Csak egy harapás

Egyáltalán nem tűnt számomra vámpírbárnak. Nem láttam agyarakat, sem vérontást, és a fekete bársony sem volt túl hangsúlyos. Minden igazán hétköznapi benyomást keltett.
Szereztem magamnak egy pohár , és figyeltem. Igazából nem is nagyon tudtam, mit keresek itt, leszámítva, hogy már hónapok óta sétálgattam a The Point előtt, és azon tűnődtem, milyen lehet belül. Hallottam a pletykákat – mindenki hallotta őket – a vámpírokról, a szexről és bujálkodásról, majd pénteken este, két pohár vörösbor után úgy döntöttem, megnézem magamnak. Szóval felvettem a legmélyebb dekoltázsú, pasi-vonzó mini ruhámat, és útnak indultam.
Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek a felnőttek beszélgetésében, mintha minden magasan a fejem felett történt volna és én nem vettem részt benne. Miközben kortyoltam egyet a vörösborból, a gyümölcs íze elöntötte a nyelvem, és az lecsillapította a gondolataim. Megiszom az italom, aztán távozok, döntöttem el, elvégre megtettem, amiért indultam. Oké, mint kiderült, nem az az izgalmas, erotikus kaland volt, amiről álmodtam, egy vámpír se vágyott rá, hogy a nyakamba harapjon, de hát mindenki tudja, hogy vámpírok nem léteznek.
Ahogy befejeztem az utolsó néhány kortyot is, észrevettem két nagyon sötét, nagyon jóképű alakot mellettem. Egyikük vörös inget
viselt, a másik feketét, és úgy festettek, mintha most léptek volna elő egy aftershave-reklámból, még az illatuk is olyan volt. Úgy éreztem, vagyok, és tudtam, hogy ennek semmi köze a borhoz.
Letettem az üres poharat a pultra, és éppen azon voltam, hogy felálljak, mikor meghallottam, hogy a dögös vörös odaszól a csaposnak.
– ... és egy újabb pohárral a mellettem ülő, elragadó hölgynek, kérem.
Felnéztem, a férfi pedig rám mosolygott. Lesütöttem a szemem, és beletúrtam a hajamba.
– Köszönöm – feleltem, amint sikerült végre visszaemlékeznem, hogyan kell szavakat formálni a számmal. – De éppen indulni készültem.
– Akkor legyen ez az útra – felelte a feketébe öltözött férfi rekedtes, francia akcentussal, majd áthajolt a barátja mellett.
– Jean vagyok, ő meg a barátom, Sebastian.
Kezet fogtam vele. Hűvös, de erős szorítása volt, érintése minden gondolatot kiűzött a fejemből, kivéve egy igen huncut gondolatot.
– Szia – feleltem, miközben elengedte a kezem, és ujjaival a bőröm kezdte cirógatni. – Én Carrie vagyok.