A+ A-

Enyém

Rohanj! Dorothie szíve majd kiugrott a helyéről, ahogy bevette magát az erdő sűrűjébe. Olyan átható volt a sötétség, nem látott semmit maga előtt, mégis tudta, hogy muszáj teljes erejét beleadva tovább hajtania magát. A lába hirtelen beleakadt egy, a földből kinőtt gyökérbe és egyensúlyát elvesztve az avar közé vágódott. Felszisszent, éles fájdalom hasított jobb térdébe. Összeszorította álkapcsát, s a levelek fölött támaszkodva végül sikerült újra talpra állnia. Továbbra is hallotta a figyelmeztető hangot a fejében. Muszáj tovább mennem.
Egy pár pillanatra megállt, körbekémlelt, megpróbált tájékozódni az oldhatatlan feketeségben, s ekkor, megkönnyebbülésére a teliholdat takaró felhőzet apró foltokban elkezdett szétoszlani, ám csak annyira, hogy megvilágítson egy ösvényt, mely a fák közt kígyózva haladt előre.
A minden lépését kísérő kínzó érzést figyelmen kívül hagyva elindult a felfedezett útvonalon. Pár perc gyorsabb tempójú gyaloglás után, sikerült hozzászoknia a sebhez, és újra szaladnia az őt szorosan körbefonó növényzet között.
Hallotta szíve őrült kalapálásának visszhangját a fülében. Csaknem annyira rákoncentrált a menekülésre, hogy ha nem áll meg levegőt venni és fülelni a környező hangokra, akkor biztosan elkerüli figyelmét az a szívet tépő ordítás, amibe az egész környék beleremegett. Jeges félelem markolt a mellkasába, tudta hogy ő előle nincs esélye megszökni, mégis meg kellett próbálnia. Te ostoba lány! Hogy lehettem ilyen hülye? Semmit sem tehetek, ha utolér, túl erős, főleg most, én idióta meg csak még jobban felhergeltem. Hirtelen melegség öntötte el, olyan, mint mikor tél után itt a tavasz, az első napsütéses reggel, s az emberre hulló napsugár felolvasztja addig fagyba zárt lelkét, s testét. Nem értette, de valami furcsa ösztön lett úrrá rajta.
Felnézett és egész látóterét beborította a Hold, mely az önmagából ontott fénnyel dédelgette, cirógatta a lányt. Összeráncolta a homlokát. Hogy lehetséges ez? Minden annyival világosabb, az erdő neszei is felerődösödtek - hallotta a lehulló levelek susogását, a tücsök ciripelését, az odújában megbújó nyúl rémült szívdobogását. Ó ezek az illatok, és ahogy a levegő az arcába csap. Egyszerűen mennyei, kedve lett volna leheveredni az avarba és bőszen meghempergőzni minden szagban, minden otthagyott nyomban, majd átszáguldani a rengetegen, hogy érezze a hideg szél csípését az arcán, ahogy maga mögött lobog hosszú haja, és csak fut, fut...
Ekkor valahonnan a háta mögül hallatszódott egy reccsenés, a csodás gondolatok pedig rögtön tovaillantak, hogy helyet adjanak egy újabb rettegési rohamnak. Ne, csak ezt ne! Minden erejét összeszedve, izmait megfeszítve, olyan iramra kényszerítette magát, hogy tudta, normál körülmények között már rég kilehelte volna ennyitől a lelkét. Valami megcsillant előtte, még több fény szökött a szemébe és akkor meglátta az út végét. Arrafelé irányozta lépteit, lélekszakadva rohant, hogy aztán
Hangos sikítás rázta meg az eget. Matthias ereiben meghűlt a vér. Ugye nem? Őrült iramban vágtázott arrafelé haladva, ahonnan a hang forrását hallani vélte. Még egy kicsit, már nincs messze. És akkor meglátta.
Az ösvény végén egy kisebb hegyi patak folydogált, ám elég széles és mély ahhoz, hogy a nedves füvön megcsúszott lány beleesve teljesen elmerüljön. Dorothie hirtelen feltérdelt és prüszkölve köpködte kifele szájából a zuhanás okozta sokk miatt félrenyelt vizet. A férfi elmosolyodott. Úgy tűnik nincs komolyabb baja, azon kívül, hogy elázott. A lány felnézett és hátrafordulva szembetalálta magát azzal, aki elől menekülni próbált. Látta a felvillanó riadalmat kiülni a tekintetében, ám az ő nője mert az enyém lesz végül gondosan elrejtette érzéseit a férfi elől. Lassan felállt és Matthias szinte hallani vélte a szökési lehetőségeket végigperegni az elméjén.
- Add fel - a hangjában megbúvó bizonyosságtól a lány összébb húzta magát. - Előlem úgy sem futhatsz el.
- Próbálkozni azért szabad, nem?
Meglepetésére a lány válasza szívből jövő nevetésre késztette.
- Hmmm nyalta meg kéjesen szája szélét Azt hiszem ezt élvezni fogom.
- Mmm -micsoda? Azt hiszed megadom magam neked?
- Nem hiszem. Tudom.
Megindult a lány felé, de épp mielőtt sikerült volna elérnie és a karjába zárnia, az arrébb szökkent, s megpróbált elslisszolni mellette. Azt már nem mordult fel. A derekánál fogva elkapta a lányt, tiltakozásával mit sem törődve az ölébe emelte, és kivitte a partra, hogy a puha talajra fektetve megszabadíthassa vizes gönceitől. Mikor az ing gombjaiért nyúlt, a lány belemélyesztette apró fogait a karjába és morogva próbált kiszabadulni alóla. Óh azok a szemek, azok a csodás türkiz szemek a bennük fellobbanó tűzzel. Azonnal olyan merevedése támadt, hogy rögtön tudta, ilyen kemény még életében nem volt.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.19 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2016. 02. 25. csütörtök 08:54
Tetszett.
#3 papi 2013. 08. 6. kedd 06:06
Nagyon jó
#2 genius33 2012. 09. 15. szombat 12:29
Szép sztory smile
#1 Törté-Net 2011. 10. 20. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?