A+ A-

Két változat egy témára 1. rész - Elmeséli a férfi

Egy szerelmi kaland három éjszakája, avagy szex túl az ötvenen
1. Rövid bemutatkozás

Nem vagyok már mai gyerek. Idén augusztusban bizony betöltöm az ötvenkettedik évemet, sőt, van három unokám is. Klofák Ferenc vagyok, ám a haverok, akikkel egymás között kölcsönösen és bizalmasan kibeszéljük egymás szexkalandjait, vágyait, egyszerűen csak Ferinek szólítanak. Feleségemmel, Erzsivel - aki negyvenhét éves - a lehető legjobb, legharmonikusabb házasságban élünk, s tiszta szívből, a legőszintébben szeretjük egymást, ideértve természetesen a szexet is. Jóllehet, Erzsi, és ez mi sem természetesebb, kapható velem bármilyen szexjátékra, életemből valahogy mégis hiányzik egy kis változatosság; olyan jó volna időnként félrelépni valakivel. Ez részemről persze korántsem jelenti azt, hogy Erzsit már nem szeretem; és szentül hiszem, hogy manapság nem számít bűnnek egy kis félrekefélés, ettől a feleségem iránt érzett szeretet mit sem változik. Tudjátok, minden szexvágyam az, hogy egyszer egy jót maszturbáljunk közösen, egymás előtt a női ideálommal: vagyis legyen korban hozzám hasonló, nagy termetű, teltkarcsú, legyen jó nagy segge, melle, szőrös puncija, vaskos, de csinos combja, és főleg, dohányozzon. Ugyanis, ha közben mindketten cigizünk, az a gyönyörérzetemet, izgalmamat a végletekig fokozza.
De kivel? Annyi mersz nincs bennem, hogy pusztán ezért kössek ismeretségeket nőkkel, pedig ezt foglalkozásom révén is megtehetném, minthogy jegyellenőr vagyok a Békávénál, és sokszor a szívem hasad meg, ha egy csinos nőt meg kell pótdíjaznom. De hiába, a kötelesség nagy úr, ez ellen nincs mit tenni...

2. Egyedül

Nos, partner hiányában ezt a számomra semmihez nem hasonlító gyönyört előidéző maszturbálást egyedül szoktam elvégezni, amikor tudván tudom azt, hogy egyedül vagyok otthon a lakásban. Engedjétek hát meg, hogy most elmeséljem Nektek, hogyan szoktam masztizni. Állítom nektek, egyszerűen csodálatos! Érdemes lenne kipróbálnotok!
Nos, ezt a számomra semmihez nem hasonlító gyönyört előidéző maszturbálást akkor szoktam elvégezni, amikor tudván tudom azt, hogy egyedül vagyok otthon a lakásban.
Lépteimet megszaporázva igyekszem hazafelé, hogy otthon, az üres lakásba bezárkózva mielőbb a tükör elé ülhessek, és legalább egy órán keresztül az örömnek, az élvezetnek, a gyönyörnek hódolhassak. Útközben azonban alig győzöm nadrágomat takargatni, hiszen far-kam már a puszta gondolatra is intenzív akcióba kezd.
Végre! Haza értem! Immár semmi akadálya hát, hogy hamar előkészítsem a minden porci-kámmal vágyott, semmi más örömhöz nem hasonlítható maszturbálást.
Mindenekelőtt magamra zárom az ajtót, majd lázas, kapkodó tempóban, a türelmetlenségtől remegő kézzel előkeresem maszti-kellékeimet. Tudjátok, van egy direkt erre a célra félretett, kiszolgált tavaszi kabátom, amit minden egyes maszturbálásomkor felveszek. Előtte azonban kihozok az előszobai földig érő nagy tükör elé két, aránylag alacsony széket; az egyikre ráülök, a másikra pedig odakészítem az egyéb kellékeket: cigit (amely erősebb, mint amit egyébként szívok; ez a maszti-cigim, ebből máskor nem szívok, csak kizárólag ilyenkor), öngyújtót, hamutartót, és illatos krémet, vagy babaolajat. Majd bevonulok a mosdóba: szépen, gondosan megfésülködöm (szakállamat, bajszomat is), megigazítom nyakkendőmet, mintha készülnék valahova, arcomra pedig finom, illatos parfümöt teszek. Minderre azért van szükségem, hogy izgalmamat fokozzam. Ekkor zakóm fölé felveszem azt a bizonyos kabátot is, majd alulról türelmetlen vetkőzésbe kezdek. Nadrágomat sokszor olyannyira kapkodva dobom le magamról, hogy ilyenkor előfordul egy-egy gomb leszakadása is. Majd alsónadrágom következik.
Végre, valahára! Alulról immár semmi nincs rajtam, felülről viszont klasszul fel vagyok öltözve. Így minden akadálya elhárult annak, hogy leülhessek a székre szemben a tükörrel, amelyben saját magamat ebben a végletekig izgató, maradéktalan gyönyört előidéző állapot-ban és pózban lássam viszont. Ekkor faszinkómat, amely immár úgy mered a magasba, akár egy győztes szerelmi zászlórúd, gondosan bekenem a már odakészített bódító illatú krémmel, hogy jobban csússzon, amikor majd rövidesen marokra fogva, ritmusra huzigálom fel-le.
Azaz, dehogyis vagyok még alulról teljesen meztelen, hiszen megfeledkeztem a zokniról, az még a lábamon van. No, gyorsan kapjuk csak le azt is. Íííígy nnnni! Mégiscsak mezítláb az igazi, mezítláb még magasabb fokú az élvezet, a gyönyör (igazán, olyan formás lábam van)! Lábujjaimra támaszkodva (melyekkel egy kis dobolásba kezdek) sarkaimat fölemelem. Faszinkóm a krémmel való gondos bekenés után már ugyancsak sikamlós, csúszós, és persze, kőkemény. De, mielőtt marokra fogom, előbb rágyújtok; addig két formás, csinos combom közé szorítom, s lábaim váltakozó mozgatásával intenzív dörzsölésébe kezdek. Cigarettámból jó mélyet szívok, s kimondhatatlan kéjjel engedem tüdőre a kellemesen mellbevágó füstöt, sőt, kissé meg is szédülök tőle. Egyik kezemben a cigi, másikban pedig marokra fogott faszinkóm, amelynek makkja immár lilára duzzadtan, szuperérzékenyen várja, hogy belőle a forró sperma mielőbb a combomra, vagy éppen a szemem közé spricceljen. Amikor szabad kezemben éppen nem a cigaretta van, combjaimat simogatom, hétfogást játszva rajta, vagy térdeimen gyengéden paskolgatom a taktust.
Most ismét jó mélyet szívok cigimből. Térdeimet, combjaimat lábujjaimra támaszkodva eleinte lassan, majd egyre szaporábban, egyre gyorsabban, egyre vadabban mozgatom párosan, fel-le, mintha ölemben valakit lovagoltatnék. Egyszerűen frenetikus a látvány, ahogy látom saját arcomat kéjtől eltorzultan, s a ritmikus maszti-mondóka közben a cigarettából való mély, bódító, szédítő szívás után számon és orromon jön ki a füst:
- Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kaman-duk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, jólesik a cigaretta, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe!
A tempó - ami zenei nyelvre átültetve már prestissimo assai - pedig egyre csak fokozódik; combjaim, térdeim immár az önkéntelenség mélyébe esve, akaratomtól teljesen függetlenül mozognak, és már talpaimmal is a mind vadabb és vadabb ritmust dobolom a padlón teljes felsőtestem dobálása közben. Markom fogása faszkómon pedig - kezem tempója mintegy versenyt futva térdeimmel, talpaimmal, felsőtestemmel - mind szorosabbá és szorosabbá válik, s egyetlen tizedmásodpercre sem engedem Őt el. Légzésem pedig már nem is légzés, hanem egyenetlen, szakadozott lihegés, hiszen a várva várt orgazmus pillanatokon belül bekövetkezik (de csodálatosan klassz, hogy pont most szívtam cigarettámból egy jó mélyet...!).
- Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, jólesik a cigaretta, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! De fi-nom a ci-ga-ret-ta, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi-csücsi ölembe! Markold, faszikóm, faszi-faszi-faszikóm, húzgáld faszikóm, faszi-faszi-faszikóm! Most, most, mindjáháhárt..! Most, most...háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, mind-járt spric-ce-lehehehek! Háháhá-háh... Most... Háű-háhá... Most...! Háóáó-áóáháháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj!
Ez hát az a fajta orgazmus, amelyhez képest talán a világ valamennyi, egyidejű gyönyöre is csak halvány csiklandozás. A drága, forró, friss, fehér geci hatalmasat lövellve most pont a szemem közé spriccel, én pedig a semmihez sem hasonlítható kéjtől kis időre eszméletemet vesztve, a legédesebb megsemmisülésbe zuhanva lefordulok a székről. De én ezt egy cseppet sem bánom.
Maszti után szép lassan, komótosan levetkőzöm meztelenre, és mint valami jóllakott kan-dúr, elnyúlok ágyamban, nyakig betakarózom, teljesen ellazulok, és a teljes, de annál kelle-mesebb öntudatlanság állapotába esve egy jót szunyálok. Jó párszor előfordult, hogy rövid, mély alvás után arra ébredtem, hogy a masztizást újból megkívánva, faszinkóm ismét intenzív ágaskodásba kezdett. Mi sem természetesebb, hogy ilyenkor ismét felöltözöm a masztizáshoz, és megyek egy újabb menetet. Majd ismét visszavetkőzöm, és megint ágyba bújok. Mindezt addig ismételgetem, amíg teljesen ki nem elégülök (eddigi rekordom négy menet volt).
Gyerekek, ha nem próbáltátok még ki az efféle maszturbálást, ne késlekedjetek, csináljátok mihamarabb; higgyétek el nekem, nem bánjátok meg! Nagyon-nagyon, de nagyon megéri! És, ugye, barátaim, most már Ti is megértitek, miért fontos számomra, hogy partnerem cigizzen...?
És egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ne lenne egy olyan, korban hozzám hasonló, tehát ötven körüli, nagy termetű, nagy seggű, nagy mellű, széles, de formás combú, jó szőrös puncijú csinos, dohányzó nő, aki ne volna benne az efféle szexjátékokban, vagyis az egymás előtti közös maszturbálásban. Arról már álmodni sem merek, hogy még az ölébe is ültessen engem, lovagoltatva térdein, miközben makkom előremeredve köldökét dörzsölgeti... A haverok szerint ilyenekkel csak szexmagazinokban találkozhatok, azokban is a szolgáltatói rovatban, nem jeligével, hanem telefonszámmal, félórára alsó hangon hat-hétezer forintért. És akkor hadd ne szóljak arról, hogy ezeknek a nőknek a szex, akárhogy is nézzük, munka, pénzkeresés (méghozzá nem is akármilyen), nem pedig élvezet, még akkor is, ha mesterien meg tudnak játszani mindent. És ha valaki ezért pénzt ad ki, akkor úgy kell neki. Az ilyenek meg is érdemlik! Hát köszönöm szépen, én az ilyesmiből nem kérek!

3. A hirdetés és az arra kapott levelek

Barátaim hosszas unszolására, jóllehet, eleinte nem nagyon tetszett a dolog, rászántam magamat, hogy igenis, hirdetek, bár bevallom Nektek őszintén, elég szkeptikus voltam ezzel a hirdetés-históriával kapcsolatban, nem igazán bíztam benne. De később rájöttem, hogy voltaképpen semmi bajom nem származhat belőle. Mert hisz' mi is lehet a legrosszabb, ami történhet velem ezzel kapcsolatban? Az, hogy egy fia levelet sem kapok, nem ír senki. Na bumm, és akkor mi van? Az égvilágon semmi. Folytatom a maszturbálást egyedül, úgy, ahogy eddig is csináltam. Ha eddig jó volt (nem is akármilyen), miért ne lenne jó ezután is? Hát nem?
