A+ A-

Rosszban sántikálva

Sóhajtva nyitottam ki apám irodájának ajtaját, legalább századszorra a mai nap folyamán.
A férfi éppen az iroda közepén állt, kezet rázva egy idős, kopaszodó úrral. Csodálkozva köszöntem, majd kihasználva, hogy apám álló helyzetben van, elfoglaltam az íróasztala mögötti fekete bőrszéket.
Lepakoltam a kezemben tartott mappákat az asztalra.
- Holnap első dolgom lesz beszélni Mr. Wakefield-el, és amint bármiféle előrelépést tapasztalok, felveszem önnel a kapcsolatot - mondta apám kemény hangon.
Látszott, hogy a háta közepére kívánja a másik férfit. Újra kezet ráztak, majd az ügyfél kilépett az ajtón.
- Ki volt ez? - kérdeztem csodálkozva.
Enyhén előredőltem a székben, hogy átlapozzam a mappák tartalmát.
Kezdeti heves tiltakozásom ellenére, amikor a szüleim kijelentették, hogy amúgy sem túl izgalmas wisconsini életemet arra kell cserélnem, hogy az egyik nevadai irodánkban rohangáljak fel-alá egész nyáron, egészen megszerettem a helyet.
Attól függetlenül, hogy nem Carson City volt a társasági élet központja az államban, mégis pont elég dolog történt ahhoz, hogy ne unatkozzak egyszer sem.
Ami az én teendőimet illeti, apám szeretetének az ingázás felé annyi előnye volt, hogy bejárhattam a fél országot különösebb erőlködés nélkül, azért hogy egy közvetítócégnél dolgozzak, aminek legfőbb feladata az ország tehetséges fotósainak felkutatása és szerződtetése volt apróbb munkákra.
Mégis rossz volt otthagyni a barátaimat Madison-ban, ha csak néhány hétre is, annak ellenére, hogy az üzlet olyannyira megindult, hogy apám nem érte be az én segítségemmel; fel kellett vennie egy személyi asszisztenst, aki az összes telefont fogadja.
A sajtó is felkapta a céget; egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, ahogy a New York Times meg a Huffington Post féloldalas cikkekben regéltek az egyre terjeszkedő közvetítőcégről, akik keze alatt dolgoznak az Egyesült Államok leghíresebb fotósai.
Így jutottunk el addig, hogy minden harmadik államban létrehoztak egy irodát, nehogy bárki hiányt szenvedjen a Vogue vagy Vanity Fair fotósaiból, akik ugyan aranyáron, de mindig tökéletes munkát végeztek, bárki is fizesse őket egy-egy sorozatért.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.05 pont (40 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 zsuzsika 2015. 01. 3. szombat 07:10
Jó.
#8 listike 2014. 12. 20. szombat 11:59
Nagyon tetszett, miért nem folytattad?
#7 A57L 2014. 05. 23. péntek 06:12
Ez már jó lett.
#6 Bikmakkocska 2013. 01. 5. szombat 16:49
Jó, bár kár a megrontott nőért.
#5 tomi19 2012. 12. 5. szerda 12:44
Okvetlen írd meg a folytatást
#4 genius33 2012. 11. 17. szombat 14:49
Egész jó smile
#3 Bikmakkocska 2012. 11. 14. szerda 10:01
Szerintem kifejezetten jó.9. Várom a folytatást.
#2 cervelo 2012. 11. 14. szerda 07:22
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2012. 11. 14. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?