A+ A-

A titkos imádó

Ma is, mint az elmúlt napokban mindig, alig vártam, hogy hazaérjek, s végre kinyithassam a postaládát. Szinte megszállott lettem. Győzködtem magam, hogy csak a kíváncsiság hajt, de tudtam, éreztem, hogy ma is ott kell lennie a sima fehér borítéknak a kis levélkével, benne egy idézet és semmi más. Ráadásul számítógéppel írva. Se címzés, se utalás, semmi... Reszkető kezekkel nyitottam a postaládát... s ott volt a következő levél, benne az idézet: "Két szememnek barna kárpitjára akarom vagy se, ülve, állva, fekve csak téged fest látások ecsetje".
- Vajon ki lehet a "titkos imádó"? Izgatott várakozással találgattam, néztem a körülöttem élő férfi arcokat, vajon ki lehet? De hiszen neked férjed van! - szólt a lelkiismeretem. - De hát álmodozni csak lehet! - beszéltem neki vissza. A lakásba lépve a levelet a könyvespolcra raktam, a többi közé. Ádám úgysem ér rá azt nézegetni, hiszen mindig dolgozik. Nem ér rá olvasni. Nyílik az ajtó:
- Szia édes! Megjöttem! Főzöl valami finomat! Farkaséhes vagyok - csókol bele a nyakamba Ádám. Mozdulatlanul hagyom, hogy lélegzetvételnyi szünet után továbbmenjen a háló felé. Miközben öltönyétől, s nyakkendőjétől szabadul, egy pillanatra elfog a bűntudat, s megszólal egy hang "Ez az ember szeret téged, te meg egy arctalan idézetíróról fantáziálsz". De nem hagy nyugodni a kisördög, ki küldheti őket? Nem - rázom meg a fejem - felejtsd el, s visszakérdezek.
- Persze, mit szeretnél enni? És milyen volt a repülőút?
- Elviselhető és unalmas. Mindegy, csak ne főzelék legyen! Valami húsra vágyom! Persze ha van kedved főzőcskézni. Ha nincs, elmehetünk valahová vacsorázni!
- Nem, inkább főzök valamit! - mondom, s közben arra gondolok, hogy most nem tudnék beszélgetni, s ha hallgatnék - ami abszolút nem jellemző rám - azonnal észrevenné, hogy valami nem stimmel.
- Nem történt semmi, míg távol voltam? - kérdezi.
- Nem - válaszolom.
- Akkor én lezuhanyozom!
- Persze, majd szólok ha kész a vacsora.
És mi lenne, ha megkérdezném tőle. Lehet, hogy ő küldte? De hát itthon sem volt. Áh, nem hiszem. Bár régebben, még szerelmünk kezdetén, mikor vidéken dolgozott sok levelet írt nekem. Volt, hogy két hétig sem jöhetett haza, így leveleztünk. Minden nap írtam neki, s ő is nekem. Én 18 voltam, ő 24. Ábrándos szép napok, s azok az éjszakák, mikor végre hazajött! Persze erre most sem panaszkodhatok.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.91 pont (23 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2014. 11. 6. csütörtök 11:14
Közepes.
#3 papi 2014. 01. 3. péntek 08:53
Nem rossz
#2 v-ir-a 2011. 11. 11. péntek 23:45
nekem tetszett
#1 Törté-Net 2011. 11. 10. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?