A+ A-

Májusi séta...

Május volt. A hosszúra nyúlt tél után, szinte minden átmenet nélkül tört ránk a már-már nyarat idéző májusi nap. Meleg volt, a levegő meg sem rezzent, szinte állt minden. Az utcán nyárias öltözékben emberek százai, mindenki tartott valahová. Egyetlen ember volt talán közöttük, aki semmivel és senkivel nem törődött, kizárt maga körül mindent és mindenkit. Én voltam ez az ember. Felejteni jöttem ki a melegbe, azt hittem könnyebb lesz itt, az utcán, mint a lakásban, amelyhez már semmi nem fűz. Emlékek maradnak már az ott töltött évek, semmi egyéb. Tegnap este hagyott el a párom egy másik nő miatt. Összetört a szívem, a lelkem, fizikailag is megviselt a szakításunk. Egyetlen utazótáskával ment el, egyetlen "szia" hangzott el a szájából, semmi egyéb. Úgy éreztem, meghaltam. Kicsúszott lábam alól a talaj. Az éjszaka szinte alig aludtam valamit, ezért úgy döntöttem, a mai napot a semmittevéssel töltöm. Sem a kirakatok, sem az emberek, sem egyebek nem érdekeltek. Menni, sétálni. Egyedül lenni. Felejteni, s közben megpróbálni feldolgozni, mi miért is történt.
Már kora délután volt, amikor a Körúton kiesett a kezemből a telefonom. Arra nem volt időm, hogy lehajoljak érte, mert mire eszméltem, már valaki nyújtotta felém a leesett telefont. Hirtelen csak egy kezet láttam, majd egy másikat is, mikor odanyúltam, hogy átvegyem a telefont, az egyik kezével adta, a másikkal meg befedte érte nyúló kezemet. Hirtelen borzongás futott végig rajtam. Egy férfikéz érintése váltotta ki belőlem mindezt. Felemeltem tekintetemet, s abban a pillanatban szinte földbe gyökerezett a lábam. Egy tőlem alig pár évvel idősebb, lezser öltözetű, de annál férfiasabb megjelenésű ember állt szemben, velem. Tekintetünk összetalálkozott, én nem jutottam szóhoz. Talán a meglepettség, de úgy éreztem akkor, sokkal inkább a hirtelen jött, testemen végigfutó bizsergés dermesztette meg nyelvemet. Alig jött ki a hang a torkomon, csak nagy nehezen mondtam ki azt az egyszerű szót: "Köszönöm!". Ő állt még mindig velem szemben, s bár kicsit tétovának tűnt, mégis határozottan megkérdezte: "Megiszunk egy kávét?". Nem tudom a magyarázatát, de azonnal, szinte gondolkodás nélkül mondtam igent. Átsétáltunk az Oktogonon, s beültünk az első utunkba eső kávézóba. Beszélgetni kezdtünk. Láthatta rajtam szomorúságomat, érezhette bánatomat, hisz azonnal rákérdezett.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.2 pont (35 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 Ulysses 2015. 03. 15. vasárnap 21:42
Olyan igazi nőcis írás. Nem mintha ez hiba lenne. smile
#10 listike 2014. 03. 21. péntek 07:37
Nagyon jó volt.
#9 feherfabia 2014. 03. 20. csütörtök 05:22
Folytatás???10P
#8 genius33 2014. 03. 19. szerda 19:23
Nagggyon jó smile
#7 rockycellar 2014. 03. 19. szerda 18:26
Jó lett
#6 Sierra 2014. 03. 19. szerda 10:25
Nem rossz, kellemesen belebújós.
#5 Rinaldo 2014. 03. 19. szerda 07:11
Szuper jó.,
#4 zsuzsika 2014. 03. 19. szerda 07:05
Jó.
#3 papi 2014. 03. 19. szerda 06:31
Nem rossz
#2 veteran 2014. 03. 19. szerda 04:42
TETszik!
#1 Törté-Net 2014. 03. 19. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?