Végül is feladtam egy hirdetést a Tutti-Frutti Party c. szexmagazinban, nagyjából az alábbi szöveggel:
"Bizarr, de nem perverz szex ötven körülieknek. Mások által jóképűnek tartott ötvenkét éves, nős férfi vagyok, szakállal-bajusszal, s aránylag kis termettel a magam 165 centijével és hatvanöt kilójával. Ha Te is ötven körüli, nálam nagyobb termetű, legalább 180 cm magas, nagy seggű, vastag combú, nagy mellű, szőrös puncijú, csinos, és főleg, dohányzó hölgy vagy, és hozzám hasonlóan Neked is az a legfőbb szexvágyad, hogy egymás előtt közösen jókat maszturbálgatva együtt lovagoljunk el a legmagasabb fokú gyönyör csúcsára, és a szexről egymás előtt tabuk nélkül beszélgessünk, szívesen megismerkednék Veled, persze minden kötelezettség nélkül. Találkahely szükséges. Perverzióról szó sincs. Anyagiak kizárva! De ne írjanak nemdohányzók sem, ők lehetőleg kíméljenek. Jelige: Feri."
Nem telt bele két hét, amikor megjelent a TFP-magazin legfrissebb száma, benne szóról szóra viszontlátva saját hirdetésemet. Mivel szinte száz százalék biztos, hogy az első napokban nem érkezik - nem is igazán érkezhet - semmi, türelemmel vártam további két hetet. Megvallom Nektek őszintén, eléggé szorongva köszöntem be a Levélpressz Dob utcai irodájába, ahol kellemes meglepetés várt: a pult túlsó oldalán ülő hölgy ugyanis, miután személyi igazolványomat bemutatva közöltem a jeligét és a titkos kódot, éppen fél tucat, azaz hat darab levelet nyomott a kezembe, valamennyi szebbnél szebb, díszes kivitelű borítékban. Ez már igen jó jel! Nos, hamar egy közeli presszóba, ahol egy üveg sör mellett elolvasgatom őket! Miután a csinos pincérlány kihozta nekem a sört - egy üveg barna Gössert, minthogy ez a kedvencem - sietve, izgatottan felbontottam az egyiket. Ám amilyen hamar megörültem a hat levélnek, sajnos, mindjárt az első után olyan gyorsan le is lombozódtam. Ez a picsa ugyanis szabályszerűen kiok-tatott engem. És akkor hadd ne szóljak a sértegető stílusáról. Levelében ugyanis a következők álltak:
"Kedves Ferenc! Egyáltalán nem vagyok e magazin olvasója, az efféle szennylapokkal foglal-kozni semilyen szinten sem tartozik időtöltéseim közé. Még kevésbé pénzt - akár egy fillért is - kiadni érte. Hogy egy példánya, amelyből szinte egyből a maga enyhén szólva felháborító hir-detményét volt szerencsétlenségem kiszúrni, mégis a kezembe került, annak köszönhetem, hogy a HÉV-en utazva a velem szemben lévő ülésen találtam, nyilván otthagyta valaki. Maga, ha jól értem, ugyebár nős ember? Mondja, drága uram, nem szégyelli magát?!? Hogy jön maga ahhoz, hogy feleségét megcsalja, ráadásul ennyire gusztustalan, visszataszító módon? Hogy jön maga ahhoz, hogy egy ötven éves hölgyet csak úgy letegezzen, pláne, ismeretlenül? Vegye tudomásul, uram, hogy tisztességes asszonytársaim nevében is a leghatározottabban tiltakozom az ismerkedés efféle módja és pláne, célja ellen, és mélységesen elítélem önt ezért. Egyáltalán, mit képzel, mit merészel?!? Nem akarok fenyegetőzni, kedves Ferenc, de foglalkozásomnál fogva módomban állna az Ön kilétére fényt deríteni, magát ország-világ előtt lehetetlenné tenni, és feleségének részletesen beszámolni mindenről, s legszívesebben csakugyan így cselekednék. Ezt pusztán két okból nem teszem: először is súlyosan vétenék az adatvédelmi törvény ellen, és ennek rám nézve komoly büntetőjogi következményei lennének. Másodszor: bízom abban, hogy önnek régi, tisztességes énje visszatér, és felhagy ezzel a rendkívül ronda ismerkedési móddal, melyet a leghatározottabban visszautasítok. Végül: ugyan egyáltalán nem tartozik önre, mert ez mindenkinek a legbelsőbb magánügye, így tehát jómagamnak is, de ez egyszer mégis kivételt te-szek. Ha ez magát megnyugtatja, képzelje, dohányzom, sőt szeretem a szexet is. De könyörgöm: így...? Üdvözlettel: Szilágyiné Varga Mária."
Egy pillanatra elsötétült előttem minden, egy világ omlott össze bennem. Mindenre felkészültem, de arra a legkevésbé sem, hogy szexvágyakkal teli érdeklődés helyett efféle sértegető sorokat vágjanak holmi bigott, álszent szukák a fejemhez. Ilyen lesz a többi is? Szabályszerűen rosszul lettem, amit az éppen asztalom körül járó pincérlány észrevett:
- Nem jól érzi magát, uram? Segíthetek valamiben? Hozhatok-e még valamit?
Rendkívül jólesett a leírhatatlanul kedves, figyelmes, szinte megnyugtató hatású érdeklődés, amelyet a presszóból való távozásomkor dicséretként be is írtam a Vásárlók Könyvébe.
- Köszönöm, kisasszony, hál'Istennek, semmi bajom. Csak egy kis múló rosszullét volt. Különben kérem, hozzon nekem egy deci Unikumot.
Miután a pincérlány kihozta a röviditalt, sietve felhajtottam a felét, amelyet pár korty sörrel hígítva öblítettem le. Ezt a förmedvényt ugyanis ép ésszel, józanul lehetetlen elviselni. Ennek ellenére mégsem dobtam el (jóllehet, első gondolatom az volt, hogy miszlikbe tépem, és a szemétkosárba vágom, minthogy az ilyesmi oda való, nem máshová), hanem gondosan összehajtogattam és eltettem a belső zsebembe, a "ki tudja, mire lesz az még jó" elv alapján. Ahogy az Unikumtól és a sörtől kissé már kapatossá váltam, ismét kezdtem optimistán látni a világot. Nos, akkor hamar a következőt. De mennyire más hangvételű volt ez, mint az előbbi! Annak homlokegyenest ellenkezője, valahogy így:
"Kedves Ferikém! Olvastam hirdetményedet a TFP-magazin soraiban, és mi tagadás, stílusod után nagyon megtetszettél nekem. Ahogy Te nős férfi vagy, úgy magam is férjes asszony vagyok, kétunokás, kereken ötven éves nagymama. Férjemmel ugyan nagyon jól kijövünk, megértjük, szeretjük egymást, de nekem is jól esne egy kis félrelépés. S hogy miért éppen a Te hirdetésedet választottam? Mert én is szeretem a bizarr, de nem perverz szexet, és ebben természetesen benne van a tabuk nélküli beszélgetés, de az egymás előtti, kölcsönös-közös masztizgatás is. Olyan klassz lehet! Fényképet sajnos, nem tudok magamról küldeni, ám nagyon szívesen megadom Neked rövid személyleírásomat: Százhetven-hat centi magas vagyok, daueroltan göndör, de divatos, világosbarna hajjal, benne itt-ott ősz szálakkal (nem melírozás, valódi!). Testsúlyom kerek nyolcvan kiló. Mások csinosnak tartanak, jó lábaim vannak, de nincs túlzottan nagy fe-nekem, és nem számítok molettnek, csak teltkarcsúnak. Találkahelyet is tudok, méghozzá egyik barátnőm nyaralójában. Foglalkozásomat tekintve rendelőintézeti szakfőorvos vagyok, mégpe-dig fül-orr-gégész. Csupán egyetlenegy kritériumodnak nem tudok megfelelni, ezért kérlek, bo-csáss meg nekem, hogy levelemmel zavartalak. Én ugyanis nem dohányzom, de az a legkevésbé sem zavarna engem, ha Te viszont cigizel, ezt Nálad képes lennék szinte a végtelenségig tole-rálni. De ennek ellenére szépen kérlek, kivételesen tekints el ettől, s válassz engem, meglátod, nem bánod meg! Gondolom, megérted, hogy lakástelefonomat, címemet nem adhatom meg, egyetlen mobilunkat pedig férjem szokta magánál tartani. Helyettük fogadd szeretettel a rende-lőm számát: 5003-073/633-as mellék. Hétköznap reggel kilenctől délután ötig. A mielőbbi sze-mélyes találkozás reményében ismeretlenül is sok puszit küld: Dr.Szávai Ambrusné Dr.Déry Magdolna, Neked egyszerűen Magdi vagy Magduska."
Istenem, nem győzöm Nektek elégszer ismételgetni, hogy mennyire más ez a kedves, kíváncsi, vágyakozó levél, mint az előző förmedvény! Legszivesebben most rögtön felhívnám Magdit, hogy még ma találkozzak vele. Csak egy gond van vele: nem cigizik! No, sebaj, ezt gondosan elkülönítve félretesszük, hátha lesz még olyan, aki ennek is megfelel, hiszen még mindig négy levél van előttem.
A következő levél hasonló volt a Magdiéhoz mind tartalmilag, mind stílusában. Mégis összetéptem, és a szemétkosárban kötött ki ez is, minthogy írója - bizonyos Janka - félórára ötezer, egy teljes órára pedig nyolcezer(!) forintot kért. Mégiscsak Magdi marad? De várjuk ki a végét.
Három levél maradt. Ezek közül kettő, jóllehet, nevet, címet, telefont is tartalmaztak, sőt, mindkét hölgy dohányzott, mégis valahogy olyan semmitmondónak, olyan üresnek bizonyult. Nem baj, ezeket is félretesszük, ki tudja, mikor és mire lesznek még jók. A harmadik ezzel szemben már tapintásra is elég különösnek tűnt; ez mintha keményebb papírra íródott volna, mint a többi. Vajon, mi lehet benne? Bontsuk csak fel hamar!
Ebből a borítékból legnagyobb meglepetésemre levél helyett egy teljes alakú, színes - természetesen felöltözött - állófénykép került elő, részemről rendkívül klassz nőt ábrázolva. Barnásszőke sasson jellegű frizurát és szemüveget viselt. Arcra - nekem legalábbis - ugyan kissé csúnyácskának tűnt, ám könnyen megeshet, hogy ezt csak a számára, karakterének nem megfelelően megválasztott szemüvegkerete teszi; mindezek ellenére számomra különösen rokonszenves volt. Széles csípővel, nagy fenékkel, hosszú, vaskos, de mégis formás, csinos lábakkal, hatalmas mellekkel minden bizonnyal ő lenne számomra a legmegfelelőbb a hat közül. Divatos, de ízléses, krémszínű női ballonkabát volt rajta nyitottan, alatta pedig kissé térden felül érő fekete rövid, de nem miniszoknya, felső testén szép kis fehér horgolt blúz szolid dekoltázzsal, lábán csinos kis fekete körömcipő ékeskedett. No de nézzük hamar a fénykép hátoldalát. Ott pedig szűkszavúan mindössze ennyi állt:
"Kedves Feri! Levél helyett fogadd szeretettel ezt a fényképet, továbbá egy mobil telefonszámot, amelyen engem megismerhetsz. Hívhatsz bármikor, még éjjel is. 06-20-9410-085. Addig is puszi: Szacsury Lídia, Lidi."

4. A Nagy Találkozás

Ki a csuda lehet ez a Szacsury Lídia? Remélem, ez hamarosan kiderül. Lehajtottam hát maradék sörömet, fizettem, majd elegáns léptekkel távoztam a presszóból. Beálltam egy kapualjba, komó-tosan kivettem nadrágzsebemből mobiltelefonomat, majd tárcsáztam a Lidi által megadott számot: 06-20-9410-085. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban (mintha valaki megint csak direkt szívatna engem) a vonal túlsó végén Lidi várva várt hangja helyett megszólalt - egy férfi.
- Tessék!
Képzelhetitek, mit éreztem akkor. Se köpni, se nyelni nem tudtam, a hirtelen jött ijedtségtől egyszerűen lebénultam; egyetlen hang nem sok, annyi sem jött ki a számon.
- Halló! Akárki! Szólaljon már meg!
- Jó...jónapot...uram - dadogtam - Sza...szacsury Lídiát keresem
- Ki keresi? - kérdezte a férfi meglehetősen szigorú hangon.
