Hétköznapi amazon

Móninak hívták, 29 éves, 160 cm magas, hosszú fekete hajú lány volt. Az Interneten, egy chat-szobában találkoztunk. Először csak semleges témákról beszélgettünk, ahogy mindenki más is: merre laksz, mivel foglalkozol? Másnap is ott volt, és harmadnap már direkt azért léptem be, hogy rákeressek. Naponta beszéltünk, része lett az életemnek. Képet és telefonszámot cseréltünk.

Pár hét múlva, amikor már jól egymásra hangolódtunk, mellékesen megemlítette, hogy találkozhatnánk, ha nem bánom, de van valami, amit el kéne mondania. Bíztattam, mondja bátran.

– Kicsit S/M vagyok... – írta.
– Ez Nálad mit jelent? – kérdeztem. Tényleg kíváncsi lettem.
– Szeretek küzdeni – közölte. Csodálkoztam kicsit, mert a képein egy teljesen átlagos, hosszú hajú lányt láttam. Igaz, sportosabb kiállása volt, mint a többieknek, és a szemében is volt valami érdekes és vonzó, de most tényleg meglepett.
– Hogyan? Igaziból? – kérdeztem.
– Aha, hogy legyőzzelek – felelte. – Ez csak komolyan izgalmas...

Később már nem említette a témát újra. Aztán le kellett utaznom éppen abba a városba ahol lakott. Megbeszéltük a találkozót munka utánra egy presszóba. Egyszerű kis beszélgetésre gondoltam, minden további nélkül. Bár a leveleinkből elég jól kiismertük egymást, de a személyes találkozás mégiscsak más...

Fél öt volt, amikor a cukrászdába érkeztem. Negyed órával korábban érkeztem, és úgy ültem le, hogy szemmel tarthassam a bejáratot. Aztán elmúlt a megbeszélt idő, de senki hasonló nem lépett be az ajtón. Kicsit letört lettem, hogy megint lyukra futottam, amikor a legtávolabbi félhomályos sarokból felállt Ő, és odajött hozzám.
– Szia – mondta. – Onnan figyeltelek kicsit, nem baj?
– Mikor jöttél be? Észre sem vettelek! – mondtam.
– Még előtted – mosolygott, és leült mellém.

Kicsit vontatottan indult a társalgás, mind a ketten zavarban voltunk. Később, amikor már felszabadultabban beszélgettünk, megkérdezte, hogy hazaviszem-e. Természetesen igent mondtam.

Ahogy a kocsi felé mentünk, belém karolt. Éreztem a testét a vékony ruhán keresztül, ahogy hozzám simult. Pár perc alatt a házhoz értünk, ahol minden ablak sötét volt.

– Nincsenek itthon? – kérdeztem.
– Egyedül élek. – mondta. – Csak a neten írtam, hogy van két gyerekem, mert a komolytalanokat ki akartam szűrni. – mindezt pajkos mosollyal mondta. – Bejössz?
– Ha szabad... – mosolyogtam én is.