Börtönszex - Összezsugorodott univerzum 5. rész

"Mike lassabban szívta a mellbimbóm, és tétován simogatott a nagy barna kezeivel.
A szőke alaposan nyalt, le-fel és körbe a lyuk körül, bravúrosan mozgatta a nyelvét akár egy zsonglőr, egészen a hátsómba temetkezett, az ujjai a csípőmre markoltak.

A prosztataizgatás és a vizelős képek, amik az agyamban keveregtek, megtették a hatásukat. Nem úgy terveztem, de váratlanul és megrázóan elélveztem, magasra spriccelve, homorított testtel. A nyögésem szaggatott volt, és azt hittem darabjaimra hullok szét. Olyan voltam utána, mint akit kiütöttek. Teljes volt a K. O. "



¬¬Amint Jess lepakolt és kelletlenül ránk nézett, a cella szikrázott attól a feszültségtől, ami betöltötte a levegőt. Megszépültek a koszos falak, elillant a vizeletszagú valóság.
– Hááát... itt vagyok – nézett körbe a fiú.
– Látom – léptem hozzá egészen közel. Megremegett, amikor a szemébe néztem. Nem bírtam ki, muszáj volt megcsókolnom, hogy pontosan tudja hol a helye. Mellettem, a börtön világában teremtett kapcsolatok kuszaságában, én akartam lenni a csomópont, ami a kielégülést, talán az egyetlen igazi örömet adja odabent. Ő pedig nekem az új, a kívánnivaló, egy kis fény, ami akaratlan ezüstjével cseppen rám. Már akkor elkezdte, amikor először megérintettem, csak pár fényfoltot adott, mégis a szívemig ért.
Az elektromosság, amit a vágyunk okozott, beburkolt egészen, legszívesebben letéptem volna róla a ruhát ott azonnal.
Megfordultam egy pillanatra.
Roberték úgy bámultak minket, hogy még a szájuk is tátva maradt. Visszahúztak a rabruháikban a valóságba, de én felejteni akartam. Nem érezni a nyomasztó, és őrületbe kergető bezártságot, azt hogy kevesebb vagyok, mint akik odakint élik az életüket.
Gondoltam, én már annyi mindenbe belekóstoltam odabent, hogy adunk egy kis műsort a fiúknak, hadd legyen, egy emlékezetes estéjük.
Gátlások?
Nem, azok már leszakadtak rólam, mint azok a gyenge szirmok a virág fejéről, amit a nyári az eső magával sodor, hogy csak a legéletrevalóbbak maradjanak meg.
Hogy szép volt Leto ribanca, az nem kifejezés. Az a pici dac, ami csillogott a szemében, kihívóbb volt mindennél.
– Nem bánod – kérdeztem tőle, miközben elkezdtem gombolni a felsőjét – hogyha Roberték végig nézik?