A+ A-

Édes délután

- Hahó, itt vagy? - kérdezi Kati, a barátnőm, mikor véletlenül elgondolkodva bámultam a tanárom.
- Ööö, igen, persze - nyögöm ki, és elkapom a tekintetem.
- Ne bámuld már őt, tudod, hogy nincs esélyed nála.
Mindig is utáltam Katiban, hogy ennyire pesszimista. Már miért ne lenne esélyem nála? Hiszen mindenki azt pletykálja, hogy már volt egy diákjával viszonya. Igaz, annak már pár éve, de akkor is. Ha egyszer megtette, másodszor is meg fogja tenni. És amúgy is, már nem sokáig leszek a diákja, két hónap múlva érettségizem.
Volt valami Gáborban, a biosztanárban, ami nagyon megfogott. Talán a férfias tartása, hogy mindenhez volt véleménye. Hogy látszólag nyers volt, belül mégis nagyon kedves. Ezt már sikerült megtapasztalnom, mikor a jobb jegyért kellett felelnem. Azt hittem, szívatni fog, közben úgy segített, ahogy tudott. Nem volt a kedvenc tantárgyam a biosz, de ő még ezt az utálatos tantárgyat is széppé varázsolta.
De nem voltam egyedül abban, hogy Gábor után epekedtem. Több osztálytársamnak, sőt, évfolyamtársamnak is tetszett, bár nyíltan nem merték bevallani, csak a bizalmasaiknak, de én tudtam róla. Jól értettem a hírszerzéshez. Elég népszerű diák voltam, sokakkal tartottam jó vagy rossz kapcsolatot, így sok dologról is tudtam.
Az meg, hogy Gábor hány diákot fektetett meg, az rejtély volt számomra is. De nem tűnt annak a fajta pasinak, aki nem használná ki a lehetőségeit. Ezt tudtam jól. Annál jobban ismertem az ilyen férfiakat.
Már az utolsó óránk volt, ráadásul péntek délután, így már senki sem figyelt a tananyagra. Elégedetten konstatáltam én is, hogy két perc és vége az órának. Gábor pedig hirtelen abbahagyta a mondanivalóját, és egy köszönés kíséretében sietősen kiviharzott az osztályból. Elképzelni sem tudtam, hogy hova siet ennyire.
Mi Katival nem terveztünk semmit erre a délutánra, ami picit fura is volt, mivel péntek lévén mindig beülünk valahova, és estig ott szórakozunk. De most a barátnőmnek valami családi gondja akadt, és le kellett fújnia. Így hát egyedül sétáltam az állomás felé, hogy elérjem a buszt. Azonban félúton eszembe villant, hogy az iskolában felejtettem a mobilom. Méghozzá a padomban. Tudtam, hogy még ha a buszt sem érem el, muszáj visszabaktatnom a suliba. Imádkoztam, hogy még ott legyen, ahol hagytam, és nem lopta el senki, mert elég drága kütyü volt.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.88 pont (56 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 sikamika 2016. 09. 25. vasárnap 01:02
nem lett rossz
#9 rockycellar 2014. 05. 7. szerda 19:06
nem rossz
#8 Rinaldo 2014. 04. 19. szombat 12:22
Szuper.
#7 feherfabia 2014. 04. 17. csütörtök 07:01
8P
#6 genius33 2014. 04. 16. szerda 13:11
Van pár elirás de nemrossz smile
#5 veteran 2014. 04. 16. szerda 09:01
Szerintem ez is volt már.
#4 zsuzsika 2014. 04. 16. szerda 08:32
Közepes.
#3 Andreas6 2014. 04. 16. szerda 06:48
Ilyenből már nagyon sok volt, és ez sem különb a többinél.
#2 papi 2014. 04. 16. szerda 05:07
Nem rossz
#1 Törté-Net 2014. 04. 16. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?