeztem meg, mert sosem hallottam. És az a helyzet, hogy jó 3 hónapja megcsalta a férje, a szomszédnőjükkel, aki nála 7 évvel idősebb és vagy 2 mérettel nagyobb. Újra megnézem. Nem csúnya, nem egy címlaplány, szabályos, kellemes arcú nő, középhosszú, szőkés-barna hajjal, és van valami báj, szépség az arcában, a már látható szarkalábak ellenére is. Tehát semmiképpen nem egy trampli, talán kicsit fáradtnak néz ki, ami lehet a stoppolás miatt, és azt gondoltam, hogy 40 éves korom körül én biztosan örülni fogok majd, ha egy hasonló kaliberû nő lesz a feleségem. Szóval nem értem ezt a megcsalást, és ezt el is mondom neki. Õ sem, és még azzal is megtoldja (nagy nehezen megértetve velem), hogy a szomszédasszony nemcsak hogy nagy darab, de még olyan hetyke kis fekete bajsza is van. Hajjaj, furák ezek a franciák, mindig is tudtam. Már 23 éve házasok, folytatja, és odáig volt a férjéért, és egyszerûen nem érti, hogy fanyalodhatott egy olyan nőre. Egyszer ért csak haza korábban a munkából - mind Gwyneth Paltrow, A nő kétszerben, gondoltam - és ott találta a férjét, „azzal” a nővel, a saját hálószobájukban. Elsőre minden hülye gondolat megfordult a fejében, az élettől is elment a kedve. De aztán elhatározta, inkább megvalósítja, amit tizenévesen nem tudott, és beutazza egész Európát.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.42 pont (55 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 A57L 2017. 03. 2. csütörtök 03:03
Jó kis történet.
#6 hairy_pussy 2016. 12. 27. kedd 12:40
nagyon tetszett
#5 listike 2016. 12. 24. szombat 10:24
Tetszett, jó volt.
#4 sunyilo 2016. 12. 23. péntek 19:23
Határozottan jó.
#3 vakon54 2016. 12. 23. péntek 13:14
lezli én a hellyedbe máshova tettemvolna a papírost és fölkerestemvolna az asszonyt.
#2 Andreas6 2016. 12. 23. péntek 13:01
Nagyon jó!
#1 Törté-Net 2016. 12. 23. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?