A+ A-

Az én Vénuszom

- Mi a legszebb emléked gyerekkorodból? – kérdezte tőlem a lány, amikor egy percre abbahagytam nyakának csókolgatását.
Leheltem még egy utolsó puszit a füle alá, aztán kellemeset sóhajtva hanyatt fordultam. A karom átbújtattam a tarkója alatt, ő pedig, dorombolva, mint egy kismacska, odafészkelte magát a mellkasomra. Éreztem arca puhaságát és melegét. Az illata olyan volt, akár egy sós lagúnáé, mielőtt lecsap rá a vihar. Fájón idézte vissza a tengert, amelyet csak nagyon régen, és talán csak álmaimban láttam.
- Folyó mellett nőttem fel – mondtam.
- Tudom.
- Jó barátaim voltak. Sok emlékem van. Többnyire szépek.
- De mi a legszebb közülük?
Még szorosabban öleltem őt magamhoz. Annyira fiatal, annyira kedves volt. Vajon megérti-e, hogy legszebb emlék, mint olyan, nem létezik? És ha létezik is, legtöbbször valami teljesen jelentéktelen dolog, amelyről baljós lenne elmagyarázni, miért vetül annyira vakító fénnyel lelkünk falára.
Megérti majd, gondoltam aztán. Nem vele van a baj. Te öregszel.
Elmosolyodtam, és még szorosabban öleltem magamhoz. Kezem végigfutott a hátán, le egészen feszes popsijáig. Istenem, micsoda illata volt. Elkapott az a gyönyörűséges és mégis nyugtalanító érzés, amely nagyon régen nem: nem tudtam betelni a lánnyal. Csókolhattam ajkát, nyakát, az egész testét, beléhatolhattam, szoríthattuk egymást, mint fuldoklók egymást a vízben, és nagyszerű volt, de mégis kevésnek éreztem, többet akartam, többet még…
Kezemet hamvas kis mellére tettem, és a fülébe suttogtam:
- Szombat volt. Nem kellett menni iskolába.
Mosolygott, bólintott, apró tappancsait az enyémhez dugta. Benne volt a mosolyában, hogy tudja, miről beszélek. Hiszen nem régen nőtt ki az iskolás korból.
- Más szombatokon a délelőttöt rendszerint az ágyban töltöttem, ám azon a reggelen valamiért kivetett az ágy. Egy érzés, hogy ébredni kell, és látni. Mert a világ szép.
Hallgattam egy sort.
- Ősz volt, szeptember eleje, vagy vége talán. Az ablakon keresztül láttam, mennyire vakítóan kék az ég. A szobámat betöltötték a fény arany pászmái. Gyorsan kipattantam az ágyból, és felöltöztem. A szüleim még aludtak, én pedig nekiindultam a folyónak. A Dunának.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.31 pont (32 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 sunyilo 2016. 04. 6. szerda 21:47
Az ötlet jó, és elég jól megírtad.
#4 papi 2016. 04. 6. szerda 10:37
Nem rossz.
#3 listike 2016. 04. 6. szerda 07:01
elmegy egynek.
#2 A57L 2016. 04. 6. szerda 04:30
Szép elbeszélés.
#1 Törté-Net 2016. 04. 6. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?