A katona és az özvegy

A Pennine-hegységben fekvő apró, Landing nevezetű faluban véget ért az éjféli mise. Az Úr 1760. évének decembere volt, csontig hatoló hideg és tomboló, süvítő hóvihar. Ez utóbbi már három napja egy cseppet sem hagyott alább, mellkasig érő hótorlaszokkal zárva körül a falut.
Az emberek sietve hagyták maguk mögött az apró templomot. Isten háza előtt megannyi lovas szekér és ló várta gazdáit. A vihartól nem lehetett látni két-három méternél tovább, szinte mindenki szomszédjaival csoportosulva, lassan indult hazafelé.
A templom szép lassan kiürült, végül pedig már csak egy fekete köpönyeget viselő ifjú férfi maradt ott, aki egykedvűen nézte, miként távoznak a miséről a helyiek. Nagy teher nyomta a vállát, öt napja volt már, hogy betért a faluba, azóta pedig szinte ki sem tette a lábát a templomból, egyre csak imádkozott.
Köpönyege alatt átlagos utazó ruhát viselt, oldalán viszont szépen megmunkált kard pihent. Arrafelé senki sem mondta volna meg, hogy az osztrák hadsereg tisztje volt, legalábbis dezertálása napjáig mindenképp. Elege volt már a folyamatos vérontásból, abból hogy katonái ártatlan férfiakat hánynak kardélre és nőket meg. Egy idő után már nem bírta tovább, s menekült és egyre többször vett részt embereivel a kegyetlenségekben: rabolt, civileket gyilkolt és nőket ő is. Bűnlajstroma hosszú és gyűlöletes volt. Gaztetteiben volt, hogy élvezetet érzett, amikor egy kegyelemért könyörgő férfi szívébe döfte a kardját, vagy egy nő lábait feszegette szét éppen.
Akkor eszmélt csak fel, amikor egy falu kifosztása közben két katonája áldozatául esett a tulajdon húga is. Mikor meglátta szeretett testvérét szétszaggatott ruhákban a saját vérében úszva, elöntötte őt a harag és mindkét emberével végzett. Alig féltucat megmaradt katonáját hátrahagyta és északra indult. Igyekezett jobb útra térni: csak akkor rabolt, ha már az éhhalál kerülgette, csak önvédelemből ölt és az ártatlan asszonyokat sem érintette, mindössze egyetlen parasztleányt csábított el azóta, ám annak is megvárta a beleegyezését.
Egy év vándorlás után jutott el Britanniába és azon belül Landing falujába. A hegyekben tett útja során megfáradt, lábát is kificamította egyszer, így hát megpihent a faluban. A templomban imádkozott szinte naphosszat, és mivel a vihartól továbbállni sem tudott, igyekezett nem a helybéliek lába alatt lenni. sem maradt már nála, a józanság pedig elkeserítette, emlékeztette őt múltjára.