Nagy nehezen kezdett visszatérni a hangom:
- Klofák Ferenc vagyok - mutatkoztam be, de nem mertem megkérdezni, hogy "kivel beszélek?" - bocsánat, talán nem a 06-20-9410-085-ös számot hívtam? Téves lenne?
- Nem téves, uram. Ez csakugyan az Ön által tárcsázott 06-20-9410-085. Csakhogy ezen a számon nincs Szacsury Lídia. Megmondaná, uram, milyen ügyben tetszik az említett hölgyet keresni?
- Tudja... - próbáltam magamat rendkívül félénken és ügyetlenül kivágni - Lídia asszonnyal üzleti kapcsolatban állok...
Mondanom sem kell, hogy csak blöfföltem, mindent egy lapra feltéve.
- Vagy úgy? - vált a férfi hangja udvariassá - Tehát akkor informatikai ügyben keresi anyámat? Aha, értem már! Neki már nem ez a száma. Egyébként engedelmével, Borbás Medárd vagyok, Szacsury Lídia fia.
- Hát persze - feleltem - akkor volna kedves megadni édesanyja számát, Borbás úr?
- Hogyne - válaszolta Borbás - nagyon szívesen. Kérem, jegyezze: 06-70-94-24-424.
Miután septében felkaparintottam egy zsebemből előhalászott cetlire, izgatottan olvastam vissza:
- Hálásan köszönöm, Borbás úr, akkor, ugye, nulla-hat-hetven-kilencvennégy-huszonnégy-négyhuszonnégy. Viszlát!
Persze, mondanom sem kell, mennyire megkönnyebbültem. Rémült döbbenetemet ismét várakozással teli öröm váltotta fel. Hát mégis igaz lehet? Mégsem szívatás? Csak azt az egyet nem értem, hogy akkor Lidi, sajátja helyett miért a fia telefonszámát adta meg...? Remélem, erre rövidesen fény derül.
Ismét tárcsáztam, ezúttal azonban a 06-70-94-24-424-es számot. Jaj, csak felvegyék!
A készülék kicsengett, tehát nincs kikapcsolva. Hosszú óráknak tűnő, idegesítő másodpercek következtek; szívem szinte a torkomban dobogott.
Végre, felvették.
- Igen, tessék! - szólalt meg a készülékben egy kellemesen lágy, mély női hang.
- Halló... Szacsury Lídiát keresem...
- Én vagyok Szacsury Lídia. Mit óhajt, uram?
- Feri vagyok! Szia, Lidi!
- Pardon, uram - vált hangja szigorúvá - nem tévesztette el ön véletlenül a házszámot? Megtudhatnám, minek köszönhetem a bizalmaskodó hangot, és hogy honnan ismerjük egymást, hogy csak úgy élből letegez engem?
Atyaúristen, gondoltam, ez a nő elfelejtette volna, hogy hova, miféle hirdetményre küldött fényképet? Vagy ne adj'Isten, nagyon is jól emlékszik, hogy ki vagyok, és most ehhez a félkegyelmű, bigott Szilágyiné Varga Máriához hasonlóan ő is direkt, készakarva szívatni akar engem?
- Jaj, elnézést - ijedtem meg kissé - nem Ön küldött véletlenül egy teljes alakú, álló fényképet bizonyos "Feri" jeligéjű hirdetményre?
- Jaaa? Értem már! - derült fel hangja - Hát te vagy? Szíííía, Ferikém! Hát van még Isten az égben, hogy felhívsz engem...? Egyébként én is ötvenkét éves vagyok, akárcsak te, lehettünk volna akár osztálytársak is... De mondd csak, kedves, honnan beszélsz?
- Te, jelen pillanatban a mobilomról hívtalak. Most éppen a Bosnyák téren vagyok egy kapualjban. Tudod, itt kevésbé pofázik bele a városi zaj, mint a nyílt utcán..
- Na, Ferikém, ha ez igaz, akkor most légy szíves, mondd gyorsan a számodat és tedd le. Visszahívlak. Nehogy már a Te egységeidet zabálja. Vedd úgy, hogy erre a telefonra az én vendégem vagy.
Szót fogadtam. Megadtam Lidinek a számomat, a 06-70-9907-908-at. Kisvártatva meg is szólalt a zsebemben.
- Nos, itt vagyok - szólt bele Lidi újból a készülékbe, majd a következő prózai kérdést tette fel - Ugye, ráérsz most egy kicsit?
- Hát persze, hogy ráérek - feleltem nem kis örömmel - mégpedig olyannyira, hogy hosszú hétvégém van, legközelebb csak kedden reggel megyek dolgozni.
Persze, Lidi hangján is érződött az öröm:
- Jahahaj, de jó - kacarászta - el sem képzeled, kedves, mennyire örülök ennek...! Olyan klassz lenne akár ebben a pillanatban is...!
Én pedig azonnal rákérdeztem:
- Akkor hol és mikor találkozzunk, akarom mondani, hány órakor?
- Nézd, Ferikém, én jelen pillanatban éppen a fodrásznál ülök a búra alatt, pár perc múlva jövök ki utolsó fésülésre. Mit szólnál hozzá, ha a Déli Pályaudvar parkolójában várnánk egymást? Kocsival leszek, mégpedig egy meggypiros Mazda 121-essel, a rendszáma pedig DIM-212. Egy jó óra múlva ott leszek. Bár nem biztos, hogy rögtön benne is fogok ülni az autóban, mert az ABC-ben még vennem kellene egyet s mást. Úgyhogy kérlek, ne idegeskedj, ha majd esetleg, mikor éppen odaérsz, üresen találod az autót. Jó így neked?
- Hát már hogy ne lenne jó - válaszoltam - de hogyan fogjuk egymást megismerni?
- Én biztos, hogy rád fogok ismerni - mondta Lidi - tudod, női ösztönömnél fogva. Te pedig énrám úgy, hogy ugyanaz a ruha lesz majd rajtam, amiben le vagyok fényképezve a Neked küldött lapon. Mielőtt Hozzád jönnék, előbb hazaszaladok átöltözni direkt a Te kedvedért.
Bizonyára megértitek, micsoda türelmetlen, de örömteli izgalommal vágtam zsebre mobilomat, és mint akit puskából lőnek ki, rohantam a legközelebbi buszmegállóhoz, hogy mielőbb felszálljak a piros hetesre, amely elvisz engem innen, a Bosnyák térről a Keletiig, a piros metró pedig a Déliig, ahová a találka volt megbeszélve.
Na végre! Itt vagyok a Déli Pályaudvarnál, ahol gyorsan vettem Lidinek egy csokor gyönyörű piros szegfűt. Hamar a parkolóhoz, hátha ott van már a meggypiros kis Mazda, remélhetőleg gazdájával együtt! Szinte minden porcikám remegett, amikor a parkolóba értem, annyira, hogy teljesen kiment a fejemből a kocsi rendszáma! Hű, milyen jó, hogy felírtam! Hamar azt a cetlit! Idegesen kapkodtam zsebről zsebre, de nem találtam. Szent egek, csak nem rántottam ki valamivel? Hát, akkor jól nézünk ki! Végre, kezembe akadt. Képzelhetitek, mekkora kő esett le a szívemről. Semmi kétség, ez az: DIM-212. Szétnéztem. Volt ott rengeteg más autó között néhány 121-es Mazda is, de meggypirosat egyet sem találtam. Azaz, volt meggypiros Mazda, de 323-as. Nem ért volna még ide? Korán jöttem volna? Az bizony könnyen meglehet, hiszen nem telt még le a Lidi által ígért egy óra. Ahogy így morfondírozok, eszembe jutott, hogy meg kellene néznem a parkoló másik végét is, hátha oda állt be. Odamentem. És csakugyan állt ott meggypiros, 121-es Mazda, kettő is, mindkettő üresen. Hű, most aztán melyik az igazi? Melyik a Lidi autója? Na, nézzük csak hamar a rendszámokat! Ezúttal azonban mindjárt az elsőnél szerencsém volt. Igen, ez lesz az! DIM-212. Vééégre! Jóllehet, az autóban nem ült senki, mégsem estem kétségbe, hiszen Lidi előrebocsátotta nekem, hogy nem biztos, hogy ott lesz a kocsinál, mivel a randi előtt bemegy vásárolni az ABC-be. Rágyújtottam. Gondoltam, addig is nézelődök, bámészkodok egy kicsit, amíg Lidi megérkezik. Kábé tíz perc telt el így, amikor felfedeztem, hogy a parkoló másik végéből közeledik felém egy hölgy, aki így messziről emlékeztet a fényképen látható nőre (mivel ugyanolyan ruha van rajta), és akinek nagy szatyor van a kezében. Persze, még korántsem bizonyos, hogy ő az, akire várok. Szaladjak talán oda hozzá, és segítsek neki szatyrot cipelni? És ha mégsem Lidi? Esetleg molesztálásnak veszi, és elküld engem a sovány malac farkára, meg kell hagyni, teljes joggal. Ám, ahogy közelebb ért hozzám, láttam rajta, hogy mosolyog felém. Semmi kétség, ez Ő! Istenem, hát mégiscsak rám ismert...! Persze, én is azonnal mosolyra fakadtam.
- Hát szíííóka, te kis betyár! Én vagyok a Lidi! - kezdte, mikor odaért hozzám, majd megpusziltuk egymást szájon (!), amikoris elégedetten állapítottam meg, hogy hál'Istennek, dohányzik, mivel éreztem, hogy nem sokkal azelőtt szívhatott el egy cigarettát.
Majd így folytatta:
- Nem te küldtél be engem valamelyik nap az Akácfa utcába bérletbemutatásra a 72-es trolin, amikor véletlenül elfelejtettem jegyet kezelni, mert akkor épp nem volt nálam a bérletem...? Na, nem baj, én azért nem haragszom rád, hiszen te csak tetted a dolgodat... Ugye, azt tudod, hogy nagyon, de nagyon örülök Neked, hogy ilyen hamar jelentkeztél, és végre itt vagy...?
- Helló, Lidikém, igazán, olyan csodaklassz a frizurád, és olyan gyönyörű vagy vele, hogy még negyven évesnek sem látszol, nemhogy ötvenkettőnek - viszonoztam az üdvözlést mosolyogva, majd kölcsönösen ismét megpusziltuk egymást, természetesen ismét szájon.
Ekkor átnyújtottam neki a virágot.
- Jaaaj, de kis édike vagy - mosolygott - hát még virágot is kapok tőled? Fájdalomdíj talán a múltkori büntetés miatt? És olyan jó hallanom, hogy szépnek és fiatalnak látsz.
- Ugyan - feleltem - erről szó sincs. Virágot a virágnak.
- Óh, de drága vagy, kicsi Ferikém...ez igazán jólesett. De nem árulnád el nekem, mitől vagy ennyire izgatott...? Csak bátran...! Ne félj, nem eszem helyes fiúkat!
- Á, semmi... - válaszoltam - csak...
Lidi ismét közbekérdezett:
- ...Csak...?
- Szóval, csak arra az egyre nem voltam felkészülve, hogy már mindjárt az első találkozásunkkor...de tudod, hogy van...féltem, hogy elhajtasz engem melegebb éghajlatra, és egyszerűen faképnél hagysz...
Nem fejeztem be a mondatot, mert ekkorra már annyira elszégyelltem magamat, hogy égtem, mint a Reichstag. Egyébként azt akartam kinyögni, hogy már mindjárt első találkozásunk alkalmával játszadozhatunk egymással. És ezt Lidi észre is vette, aki akkorát nevetett, de olyan őszintén tiszta szívből és jókedvvel, hogy még rám is ragadt belőle. Olyannyira, hogy szinte már-már meg is nyugodtam.
- Hahhaha - kacarászta jóízűen - jaj, te édes, kicsi butus Ferikém! Hát mit gondolsz, drága kis csacsikám, ha már egyszer egy ilyen folyóiratban hirdettél, méghozzá nem is akármilyet, én pedig válaszoltam rá, szerinted ez egytől egyig mind annak a jele, hogy el akarlak hajtani, hm? Szerinted talán nem ugyanabból a célból szeretnénk mindketten megismerni egymást? Szerinted véletlenül nem mindketten ugyanazt akarjuk? Mert szerintem igen. Hidd már el, hogy engem is ugyanaz a vágy vezérel, mint Téged. Gondolod, Ferikém, hogy ha úgy állnék a dolgokhoz, ahogy azt nagyon tévesen hiszed, belementem volna, hogy kétszer is szájon csókoljuk egymást? De ha nem így volna, még akkor sem hagynálak Téged faképnél, mint ahogy azt rosszul feltételezted, legfeljebb egy jót dumcsiznánk egy közeli presszóban egy kávé mellett. Utána pedig felajánlanám neked, hogy hazaviszlek kocsival. Egyetlenegy dolgot nem hagynék. Mégpedig azt, mint már az imént is említettem, hogy szájon csókolj engem.
