A+ A-

Parfümös combok édes közén...

2007. júliusa volt, csodaszép nap. Eszter, a fiatal 16 éves lány korán kelt, és kinézett az ablakon. A nap izzó narancsfényben mosta a fák zöldjét, a leveleken rubinként csillámlottak az előző éjszakai eső cseppjei. Az egyik ágon egy magányos feketerigó siratta az éjt.
- Juhé! - kiáltotta boldogan a lány, és kipattant az ágyból. Egy szál fehér bugyi volt rajta, csábosan feszült feszes kis fenekén. Kis csöcsöcskéi alig is ugráltak, ahogyan átszaladt a szobán, hogy kivéve a szekrényből ruháit, felöltözzön.
Megfésülte gyönyörű szőke haját, felvette tornacipőjét, és kilépett az utcára. A hőség elkábította, s madonna-édes mosolyt csalt az arcára. Felnevetett a szétfolyó kék égre. A világ teljes, fantasztikus súlyával nehezedett rá egyszeriben. Úgy szeretett egyszerre mindent és mindenkit! A kisfiút, aki apró bringáján kerekezett a forró aszfalton, a nénit, aki a tulipánjait öntözte, a parkoló kocsikat, a fűnyírók zaját!
- Szia Eszti!
A lány a hang irányába kapta a fejét, és meglátta Andrist, az osztálytársát, ahogyan felé ballag az utcán. Még szélesebben mosolygott. Tetszett neki a fiú.
Andris óta ért hozzá, és könnyedén összepuszilkodtak. Aztán a fiú megkérdezte:
- Nincs kedved lejönni velem a folyópartra?
Eszter boldogan bólintott.
- De, egy pillanat. Csak kiveszem a ruhákat a mosógépből.
A lány visszasurrant a házba, de természetesen más dolga volt, mint hogy a vizes ruhákkal gatyázzon. Mindössze pár csepp Freya parfümöt akart magára loccsantani. Különös érzés lobbant a szívén: reszkető kezekkel illatosította magát, arcát, hónalját, majd néhány pillanatnyi tétovázás után lehúzta feszes, rövidszárú farmernadrágját, és a combjai belsejére is lötykölt egy keveset. Mellbimbói közben megdermedtek. Belenézett a tükörbe, és látta, milyen piros az arca. Elmosolyodott, vállat vont, és kiszaladt Andrishoz.
Beszélgetve ballagtak végig az utcán, majd hamarosan kiértek lakott területen kívülre. Átvágtak egy szántóföldön, amely por, lonc és búzavirág illatot árasztott, aztán megpillantottak a partot szegélyező fűzfák zöldellő sávját. Egymás viccein kacagva értek be a fák közé, s már érezték is a víz csodás, hűs illatát. Leheveredtek a fövenyre, és húsz percig csak beszélgettek, miközben nézték a folyón száguldozó motorcsónakokat. Aztán kifogytak a szavakból, s csak gyönyörködtek a tájban s a nyár békéjében.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.65 pont (37 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 zsuzsika 2014. 12. 31. szerda 07:38
Nagyon gyenge.
#5 listike 2014. 04. 10. csütörtök 15:09
Hát ez egy kalap kaka.
#4 genius33 2013. 01. 17. csütörtök 18:32
Túl rövidke lett smile
#3 Pavlov 2011. 12. 22. csütörtök 15:58
Jaj nagyon gyenge!
#2 gyuri0926 2011. 12. 22. csütörtök 08:03
mielőtt jó mélyen és alapvetően szájbakúrta volna Esztit.


Gyönyörű mondat , milyen az amikor nem alapvetően kurja szájba ?
#1 Törté-Net 2011. 12. 22. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?