A fal másik oldalán 1. rész

Az enyém mellett lévő addig üres lakásba kora tavasszal új lakó költözött. Anitának hívták, a huszas évei vége felé járó, átlagos kis töltött galamb volt, nem feltűnően szép, de kedves, itt-ott szeplős pofikával, rakoncátlan, szőkés-barnás fürtökkel és kellemes, de nem feltűnő méretű első és hátsó lökhárítókkal. Csak néhányszor futottunk össze a lépcsőházban, és a szokásos kötelező udvariassági körökön kívül abszolút nem figyeltem fel rá. Amennyire meg tudtam ítélni, teljesen egyedül élt. Reggel elment dolgozni, este hazajött, az estéi többségét otthon töltötte, nem volt egy bulizós típus. Szóval egyéniségben is szürke kisegérnek tűnt.

Egészen addig, míg beköszöntött a nagy meleg és a nyitott ablakoknak hála rendszeressé váltak a furcsa hangok a fal túloldaláról. Esténként és sokszor reggel is rendszeres vibrátorzümmögés, félreérthetetlen nyögések, szuszogás, apró sikkantások. Persze felfigyeltem rá és eleinte jókat mosolyogtam rajta, de azért piszkálta a csőröm persze. Egyszer viszont pont akkor kapott el, amikor éppen pornóval könnyítettem éppen magamon. Jó sokáig csinálta, de kb. egyszerre értünk a végére, ami részéről viszonylag zajosra is sikerült.

Én is kellemesen kielégülve szuszogtam, de nem bírtam magammal, és hangosan átszóltam:

– Remélem neked is jó volt!

Jéghideg csend volt a válasz, egy dobbanás, sietős lépések, ablakcsukódás. Újra csend.

Aztán napokig semmi. Már azt hittem végleg elijesztettem, amikor egyik este ismét meghallottam az ismerős zümmögést. Percekig zümmögött, majd nagy sóhajtások, elhaló nyöszörgés, szuszogás.

– Egészségedre. – szóltam át ismét.
– Köszi. – jött a válasz ezúttal, kis gondolkodás után, egy kuncogással megtoldva.

Majd ismét becsukta az ablakot. Én persze már azon agyaltam, hogyan tovább, ha már így elhúzzák a mézes madzagot előttem, nem kéne málnástól rontani a maciba, adjuk csak meg a módját. Kitaláltam – azért lássuk be, nem egy bonyolult gondolat – hogy ha már a hölgy ennyire oda van a vibrátoráért, talán más játékokat sem vetne meg. Szóval a következő pár hétben átlag hetente egyszer vettem neki valami újdonságot, az ajtaja előtt hagyva kis csomagban, amit a hangok alapján elég szorgalmasan próbálgatott is. A próbálkozásaira viszont én szoktam kényeztetni magam, és ezt egy idő után nem is rejtettem neki véka alá, pár szavas, minden alkalommal ablakcsukódással végződő párbeszédeinkben.