Hát, drága barátaim, megvallom nektek őszintén, mindenre gondoltam, de Lidinek eme megnyilvánulására a legkevésbé; el sem képzelitek, milyen határtalanul nagy kő esett le a szívemről. Mert hisz' mi más ez, mint nyílt felhívás keringőre? Csak afelől volt még némi kétségem, hogy vajon nem hagytam-e ki véletlenül a hirdetményemből, hogy nős vagyok, és Lidi vajon emlékszik-e erre, és hogy ez nem zavarja-e őt? Meg is kérdeztem tőle:
- De azt, ugye tudod, hogy nős vagyok? Nem zavar ez téged?
- Már megint butaságokat mondasz, Ferikém. Először is nagyon jól tudom, hogy nős vagy, hiszen éppen te magad írtad a hirdetményben. Másodszor, ha zavarna, eleve nem válaszoltam volna semmiféle ilyen jellegű hirdetésre. Ám ha még mindig kétségeid vannak velem kapcsolatban, akkor most jól figyelj. Ugyanis most olyan dolgot fogsz tőlem tapasztalni, ami őszintén remélem, végleg meggyőző lesz számodra.
Lidi azzal kinyitotta autója vezetőülés felőli ajtaját, és leült a volán mellé, de csak úgy, hogy lábait még nem húzta be, majd megfogta mindkét kezemet, és szabályszerűen odarántott engem az ölébe, majd, mielőtt akár egyig is el tudtam volna számolni, hirtelen elmarta a számat, s nyelvét tövig mélyesztette bele. Közben egyik kezével átölelt engem, a másikkal pedig ágaskodásba kezdő hímtagomra tévedt.
Mikor ebből a váratlanul jött, de annál csodálatosabb, annál jobban eső nyelvcsókból kibontakoztunk, Lidi szólalt meg elsőnek, immár halk, lágy, vágyakozó hangon. Immár szerelmének nevezett engem:
- Remélem, szerelmem, elég meggyőző voltam...? Bár ahogy így elnézem, még mindig nem oldódtál fel teljesen. Most akkor légy szíves, és gyere - invitált - ülj át ide mellém, az anyósülésre, megyünk.
- Hová?
- Te csacsi - korholt szeliden - hát szerinted ugyan-vajon hova mennénk? Biztos, hogy nem a sejhajomra foltnak. Természetesen haza hozzám, Gazdagrétre.
- Egyedül vagy?
- Gondolod, ha nem egyedül élnék, a lakásomra vinnélek? - kérdezett vissza - Gondolkozzál már egy kicsit, Ferikém! És azt is szeretném, ha tudomásul vennéd, hogy nekem igenis, pont a kis termetű férfiak a zsánereim, és igenis, tetszel nekem, mint férfi. És kár is lenne tagadnom, de őrültül megkívántalak. Szóval vedd úgy, hogy igenis, kölcsönösek az egymás iránti vonzalmaink.
Mind a mai napig nem tudom megmondani, mi volt az az érzés, amely a hatalmába kerített, amikor beültem Lidi mellé, autójába. Az az egy azonban egészen biztos, hogy nagyon jó: valamiféle különleges keveréke a boldog, várakozó izgalomnak, az immár legkevésbé sem félénk, hanem igenis, kellemes idegességnek és az örömnek, amelyektől szívem szinte a torkomban dobogott. Ehhez persze hozzájárult még az is, hogy Lidi szoknyája, ahogy elhelyezkedett a volán mögött, csaknem combja tövéig felhúzódott, ami olymérvű vágyat-izgalmat ébresztett bennem, hogy dákóm pusztán ennek láttára intenzív ágaskodásba kezdett. Egyetlen hang nem sok, de annyi sem jött ki számon, annyira tele voltam gátlásokkal. Lidi persze azonnal észrevette:
- Mi baj van, Ferikém? Hát még mindig félsz tőlem? Látom rajtad, hogy valami miatt ideges és gátlásos vagy, pedig igazán, a legkisebb okod sincs rá. Mégegyszer elmondom: nem eszem jóképű, helyes férfiakat, különösen nem Téged, elhiheted.
Azzal ismét az ölébe húzott engem, és megismételtük az előbbi fantasztikus nyelvcsókot, amely még annál is csodálatosabb volt, sőt, jóval tovább is tartott. Persze, férfiasságom - mi sem természetesebb - felébredt.
Lidi ekkor indított. Komótosan - precízen tartva a lakott területen megengedett ötven kilométer per órát - hajtott végig az Alkotás úton, hogy rátérve a Budaörsi útra, Gazdagrét felé vegye az irányt.
- Mesélnél valamit magadról, Lidikém? - kérdeztem.
- És miért nem Te mesélsz először, kicsi Ferikém? - kérdezett vissza.
- Mert hölgyeké az elsőbbség - válaszoltam mosolyogva.
A BAH-csomóponthoz érve Lidi hirtelen gázt adott, mivel a lámpa pont előttünk váltott sárgára; simán túl is jutottunk rajta, de legalább hatvanöttel. Majd néhány szóban, addig is, amíg házukhoz érünk, dióhéjban elmesélte nekem eddigi élete történetét.
- Tudod, Ferikém - mondta - érettségi után felvettek a Műegyetem Informatikai Karára, tehát alapképzettségem szerint informatikai mérnöktanár lettem, jelenleg pedig a Neumann János Szakközépiskolában tanítok, mellékfoglalkozásban meg magánvállalkozó vagyok, mégpedig számítógép-műszerészként és programozóként tevékenykedek, és hála legyen az Égnek, elég szépen keresek is vele. Jobb hónapokban épp a dupláját a tanári fizetésemnek (majd meglátod, szívem, amint hazaérünk hozzám, hogy a ház bejáratánál milyen takaros kis tábla hirdeti cégemet). Ebből tudtam saját magamnak is, Medárd fiamnak is, meg Livi lányomnak (én Lídia vagyok, a lányom pedig Lívia) is lakást venni, továbbá ezt a helyes kis autót is, amiben jelenleg is ülünk. Livi lányom után, aki most huszonkét éves (Medárd fiam pedig huszonhárom), van egy tündéri kicsi unokám is, egy édes, eleven, csupatűz, három éves fiúcska, Médike, vagyis a kis Medárd. Különben már húsz éve élek egyedül, mint elvált asszony, és őrülten ki vagyok éhezve a szexre. Ennek ellenére nem áll szándékomban soha többet férjhez menni, a továbbiakban a szinglik életét kívánom élni. Nekem többé férfi sem férjként, sem élettársként nem kell, minthogy házasságom maga volt a pokol...Ferikém, természetesen tabuk nélkül beszélgethetünk mindenről, így tehát a szexről is, Borbás Mátyás kivételével. Aki nekem még egyszer ezt a nevet kiejti, hát azt páros lábbal rúgom seggbe...

5. A megérkezés

Lidi pedig csak beszélt és beszélt, ennek ellenére biztos kézzel vezetett, tartva az ötvenes tempót. Közben lekanyarodtunk jobbra, a Gazdagréti útra, majd kisvártatva ismét jobbra, a Regős utcába, a panelházak rengetegébe. Rövidesen megálltunk egy impozáns, tizennégy emeletes lakóépület előtt.
- Nos, kedves, megérkeztünk - mondta Lidi - de mielőtt felmennénk hozzám, mi lenne, ha itt a kisvendéglőben pezsgőznénk egyet? Természetesen én rendezem a számlát, a vendégem vagy. Ez a kisvendéglő pedig éppen a mi házunkban van, amint látod, sőt, itt ismer engem mindenki, törzsvendégnek számítok. Nos, Ferikém, mi a véleményed?
- Köszi szépen - feleltem - remek gondolat.
- Hááát, ezt a mi találkozásunkat, ugyebár, szerintem illik pezsgővel megünnepelni. Annál is inkább, mert még mindig elég ijedtnyuszinak látlak. Talán a pezsgő egy kis életet tölt beléd.
Azzal újabb puszit nyomott az arcomra, majd kiszálltunk az autóból, amit Lidi gondosan lezárt, sőt, feltette a kormányzárat is.
Bementünk a szép, meghitt kis vendéglőbe, ahol az asztalok fachokkal voltak egymástól elválasztva, és leültünk a legbelsőben, egymás mellé. Átfogtam Lidi derekát, aki izgatóan keresztbe rakta szép, formás lábait, és szivart (!) - igazi Havannát - vett elő, majd először megkínált vele engem, s ő is készült rágyújtani.
- Te szivarozol, Lidikém? - kérdeztem - én ugyan örülök, hogy dohányzol, hiszen el sem képzeled, mennyire izgi, amikor bagózunk közben...
- ...Micsoda közben, te kis kéjenc? - kérdezte mosolyogva
- Hááát...
- Jó, kicsim, ne is felelj, tudom, mit akarsz mondani - felelte, majd szájon csókolt - egyébként sajnos, csakugyan szivarozok, mert én már annyira erős dohányos vagyok, hogy engem már csak a szivar elégít ki. Kérsz?
- Köszi szépen, elfogadom.
- Parancsolj, kedves, igazi Havanna.
Közben odajött asztalunkhoz a csárlinger:
- Csókolom a kezét, Lídia asszony! Tessenek parancsolni, mit hozhatok?
- Egy palack pezsgőt kérünk - adta fel a rendelést Lidi.
- Milyen legyen a pezsgő, kedves mesterasszony?
- Milyen pezsgőt szeretsz, Ferikém? Amit te szeretsz, azt iszom én is.
- Édes vöröset - válaszoltam.
- Törley Charman Rouge-t tudnék ajánlani - közölte velünk a pincér - garantálhatom, hogy nagyon finom.
- Rendben, főúr. Jöhet.
Lidi jó mélyet szívott szivarjából, majd élvezettel fújta ki orrán, és száján beszéd közben a füstöt:
- Nos, kedves, folytassam, amit elkezdtem az imént, még az autóban?
- Hát persze, hogy folytasd - válaszoltam.
Lidi közben kioltotta szivarját, a parazsat pedig elnyomta a hamuzóban.
- Szóval, ott tartottam, hogy hálistennek, már csak egykori férjem, Borbás Mátyás, durva, goromba volt velem. Neki a szexben az okozott örömet, ha üt-ver engem aktus közben. Undorító, perverz szadista állat volt... Telis-tele voltam kék-zöld foltokkal, annyira, hogy már-már teljesen frigiddé váltam. Matyi után három évig volt egy élettársam is, Zoli, őt pedig tudtam volna szeretni egy életen át, dacára annak, hogy tíz évvel volt nálam fiatalabb. Csakhogy ő egy szép napon egyszerűen eltűnt, és ennek már legalább tizenkét éve. Azóta sem jelentkezett, azóta sem hallottam róla semmit. De ne gondold egy percig sem, Ferikém, hogy szűzi életet élek: azért akadnak rövidebb-hosszabb kalandjaim, és masztizni is őrülten imádok, amihez elég gyakran folyamodok...
- Bocs', hogy közbeszólok, de hogy szoktad csinálni?
Lidi nem tudott azonnal felelni a kérdésemre, mert időközben megérkezett a pincér a pezsgővel, és szép talpaspoharakba töltött mindkettőnknek:
- Parancsoljanak, kedves Lídia asszony, egészségükre.
Koccintottunk.
- A találkozásunkra - hajtotta le Lidi egyszuszra pezsgőjét - és az elkövetkező szép percekre és órákra.
A pezsgő csakugyan feloldotta gátlásainkat, különösen az enyémet.
