A kondigépen

Jessica és Kevin számára ez az este is ugyanolyannak indult, mint az összes többi. Kevin, aki fotós volt, éppen az egyik színes divatlapba szánt képeit hívta elő a sötétkamrában, Jessica pedig a fürdőszobában lefekvéshez készülődött. Egészen pontosan a férjével, Kevinnel való lefekvéshez. Remélte ugyanis, hogy ma talán másképp lesz, mint eddig. Az utóbbi hetekben szinte minden este így indult, és végül menetrendszerűen úgy ért véget, hogy Kevin hajnalig a képekkel szöszmötölt, Jessica pedig kielégítetlenségében és bánatában valamelyik szerelmesregényéhez fordult, és egész éjjel olvasott. A lány úgy döntött, ma végre változtat a dolgon.

Kevin azóta nem ért hozzá, hogy elkezdte ezt a munkát. Jessica biztos volt benne, hogy a férje a modellekkel nemcsak a fotózással foglalkozik... de ez nem mehet így tovább, gondolta. Ma különösen készült meglepni a férjét: csábos bordó harisnyakötőt és hasonló színű selyem alsóneműt vett fel, egy rikító piros tűsarkú cipővel. Belebújt egy egyszerű köntösbe is, és belopakodott a férje után a filmelőhívó helyiségbe. Hátulról megölelte, lenyúlt az ágyékához, és a fülébe búgta:
– Hagyd ezt most abba, drágám! Fogadjunk, hogy ennél sokkal jobb ötletem van!
A férfi lehunyta a szemét, felnyögött, de mégis elhúzta a lány kezét egyre feszülő nadrágjáról.
– Ne zavarj most, Jessica, nem látod, hogy dolgom van? – mordult rá, kimértséget erőltetve a hangjára. De az asszony nem adta fel.
– Hetek óta hozzám sem nyúltál. Talán már nem szeretsz? – kérdezte sértődötten. Kevin ismét mormogott valamit, bosszúsan lecsapta a felszereléseit, és sarkon perdült.
– Én nem szeretlek? ÉN? Amióta együtt vagyunk, folyton csak követelőzöl, mindig több és több kell, luxusból, pénzből, szexből... és én mit kapok cserébe? Csak sértegetéseket. Nekem a fotózás az életem, nemcsak a hobbim, életforma is. De ezzel keresem a pénzt is. Ez a munkám!
– Ó, hogyne! A munkád! És közben azért nem vetsz meg egy kis élvezetet sem, igaz? – szólalt meg élesen Jessica. – Ne nézz már hülyének, azt hiszed, nem tudom, miket művelsz azokkal a kis cafkákkal? Ezt nevezed te művészetnek? Mi? – az asszony már kiabált. – Nem is tudom miért mentem hozzád. A házasságunknak semmi értelme. – tette hozzá halkabban. A férfi csak állt és nézte őt némán. De az asszony folytatta, cinikus hangon.