- Én is így gondoltam - mosolyodtam el és szájon csókoltam Lidit, aki ekkor már egyetlen pillanatra sem engedte el az enyémet, sőt, nyelvét teljes hosszában szájamba mélyesztette, s élvezettel forgatta benne. Kezem pedig Lidi szoknyája alá tévedt, az övé pedig az én sliccemre. Ezalatt Lidi levette szemüvegét, hogy az ne zavarja csókolódzás közben. Mikor ebből a csodálatos nyelvcsókból kibontakoztunk, először láttam meg Lidi eredeti arcát, immár szemüveg nélkül, ami minden várakozásomat messze felülmúlta: ugyanis így legalább tíz évvel látszott fiatalabbnak, arról nem is szólva, hogy így egy merőben más karakterű, kimondottan helyes, sőt, szép arcú nő nézett rám. Percekig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, csak mindkettőnk kölcsönösen mosolygott a másikra. Ezt a csendet Lidi törte meg:
- Mit is kérdeztél az előbb, édes?
- Hát azt, hogy hogyan szoktál maszturbálni.
- Először is, ha már annyira bizsereg a punám, hogy végképp nem bírok magammal, napi munkám végeztével igyekszem hazafelé, hogy otthon, az üres lakásba bezárkózva mielőbb, és legalább egy órán keresztül az örömnek, az élvezetnek, a gyönyörnek hódolhassak. De, mielőtt elindulnék haza, először is levetem harisnyámat, cipőt cserélek (ugyanis mindig teszek be a tatyómba egy pár szexis, zárt, magas sarkú körömcipőt, aminek helyére beteszem a lapos sarkút), felveszem a körömcipőmet mezítlábra, felcsatolok magamnak egy takaros kis bokaláncot, és így, bokalánccal igyekszem előbb a parkolóba autómhoz, majd gázt adva, irány haza. A harisnyalevételnek egyébként nyáron nem tulajdonítok túl nagy jelentősséget, hiszen ilyenkor a nők túlnyomó többsége így jár, tehát nemigen tűnik fel a férfiaknak. Ez különösen kora tavasszal igaz, amikor még átmeneti kabát kell, hiszen ilyenkor a nők még nemigen járnak mezítlábas cipőkben, minthogy java részük fázik; de azt mondd már meg nekem, ki törődik ezzel olyankor, amikor az emberlányának már szinte kitüremkedik a pecke a bugyiból, annyira kívánja már a szexelést? Bizony, mi tagadás, és kérlek, Ferikém, meg ne haragudj ezért, ha ilyenkor egy férfi, aki nekem is tetszik, ebből a bizonyos célból szeretne velem megismerkedni, ne adj,'Isten, leszólítana, gondolkodás nélkül elmennék vele... A motor begyújtása előtt azonban egyik kezemmel felhúzom amúgy is rövid szoknyámat combtőig, a másikkal pedig lágyan végigsimogatom mezítelen combomat, majd térdemet, s egy pillanatra kiemelem lábam a szexis kis cipellőből, s végignézve magamon gyönyörködöm ebben az egészben. Node, most már elég legyen ebből. Szaporán gázt annak az autónak, hogy érjek már végre haza...! Nos, miután már végre otthon vagyok, mindenekelőtt magamra zárom az ajtót. Beveszem magamat a mosdóba, gondosan megfésülködöm, számat kirúzsozom, kedvenc parfümömből pedig néhány cseppet teszek magamra, mintha csak készülnék valahová. Tudod, van egy kiszolgált, de csinos, divatos tavaszi kabátom, amelyet kimondottan maszturbáláshoz szoktam felvenni. Fel is veszem tüstént. Majd levetőzöm alulról, de annyira sietve, vadul, kapkodva, hogy szinte tépem le magamról szoknyámat meg tangámat, amely merő egy lucsok, amennyire be vagyok gerjedve. Jaj, de hová tettem Rezsőkémet, ezt a csodálatos, minden igényt maximálisan kielégítő édes kicsi vibrátort? Idegesen kezdek keresni-kutatni-turkálni, ami kiderül, hogy teljesen felesleges, hiszen nagyon jól tudhatnám, hogy hálószobámban tartom az éjjeliszekrény fiókjában. Nos, akkor gyorsan-frissen a finom, illatos krémet, amivel Rezsőkét bekenem, hogy jobban csúszkáljon punámban! Persze, felesleges a krém is, hiszen ha az izgalomtól már ennyire lucskos, nedves vagyok, krém nélkül is úgy csúszkálna, mint a parancsolat! Így minden akadálya elhárult annak, hogy hálószo-bámba vonulva lecsüccsenjek franciaágyam szélére, amikoris kinyitom ruhásszekrényem ajtaját, ahol egy csaknem földig érő csodálatos tükör van belülről! Így, amikor alulról már teljesen meztelen vagyok, lábaimat kissé szétterpesztem. Frenetikus látványt nyújt számomra punámból kackiásan, hetykén kimeredő, vérrel csordultig telt csiklóm. Azaz, dehogyis vagyok még teljesen meztelen, hiszen cipőm még a lábamon van...! No, gyorsan, szaporán rúgjuk csak le magunkról azt is! Mégiscsak mezítláb az igazi, mezítláb még magasabb fokú az élvezet, a gyönyör (igazán, olyan formás lábam van)! Lábujjaimra támaszkodva (melyekkel egy kis dobolásba kezdek) sarkaimat fölemelem. De, mielőtt vibrátoromat marokra fogva punámba tövig dugnám, előtte rágyújtok. Szivaromból jó mélyet szívok, s kimondhatatlan kéjjel engedem tüdőre a kellemesen mellbevágó füstöt, sőt, kissé meg is szédülök tőle. Egyik kezemben a szivar, másikban pedig Rezsőke; klitoriszom pedig immár lilára duzzadtan, szuperérzékenyen várja, hogy végre, törődjek vele. Amikor szabad kezemben éppen nem a szivar van, combjaimat simogatom, hétfogást játszva rajta, vagy térdeimen gyengéden paskolgatom a taktust. Most ismét jó mélyet szívok szivaromból. Térdeimet, combjaimat lábujjaimra támaszkodva eleinte lassan, majd egyre szaporábban, egyre gyorsabban, egyre vadabban mozgatom párosan, fel-le, mintha ölemben valakit, egy édi kis nekem tetsző pasit, mondjuk tégedet, édes kicsi Ferikém, (Lidi itt homlokát az én homlokomhoz buccolta) lovagoltatnék. Egyszerűen frenetikus a látvány, ahogy látom saját arcomat kéjtől eltorzultan, s a ritmikus maszti-mondóka közben a szivarból való mély, bódító, szédítő szívás után számon és orromon jön ki a füst. A tempó - ami zenei nyelvre átültetve már prestissimo assai - pedig egyre csak fokozódik; combjaim, térdeim immár az önkéntelenség mélyébe esve, akaratomtól teljesen függetlenül mozognak, és már talpaimmal is a mind vadabb és vadabb ritmust dobolom a padlón teljes felsőtestem dobálása közben. Kezem tempója pedig, benne a szaporán járó vibrátorral - mintegy versenyt futva térdeimmel, talpaimmal, felsőtestemmel - mind gyorsabbá és gyorsabbá válik, s egyetlen tizedmásodpercre sem engedem Őt el. Légzésem pedig már nem is légzés, hanem egyenetlen, szakadozott lihegés, hiszen a várva várt orgazmus pillanatokon belül bekövetkezik (de csodálatosan klassz, hogy pont most szívtam szivaromból egy jó mélyet...!). Tudod, Ferikém édes, ez az a fajta orgazmus, amelyhez képest talán a világ valamennyi, egyidejű gyönyöre is csak halvány csiklandozás. És el sem képzeled, szerelmem, mekkorákat szoktam élvezni a másik változattal is, vagyis, amikor Rezsőkémben, az én drága kicsi vibrátoromban lemerül a telep, puszta kézzel játszadozom magammal... Sokszor megfordult már a fejemben az is, hogy mi lenne, ha egyszer válaszolnék egy szexhirdetésre, olyanra, akinek szintén az okoz maradandóan szép emlékű gyönyört, ha egymás előtt jókat maszturbálgatnánk. De valahogy nem volt merszem hozzá, mindaddig, amíg egy kedves ügyfe-lem, aki hozzám hasonlóan szintén szingli (elvált) nő, rá nem beszélt. Ám őszintén megmondom Neked azt is, hogy nem te voltál az egyedüli, akinek írtam, ám fényképet csak Neked küldtem. Sőt, meg is ismerkedtem férfiakkal ebből a célból, de egyik sem tetszett nekem annyira, hogy idáig fajuljanak a dolgok, mint Veled, édeském. És Te, Ferikém, szabad-e tudnom, hányszor hirdettél, és hány levelet kaptál?
- Mielőtt erre válaszolnék Neked, hadd bocsássak előre egy meglepetést - feleltem - biztos, hogy nagyon fogsz neki örülni. Annyit azonban előrebocsátok, hogy az én masztizási szokásommal kapcsolatos.
- Nocsak! Kíváncsian várom! Szóval, hogy is állunk azzal a hirdetéssel?
- Ha elhiszed, ha nem, most hirdettem életemben először, de mindössze hat levelet kaptam, természetesen a tieddel együtt. Elég vegyes hangvételűek. Képzeld, volt egy nő, aki szabályszerűen kioktatott és sértegetett engem, mintha nem tudta volna, hogy mire és hova ír. Sőt, még meg is fenyegetett, hogy kinyomozza a kilétemet, és felad a feleségemnek. Ha gondolod, nagyon szivesen meg is tudom Neked mutatni, ugyanis itt van nálam a belső zsebemben.
Azzal kihalásztam az ominózus levelet, s Lidi kezébe nyomtam, aki szemüvegét ismét feltette, majd a levelet azonnal elolvasva hol jókat nevetgélt, hol pedig mérgelődött rajta.
- A hülye, álszent picsa - jegyezte meg Lidi fejcsóválva a levél elolvasása után, szemüvegét újból levéve - ehhez már pofa kell, mégpedig nem is akármilyen... Ha szexhirdetményre írt, akkor abszolúte nem értem, miért használta ezt a kioktató, sértegető stílust? Honnan ez a bigottság? Ez a bizonyos... Szilágyiné Varga Mária talán bizony apácazárdában nevelkedett? Kötve hiszem. Sőt, szerintem ez a nő egy akkora, de akkora nagy kurva, mint egy elefánt...és mindezt az ilyen vagy hasonló viselkedéssel igyekszik palástolni... De sebaj, szívem, ne is cukkold magadat az ilyen erkölcs-csőszt játszó félkegyelmű szukákkal. Én a Te helyedben egyszerűen keresztülnéznék rajtuk, és nem is foglalkoznék velük... Csak azt az egyet áruld már el nekem, hogy miért nem tépted apró darabokra, és miért nem vágtad azonnal a szemétkosárba? Ugyanis szerintem az ilyesmi oda való, nem máshová. Tudod, most az a legfontosabb, hogy mi ketten itt vagyunk egymásnak. Nos, kíváncsi vagy-e még valamire velem kapcsolatban?
- Persze - feleltem - de inkább majd élesben. Most én is elmesélhetem neked, Lidikém, hogy én hogy szoktam?
Ismét töltöttünk a pezsgőből, és koccintottunk, s mindketten ismét rágyújtottunk maradék szivarjainkra.
- Mi az hogy..? - válaszolta Lidi, homlokát lágyan ismét az enyémhez buccolva - Erre várok. Szóval?
- No, most akkor itt a meglepetés. Ugyanis nem igaz, hogy nincs Isten az égben, aki ennyire egymásnak teremtett volna minket, kettőnket, ami a maszturbálási szokásainkat illeti. Hiszen én is egy az egyben ugyanúgy szoktam csinálni, ahogy Te.
Lidi ekkor ismét magához húzta fejemet, nyelvét pedig újból tövig mélyesztette számba. Csók közben éreztem, hogy ajkai lágyan az én ajkaimon mozognak, ahogy mondta. Lehelete a gerjedelemtől perzselően forró volt:
- De még mennyire, hogy van - suttogta halkan - hisz' lám, ebben is tökéletesen egyformák vagyunk, aminek pillanatnyilag mindennél a világon jobban örülök... Csoda-e hát, hogy Isten maga akarta úgy, hogy mi ketten találkozzunk?
Majd kissé hangosabban folytatta:
- Pillanat, édes, bocsika, hogy másról beszélek, de nagy gond volna, ha újra felvenném a szemüveget?
- Ugyan, dehogyis - mondtam - nem venném a szívemre, ha ezzel rongálnád a szemedet.
- Jahahaj - kacarászott - annyira azért nem fontos. Ha Te is úgy akarod, szívesen maradok szemüveg nélkül. Úgy, ahogy Neked, jobban tetszem, Ferikém. De őszintén: tényleg jobban tetszem-e neked szemüveg nélkül?
- Te mindenféleképpen tetszel nekem, én mindenféleképpen kívánlak, akár van rajtad szemüveg, akár nincs.
- Ó, de drága vagy, szerelmem...ez igazán jólesett...
Ekkor újból mély, tüzes, vad csókolózásba kezdtünk. Lidi eddig is igen odaadóan viselkedett, ez a csók azonban az összes előbbit messze felülmúlta. Mindketten úgy éreztük, hogy nem bírjuk már tovább, most már muszáj történnie valaminek. Ekkor Lidi hirtelen szelíden eltolt magától:
- Nooo, édes, bírjuk már ki, amíg felérünk a lakásra. Addig is, amíg megiszogatjuk a pezsgőt, légy szíves, folytasd tovább, amit az imént elkezdtél. Izgatottan várom! Szóval, hogy is csinálod? Ott tartottál, hogy ugyanúgy csinálod, ahogy én.
Ekkor mindent, amit történetem elején megosztottam veletek a maszturbálási szokásaimról, barátaim, elmeséltem Lidinek is, majd a következőkkel egészítettem ki:
- Ugye, szerelmem, most már Te is megérted, miért fontos számomra, hogy partnerem cigizzen...?
Lidi így válaszolt:
- Jaj, de kis édi vagy - cirógatta meg arcomat - hiszen igazán tudhatnád, hogy az én számomra is szinte létkérdés, hogy cigizzünk közben. Annyira, de olyannyira jó, hogy szokásaink még ebben is azonosak. Nagy tükröm nekem is van, igaz, nem az előszobában, hanem a hálómban, a ruhásszekrényem ajtaján, igaz, belülről. Tudod, drágám, nekem az a fontos, hogy Neked jó legyen. Én akkor élvezek a legjobban, ha látom, érzem, hogy a partnerem is élvezi...Bocs', szerelmem, de most egy kicsit magadra kell, hogy hagyjalak, mert be kell mennem a mosdóba, nem bírom már ki hazáig, annyira kell pisilnem. Azt azonban előre megmondom, hogy fogsz némi változást látni rajtam, mire kijövök. Kíváncsi vagyok, észreveszed-e majd.
Lidi mindössze két percre ment el mellőlem, ám ez a két perc mégis olyan hosszúnak tűnt. Amikor visszajött, így szólt hozzám:
- Nos, kicsi Ferikém, vajon, mi lehet az, ami megváltozott rajtam?
Ekkor szemeimmel végigmértem őt tetőtől talpig. De, mielőtt bement volna a mosdóba, mintha lett volna rajta harisnya, most viszont, mintha nem volna...sőt, mi több, izgi kis bokalánc is ékeskedett rajta.
- Levetted a harisnyádat, szívem...mezítlábas cipőben vagy...és...nagyon...izgi és...szexi vagy... Különösen ez a bokalánc... - feleltem kissé elbátortalanodva, bár ahogy Lidi rám mosolygott, hangomon alighanem érezni vélte, hogy szinte remegek a boldog, türelmetlen izgalomtól...
- Nyertél édes, már valóban mezítlábos cipőben vagyok. Direkt a Te kedvedért vetettem le a harisnyámat, mert jobban akarok tetszeni Neked... De csak Neked, nem másnak! Tudod, kicsim, akkor izgulok fel igazán, ha nincs rajtam harisnya. Sőt, jól látod a bokaláncot is. De már nemcsak a harisnya hiányzik rólam, hanem más egyéb is. Ugye, megnézel jobban, és végigsimogatsz engem, ha most visszaülök melléd...?
Lidi ismét leült mellém, s lábait keresztbe rakta. Egyik kezünkkel átfogtuk egymás derekát, a másikkal pedig mindketten jó mélyet szívtunk a finom Havanna szivarból. Élvezettel szívtuk tüdőre mindketten a kellemes, bódító illatú füstöt, majd belecsókoltuk egymás szájába. Ekkor azzal a kezemmel, amelyikben eddig a szivar volt, végigsimogattam Lidi mezítelen, gyönyörű lábát, kezdve a térdén, folytatva combján, hétfogást játszva rajta egészen combtőig. Boldogan állapítottam meg, hogy bugyiját is levetette, minthogy kezem ekkor már bozontos, szőrös punciján kalandozott.
- Óh - nyögtem kéjjel - bugyi sincs rajtad, ugye?
- Tökéletes a meglátásod, kicsi Ferikém - suttogta Lidi a fülembe, majd nyelve hegyével lágyan körözni kezdett fülcimpámon és fülkagylómban, miközben egyik lábát, amelyiket térdén keresztbe rakta, cipőjéből kiemelte (így látni engedte formás, szép kis lábát, amely nagy termetéhez képest feltűnően kicsi volt; ekkor tudtam meg, hogy harminchetes), s mezítelen lábfejével lágyan simogatni kezdte az én lábamat, majd így folytatta:
- Tudod, szerelmem, ahogy az imént említettem, van egy csodaklassz szokásom: ha azzal a céllal közeledek hazafelé, hogy otthon egy jót fogok maszturbálni, és ha már egy kicsit jobb az idő, már mezítlábas, zárt körömcipőben megyek haza, sőt, teszek fel magamra egy helyes kis bokaláncot is, hiszen engem is a végletekig fel tud izgatni, hogy nincs rajtam harisnya...Hogy is mondtad az előbb, édes...? Afacuka-fundaluka? Hóc-hóc katona? Csücsi-csücsi ölembe? És mi lenne, ha majd felérünk a lakásba, most kivételesen Te csücsikélnél Lidike ölébe? Hm?
- Nem zavar, szerelmem, hogy hatvanöt kiló vagyok? Nem lennék Neked nagyon nehéz?
- Ugyan, édes, csak sose zavarjon ez téged. Én alighanem sokkal jobban elbírom a Te hatvanöt kilódat, mint Te az én százamat. Hál'Istennek, ahhoz is elég erősek a térdeim, combjaim, hogy kissé meglovagoltassalak rajtuk. Különben is engem sokkal jobban felizgat az, ha nekem ül az ölembe valaki, mintha én ülnék valakinek az ölibe. Ne félj semmit, azért odaférek a puncimhoz is... Hogy csináljam, melyik tetszik Neked jobban: két ujjammal, vagy vibrátorral?
- Édes kis Lidikém - mondtam, akarom mondani, suttogtam - olyan mindegy. Én egyformán felizgulok mindkettő látványára. Különben olyan csodálatos, izgató, szép lábad és csodálatos bőröd van... és...olyan, de olyan nagy örömmel ülök az ölikédbe.
- Gyere, szerelmem - mondta - menjünk, mert úgy érzem, nem bírom már tovább... Vár minket
a mosdó, a szép, nagy tükör a hálóban, az illatos parfümök meg krémek, utána meg a finom vacsora és az ágy. És persze három csodálatos nap!

6. Eddig soha át nem élt örömök és gyönyörök három csodálatos éjszakája

Mi sem természetesebb, hogy szorosan egymásba csimpaszkodva, szájainkat szorosan egymáséra tapasztva léptünk ki a kisvendéglőből. A nyolcadik emeletig végigcsókolództuk a liftutat is.
Vééégre! Itt vagyunk tehát Lidi összkomfortos, gyönyörűen berendezett, egy plusz két fél szobás, meghitt otthonában!
- Gyere, édes kis Ferikém - mondta - most mindenekelőtt megmutatom neked a lakásomat. Itt, az előszobából nyílik majdnem minden, a háló kivételével, ugyanis az a nappaliból nyílik. A lakásbejárattal szemben látod az ebédlőt, ami egyben konyha is. Bal kezed felől van a nappali, jobb kezed felől pedig a dolgozószobám, a vécé, legkívül pedig a mosdó. Csak azért nem mondom, hogy vesd le a kabátodat, mert mindjárt együtt fogjuk vetkőztetni egymást...te..te...kis édes...!
Végigvezetett a gyönyörűen berendezett lakáson, végül a hálószobában kötöttünk ki, ahol kényelmes franciaágy várt minket, egyelőre azonban előkészítetlenül, hiszen Lidi nem számított rá, hogy ma éjjel együtt leszünk. Az ágy mellett szép kis éjjeliszekrény ékeskedett, rajta kicsiny lámpával. Az ágy végével szemben volt az ablak. Az ajtó mellett pedig volt Lidi ruhásszekrénye, azzal a bizonyos nagy tükörrel. Ennél ideálisabb helyet keresve sem találhatna az ember a masztizáshoz, hiszen ide még székeket sem kell készíteni! Leültünk hát az ágyra, és vad csókolódzásba kezdtünk. Közben kezem Lidi punciján kalandozott, ő pedig kigombolta sliccemet, és szorosan marokra fogta lilává duzzadt faszkómat. Ám ekkor, mielőtt bármi más történhetett volna, Lidi hirtelen felpattant ültéből, kézen fogott engem, és kivezetett a mosdóba, ahol - még mindketten felöltözve - nekem fésűt nyomott a kezembe, ő pedig, mintha csak va-lahová készülne, kisminkelte magát, szájára rúzst, arcára pedig bódító illatú parfümöt tett. Én pedig ezalatt ugyanolyan maszti-készülődésbe kezdtem, mintha csak odahaza csinálnám egymagam. Lidinek nem kellett sok, hogy alulról teljesen meztelenné váljon, mivel harisnyáját és bugyiját bár a vendéglői mosdóban levette. Mikor már alulról mindketten levetőztünk, pontosabban, levetkőztettük egymást, rövid ideig gyönyörködtünk egymásban: én Lidi csodálatos, szőrös puncijában, szép, formás kis lábában, ő pedig combjaimban és hatalmasra nőtt faszkómban. Még bele is túrtam szőrzetébe, méghozzá a legnagyobb élvezettel, kéjjel.
- Tetszik? - mosolygott rám Lidi.
- Jaj, ilyeneket kérdezni. Hát persze, hogy tetszik, méghozzá nagyon. De most fordulj már meg egy kicsit, édes - suttogtam - szeretnék egy cseppet a seggedben is gyönyörködni.
Megfordult, felhúzta kabátját, hogy feneke láthatóvá váljon, és felém pucsított. Jóformán kettőig sem számoltunk, faszinkómat tövig tettem a hatalmas, izgató seggbe. Lidi természetesen riszált vele néhányat, de hirtelen elhúzta magát:
- Ne...szerelmem...mert idő előtt elélvezünk...hiszen tudod, én...popsival is tudok...élvezni - suttogta - ez is csodálatosan szép, imádom a popószexet is, de először inkább masztizzunk...! Különben sem vagyok még alulról megmosakodva. Pedig igazán, annyira imádom, amikor a drága kicsi kemény dákód a seggemben van...!
Lidi ekkor ismét kézen fogott engem, s végre, bementünk a hálószobába, ahol ő először is, a tükör miatt kinyitotta a szekrényt, leült az ágy szélére, szemben a tükörrel, lábát kissé kiemelte a cipőből, megigazította bokaláncát, majd játékosan megpaskolta térdét:
- Csüccs, ide az ölembe, édeském...! É...hé.hérezni akarom a combjaimon gyönyörű, meztelen popsidat, te drága...! Most pedig lovagoltatni foglak a combomon... Jó...?
Odaültem, s igyekeztem minél kényelmesebben elhelyezkedni. Ő ekkor lábait már teljesen kiemelte cipőjéből, lábujjaira támaszkodva sarkait kissé fölemelte. A dolognak mindössze egyetlen hátulütője volt, mégpedig, hogy én nem láttam a tükörben semmit, minthogy azzal szemben Lidi ült, én pedig az ő ölében, tehát háttal a tükörnek. De persze így is csodálatos, ahogy csupasz fenekemmel Lidi forró, mezítelen térdét és vaskos, de formás, húsos combját érzem, ő pedig az én fenekemet a combjain. Előttem Lidi totálisan kéjbe borult arca lebeg, aki közben levette szemüvegét. Alaposan fel voltam ugyan izgulva, ám még mindig volt némi gátlásom azt illetően, hogy nagyon nehéz lehetek Lidinek.
- Kényelmesen ülsz-e, édes kicsi mókuskám? - kérdezte suttogva, közben finom, könnyed puszit lehelt előbb a nyakamba, majd számra.
- I...igen - feleltem kéjesen nyögve.
- No, és milyen Lidike ölében ülni, hm?
- Csodálatos - suttogtam halkan, majd megkérdeztem - de biztos, egészen biztos, hogy nem vagyok neked nehéz?
- Jaj, te édes, imádni való kis csacsikám - korholt szeliden - nem mondtam már el egy párszor, hogy úgy szeretnélek a térdeimen meglovagoltatni Téged, hm...? Hát persze, hogy nem vagy nehéz, úgyhogy emiatt csak sose izgasd magad. Te most ne törődj az égvilágon semmivel, hanem szépen, kéjesen lazulj el. Gondold azt, hogy most a térdem és a combom a pacika háta, a seggecském a szügye. És csak egész nyugodtan tedd a lábacskádat az enyémre, legyen a lábam feje a pacika kengyelje. Jaj, csak minél szorosabbra fond térdecskéidet a paci szügyén, a seggecskémen...! És ne gondolj semmi másra, csak arra, hogy jelen pillanatban itt vagyunk ketten egymásnak, és együtt utazunk el a legmagasabb fokú gyönyör csúcsára. Ugye, gyújtsunk rá...?
- Gyújtsunk - feleltem - a lényeg az, hogy dohányozzunk közben.
Mielőtt azonban rágyújtottunk volna, átöleltük egymást, és szájaink rövidesen a másikén kezdtek mozogni, méghozzá annyira, hogy alig kaptunk levegőt egymás nyelvétől. Majd a csókból kibontakozva mindketten rágyújtottunk egy-egy szivarra. Lidi kimondhatatlan kéjjel fogott nedves, forró puncijából kimeredő vérvörös csiklójának körkörös dörzsölgetésébe, én pedig, miután illatos krémmel bekentem, hogy jobban csússzon, lilává duzzadt faszinkóm - amelyet kineveztünk a paci kantárjának - fel-le irányú huzigálásába.
Itt ülök hát Lidi ölében, arcával szemben, lovaglóülésben. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy makkomat közben Lidi hasán, és pont a köldökén éreztem. Úgy tűnt, hogy csakugyan nem vagyok neki nehéz, mert azonnal elkezdett engem a térdén lovagoltatni, mint egy kisfiút. Egy pillanatra behunytam a szememet, hogy Lidikének szót fogadva, ellazítsam magam, és minél jobban átadjam magam a gyönyörnek. Ez az ellazulás szerencsére annyira jól sikerült, hogy az ébrenlét és az álom határán lévő, boldog, majdhogynem önkívületi állapotba kerültem, amelyben számomra ez a mozgás, ahogy Lidi a térdeit mozgatta velem, már szinte nem is fel-le irányú hintamozgás volt, hanem olyanná vált, mintha valami boldog, könnyed, súlytalan repülés lett volna. Amikor mindezt, amelyet, mintegy rendkívül kellemes, izgalmas, belső csiklandozó érzést, még a gyomromban, hasamban is a magaménak tudhatom! Gyerek-koromban volt hasonló élményben részem hintázás meg libikókázás közben. Hintázom, repülök, hintázom, repülök...! Amikor kinyitottam a szememet, már egyszerre mondtuk mondókáinkat, előtte azonban mindketten jó mélyet szívtunk szivarjainkból, hogy a szájunkból és orrunkból kijövő füst fokozza izgalmunkat, ám inkább Lidi hangja dominált, számomra mindennél gyönyörűbb módom ötvözve az én-, illetve saját maszti-mondókáját:
- Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Hin-ta-pa-lin-ta, hinta-hinta-palinta, gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Hóc-hóc ölembe, csücsi Lidi ölibe...! De finom a szivi-szivar, a jó erős szivi-szivar, hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, csüccs-csüccs ölembe, csücsike az ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi-csücsi-csücsi csücsi Lidi ölibe...
Itt egy kis időre abbamaradt Lidi ritmikus mondókája, s így folytatta:
- Ja..haa...jj..Fe..ferikém..! Ne sajnáld, markolászd a faszocskádat, az olyan csodálatosan izgató látvány nekem! Én is csak neked dörzsölgetem a csiklócskámat...! Óó-óh...jajjj..!!! Ne hagyd abba...! Fokozzuk a tempót...!
- Olyan...csodá...há...hálatos, ahogy...a pu...puncuskádat...dörzsölgeted - lihegtem, majd hirtelen elmartam Lidi száját, hogy minél tüzesebb, minél vadabb csókolódzásba kezdjünk. Nyelveink pillanatok alatt egymás szájába mélyedtek; szájainkkal csupán annyi időre engedtük el egymást, amíg egy jó mélyet szívunk szivarjainkból, hogy az illatos, zamatos, erős, mellbevágó füstöt egymás szájába azt kölcsönösen leszívjuk, miközben masztizásunk - száj a szájon mozogva - újabb ritmikus mondókában folytatódott, egyre csak fokozódó ütemben, egyre gyorsabban és gyorsabban. Én már meg sem tudtam szólalni, csak egyenetlenül lihegtem. Mozdulatainkban már nem volt tudat, azok teljesen ösztönszerűvé váltak. Felsőtesteink is egyre vadabb, egyre szaporább ütemben versenyeztek téredinkkel, talpainkkal, amelyekkel a padlón vertük a ritmust. Lidi valami fantasztikus volt - mindamellett, hogy engem lovagoltatott a térdén - ahogyan szinte dobálta magát az egyre csak növekvő, egyre magasabbra hágó kéjtől, amit mindkettőnknél még tovább fokozott, hogy Lidi - legnagyobb gyönyörűségemre - többször egymás után jó hangosan elfingotta magát. Segge szinte énekelt, méghozzá mindkettőnk számára most a világon a legszebb dalt: pruu-pruu-pruprupruuu-prupruprupru-pruu-pruuuuu... Másod-percek kérdése hát, hogy a várva várt pillanat, vagyis mindkettőnk egyszerre való orgazmusa bekövetkezzen.
-Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Hin-ta-pa-lin-ta, hinta-hinta-palinta, gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Hóc-hóc ölembe, csücsi Lidi ölibe...! De finom a szivi-szivar, a jó erős szivi-szivar, hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, csüccs-csüccs ölembe, csücsike az ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi-csücsi-csücsi csücsi Lidi ölibe... csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Feri ölibe! Most, most, mindjáháhárt..! Most, most...háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, mind-járt spric-ce-lehehehek! Háháháháh... Most... pruu-pruu-pruprupruuu-prupruprupru-pruu-pruuuuu...(e csodálatos popsi-dalt seggeink immár együtt dudorásszák) Háűháhá Mooóóóst...! Jajjahahahaj..!Háóáó-áóáh-áháh!!! Ááááá! Óh-ohoho-hoáj-áj-áájjj! Háóáóáóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj!
Egyszerre élveztünk el mindketten - forró, drága ondóm Lidi kéjtől eltorzult arcába spriccelt - és zuhantunk szinte eszméletlenül az édes megsemmisülésbe; hosszú percekig nem is tudtunk egymásról. Mindketten arra eszméltünk fel, hogy a franciaágyon fekszünk, és izzadunk egy kissé. Ekkor vettük észre, hogy felülről még mindig fel vagyunk öltözve. Mint két jóllakott macska, úgy hevertünk egymás mellett kellemesen kimerülve és kielégülve, s kölcsönösen gyönyörködtünk egymás lemeztelenített alsótestében. Csodálatos, kezemet ismét a faszinkómra csalogató látványt nyújtott számomra Lidi két széttárt combja és az előttem tátongó szőrös, vörös, nedves, kielégült puncija. Mi sem természetesebb, hogy meredező faszinkóm láttán Lidi újból izgalomba jőve, ismét csiklójával kezdett játszadozni. Ekkor a következő ötlettel álltam elő:
- Lidikém édes, mi lenne, ha még mindig nem vetkőznénk le felülről, és úgy játszadoznánk, hogy most mindketten egymás mellett ülnénk, hogy egyformán nézhessük magunkat a tükörben?
- Csodaklassz a gondolat, szerelmem - válaszolta mosolyogva - de mi lenne, ha most Rezsőkével, a vibrátorral csinálnám?
Majd felültünk, rágyújtottunk egy-egy szivarra, és újabb masztizásba kezdtünk, ezúttal azonban nem ültem Lidi ölébe, hanem szorosan egymás mellett foglaltunk helyet; az én jobb combom szorosan Lidi bal combjához tapadt. Lidi pedig kivette éjjeliszekrénye fiókjából a vibrátort, leggyorsabb fokozatra állította, és tövig benyomta punájába, majd huzigálni kezdte ki- s be. Valami fantasztikus látványt nyújtott mindkettőnk számára, ahogy mindezt a tükörben nézzük; mintha nem is pár perccel ezelőtt elégültünk volna ki mindketten, annyira, hogy huszonévesek megirigyelhették volna tőlünk, ahogyan újabb izgalomba jöttünk mindketten.
Jó mélyet szívtunk szivarjainkból, hogy a leszívott füst fokozza izgalmunkat. Lábujjainkra támaszkodva (melyekkel egy kis dobolásba kezdtük) sarkainkat kissé fölemeltük. Faszinkómat a krémmel már be sem kellett kennem, hiszen az előbbi aktus után a rajtamaradt gecitől ugyancsak sikamlós, csúszós maradt, és persze, kőkemény. De, mielőtt marokra fogom, combjaim közé szorítom, s lábaim váltakozó mozgatásával intenzív dörzsölésébe kezdek. Egyik kezünkben a finom Havanna, másikban pedig marokra fogott faszinkóm, Lidinek pedig édesen, lágyan búgó, remegő vibrátorja, amelyet lábai mozgásának ritmusára egyre fokozódó tempóval huzigál merő lucsok punájában ki-be, gyönyörű, vérvörös csiklóját dörzsölgetve. Kéjszerveink immár ismét hatalmasra nőve, szuperérzékenyen várják, hogy újból a gyönyör országába jussanak, és hogy faszinkómból a forró sperma mielőbb a combomra, esetleg a Lidiére spricceljen. Amikor szabad kezünkben éppen nem a szivar van, Lidi combjait simogatom - ő pedig az enyémet - hétfogást játszva rajta, s egymás térdein gyengéden paskolgatjuk a taktust.
Most ismét jó mélyet szívunk a szivarból, s kimondhatatlan kéjjel engedjük tüdőre a kellemesen mellbevágó finom, bódító illatú szivarfüstöt, sőt, mindketten kissé meg is szédülünk tőle. Térdeinket, combjainkat eleinte lassan, majd egyre szaporábban, egyre gyorsabban, egyre vadabban mozgatjuk párosan, fel-le. Egyszerűen frenetikus a látvány, ahogy a tükörben látjuk saját arcainkat kéjtől eltorzultan, s a ritmikus maszti-mondóka, amelyet egyszerre mondunk, közben a szivarból való mély, bódító, szédítő szívás után szájainkon és orrainkon hömpölyög ki a füst:
- Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kaman-duk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi Lidi ölibe!
A tempó pedig egyre csak fokozódik; combjaink, térdeink immár az önkéntelenség mélyébe esve, akaratunktól teljesen függetlenül mozognak, és már talpainkkal is a mind vadabb és vadabb ritmust doboljuk a padlón felsőtesteink dobálása közben. Markom fogása faszkómon, illetve Lidikém vibrátora, merő lucsok pinájában, kezének egyre fokozódó tempójával ki-be huzigálva (szinte hallom, ahogy cuppog; cup-cup-punci, cup-cup-punci) - kezeink tempója mintegy versenyt futva térdeinkkel, talpainkkal, felsőtesteinkkel - mind szorosabbá és szorosabbá válik, s egyetlen tizedmásodpercre sem engedjük el őket. Légzésünk pedig már nem is légzés, hanem egyenetlen, szakadozott lihegés, hiszen a várva várt orgazmus pillanatokon belül bekövetkezik. Mi sem természetesebb, hogy seggeink közben együtt dúdolták a mindkettőnket mennyekbe repítő legszebb dalt: pruu-pruu-pruprupruuu-prupruprupru-pruu-pruuuuu(de csodálatosan klassz, hogy pont most szívtunk a finom Havannából egy jó mélyet...!).
- Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Hin-ta, pa-lin-ta, hinta-hinta-palinta, gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Lidi ölibe, jólesik a szivi-szivar, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi Lidi ölibe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Feri ölibe! Most, most, mindjáháhárt..! Most, most...háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, mind-járt spric-ce-lehehehek! Háháháháh...Most...Háűháhá Most...! Moooóóóóst! Ááá! Háóáó-áóáh-áháh!!! Óhohoh-ohoáj-ájáájjj! Háóáóáóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Háh...háá-ááh!
Mit mondjak Nektek erről? Mást nem tudok, csakis azt, hogy földöntúli volt. És mi sem természetesebb, hogy orgazmusaink egyszerre következtek be, tizedmásodpercnyi pontossággal. Mindketten csaknem eszméletlen állapotban zuhantunk hátra az ágyra. Azt nem tudom Nektek elmesélni, meddig heverhettünk így, ezekben az ébrenlét és az álom határán lévő boldog percekben, egymás karjaiban. Csak arra eszméltem fel, hogy fejem Lidi combjai közé fúródott, szőrös, bozontos punciját csókolgatva. Ám ő most gyengéden eltolta fejemet, s felült:
- Szerelmem, csodálatos voltál, de nem gondolod, hogy ideje lenne végre levetkőznünk? Vagy neked nincs meleged? Arról nem is szólva, hogy össze-vissza kentük a kabátainkat, ezenkívül holt gyűröttek lettek. De sebaj, ott a szomszédban az éjjel-nappal nyitva tartó patyolat, átviszem, reggelre készen is van. Ezen kívül, megmondom Neked őszintén, farkaséhes lettem, össze kellene ütnünk valami finom vacsorát. Mit szólnál, mondjuk, egy kis lasagnához? Szereted-e?
- Óh - feleltem - ez pompás lenne.
- De hoztam ám haza finom sütni való kolbászt is, meg dijoni mustárt! Vagy üssek talán össze egy kis gombás tojásrántottát? Láthattad, Ferikém, ahogy fel voltam pakolva, amikor odajöttem hozzád a Déli parkolójában, direkt a Te kedvedért, mivel gőzöm nincs, milyen kaját szeretsz. Úgyhogy nyilatkozz, édes, mi légyen a kaja?
Mielőtt mindketten a lasagne mellett döntve nekifogtunk volna a vacsora elkészítéséhez, szájon csókoltuk egymást, majd megkérdeztem:
- Lidikém, drágám, ugye, segíthetek Neked?
- Hát persze, szerelmem. Azzal segíts, hogy semmivel ne kelljen kínálnom téged, hanem, mintha csak odahaza lennél, kiszolgálod magadat. Teszel mindent, ahogy otthon szoktad. Jó? Innivalót találsz a nappaliban a bárszekrényben, ha pedig netán zenét hallgatni volna kedved, beteszed a kedvenc dalodat a számítógépbe, igazán, annyi szép számom van...
- De én nem tudom a számítógépet kezelni - szóltam közbe - nekem ilyesmi soha nem volt.
- Sebaj. Van ám hifitornyom is magnóval, lemezjátszóval, de CD is van benne...Ó, teljesen kimet a fejemből! Ne haragudj, Ferikém, muszáj vagyok leugrani a patyolatba, hisz nincs pár perce, hogy erről beszéltünk. Úgyhogy, kicsim, ha nem haragszol, most egy jó negyedórára magadra hagynálak. tehát, akkor addig is úgy, ahogy megbeszéltük. Teszel mindent, mintha csak otthon lennél. Ne félj, nem hagylak sokáig egyedül, jövök rögtön.
Azzal Lidi felöltözött, persze másik kabátba, hóna alá vette a két meglehetősen összegyűrődött, összekenődött kabátot, s magamra hagyott.
Ekkor teljesen levetkőztem, ugyanis elég késő este lévén, a kora tavaszi levegő eléggé lehűlt, s bekapcsolták a távfűtést, amelynek nyomán kezdett a lakásban kellemes meleg lenni. Azaz, mégsem vetkőztem teljesen anyaszült meztelenre, mivel magamon hagytam atlétatrikómat. Odaléptem előbb a bárszekrényhez, kivettem egy palack finom Isolabellát két szép talpaspohárral, aztán pedig a zenesarokhoz, s válogatni kezdtem a magnókazetták és a CD-k között. Legnagyobb, de annál kellemesebb meglepetésemre, közöttük találtam egyik kedvencemet, Haydn C-dur szerenádját, amit rögtön be is tettem a CD-meghajtóba, majd leültem az egyik fotelbe, egyik pohárba töltöttem magamnak a vermutból, s fenékig kiittam. Végül lehunytam szememet, s szájtátva hallgattam a gyönyörű zenét.
Fogalmam sincs, meddig lehettem így. Abban az egyben viszont biztos vagyok, hogy javában ment még a zene, amikor valaki hátulról befogta amúgy is lehunyt szememet; remélem, nem kell külön említenem, ki is lehetett. Észre sem vettem, hogy időközben visszaérkezett a ház úrnője.
- Kukuccs, Ferike! Szióka, megjöttem! Reggelre kész vannak a kabátok! Iszogatunk, iszogatunk, mi? Lidikének meg nem is öntesz?
- Jaj, szűzanyám, de megijesztettél...! Öntök neked máris...
- Kitűnő gondolat, szerelmem - válaszolta Lidi - de előbb hadd vetkőzzek neki én is.
Mi sem természetesebb, hogy Lidi is félmeztelenre vetkőzött; csak szép, csipkés kombinéját hagyta magán. Érdekes módon, most a legkevésbé sem kívánta egyikünk sem a szexet, hiszen mindketten tökéletesen ki voltunk elégülve, akár két jóllakott macska. De mégis, valahogy annyira természetes volt, hogy így flangálunk egymás előtt, félpucéron, mintha tudj'Isten, hány éves házasok lennénk.
Ekkor töltöttem Lidinek is a vermutból.
- Mire is iszunk most, édes? - kérdezte.
- Hát arra, hogy... - kezdtem volna, de szavamba vágva ő folytatta:
- Ne fáradj, Ferikém, megmondom én, mire iszunk most. Arra, hogy egymásra találtunk. Arra, hogy nagyon-nagyon-nagyon sokáig leszünk egymás szeretői! Arra, hogy bűnös könnyelműség lett volna részemről, ha nem jelentkezem a hirdetményedre. Arra, hogy a sors egymás útjába vezérelt minket. Csirió, szerelmem!
Azzal koccintottunk és poharainkat fenékig ürítettük. Előtte azonban Lidi az ölembe ült, és szájon csókoltuk egymást. Mi sem természetesebb, hímtagom ismét intenzív ágaskodásba kezdett. Ekkor azonban Lidi felállt:
- Édes kicsi Ferikém, igazán, nem, mintha nem kívánnálak rettenetesen, de könyörgöm, ki fog vacsorát csinálni?
- Igazad van, szerelmem - válaszoltam - nekem most különben is be kell mennem arra a helyre, ahová még a király is gyalog jár.
- Oké, Ferikém, menjél csak. Mire kijössz, meglepetésben lesz részed, méghozzá nem is akármilyenben! Nézd majd meg az ebédlőt!
Ez a művelet nekem kb. öt percet vett igénybe. Alighogy bementem az ebédlőbe, szemem-szám elállt a kellemes döbbenettől. Lidi ugyanis olyan álomterítéket varázsolt az asztalra, mintha az ország legelegánsabb, legelőkelőbb éttermébe kerültem volna! Gyönyörű, hófehér abrosz, rajta két szép lapostányér, mellette kés-villa, tortavilla. Az asztal közepén egy csokor frissen szedett tulipán és két gyönyörű, égő gyertya.
- Jóságos...atya...úristen...! - hebegtem - ezt mind az én tisztelemre csináltad, Lidikém...?
Lidi persze jót nevetett:
- Neeeem, az enyémre. Nem megmondtam az előbb, szerelmem, hogy kellemes meglepetésben lesz részed? Hát ugyan-vajon ki másnak, ha nem Neked csináltam volna, mi?
- De...de...minek a tortavilla...?
- Hát annak, hogy amikor hazaérkeztünk, elfelejtettem neked mondani, hogy vettem egy kis desszertet is, mégpedig somlói galuskát. Most már jobban érted, édes kicsi butus Ferikém? Csak azt ne mondd, hogy öltözzünk ki a vacsorához. Így, ebben a félig-meddig ádáméva-kosztümben akarok Veled leülni a vacsorához.
Soha ilyen jól még nem esett számomra egyetlen vacsora sem, mint az aznap esti. Természetesen, a lasegne is rendkívüli módon ízlett (Lidi kevert a mártásába direkt az én kedvemért egy kis Erős Pistát), ám ami utána következett, az életem legszebb éjszakája volt; ilyesmit még menyasszonyommal, Erzsivel sem éltem át. Ugyanis, miután Lidi leszedte az asztalt, és ismét töltött mindkettőnknek a finom vermutból, újból rágyújtott egy szivarra. Rendkívül élvezte, amint a szivar erős füstje, amelyet egy jó mély levegővétel kíséretében szívott tüdőre, mellbe vágja, melle is fokozottabb zihálásba kezdett ennek hatására; majdhogynem hallottam, ahogy hápog a tüdeje az élvezettől. Közben pedig egyetlen másodpercre sem tűnt el arcáról a mosoly. Közben lábait keresztbe rakta, s átvetett lábát szexisen lóbálgatta. Majd hirtelen felállt, kézen fogott engem, és bevezetett a fürdőszobába.
- Gyere, szerelmem, készüljünk neki az éjszakának - mondta - úgy szeretném már kipróbálni azt is, milyen lehet, amikor bennem vagy.
- Hát, bizony, én is szeretném érezni, milyen is lehetsz belülről. De hát akkor miért nem az ágyba bújunk? - kérdeztem.
- Hát nem Te magad akartál egy jó másfél órával ezelőtt fenékbe dugni engem?
- De igen - feleltem - de hogy jön ez most ide?
- Hát úgy, drágám, hogy olyan krémet kenünk előtte egymásra, amilyet direkt erre a célra vettem. Csak eddig elfelejtettem Neked említeni.
Faszinkóm természetesen már győztes szerelmi zászlórúdként meredezett a magasba. Lidi pedig ráült a bidére, szépen, precízen kimosta fenekét, majd ugyanazt a finom, illatos krémet kente bele, amellyel az én faszinkómat is bedörzsölte.
- Így talán jobban belém tudsz hatolni - mondta, majd heves csókolózásba kezdtünk.
Én ekkor ledobtam magamról atlétatrikómat, ám Lidit arra kértem, hagyja magán kombinéját. Majd egymás derekát szorosan átfogva, közben természetesen csókolózva bevonultunk a hálóba. Végigvetettük magunkat a franciaágyon s hatvankilences pózba helyezkedtünk. Lidi arra kért, hogy erőteljesen harapdáljam a fenekét, amit meg is tettem, méghozzá a legnagyobb örömmel és élvezettel, Cseppet sem zavart, sőt, annál nagyobb gyönyört idézett elő nálam, hogy Lidi ismét intenzív dudorászásba kezdett hatalmas, izgató seggével: pruu-pruu-pruprupruuu-prupru-prupru-pruu-pruuuuu. Majd hirtelen szembefordulva velem, faszinkómat markolászta, s makkját finoman nyalogatni kezdte. Nem vette be teljesen a szájába, hiszen ezzel lenyalta volna róla a finom, illatos krémet, így jóval nehezebben tudtam volna a seggébe behatolni. Ekkor Lidi megfordult, - méghozzá az éjjeliszekrény felé, hogy szükség esetén rá tudjon gyújtani az odakészített szivarra - kezeivel hátranyúlt, és szétfeszítette farpofáit. Képzelhetitek, barátaim, milyen frenetikus látványt nyújtott a felém pucsított, hatalmas, minden férfit a végletekig fel-izgató segg, amely türelmetlenül várta, hogy a lilává duzzadt makk beléhatoljon. Persze, nem rontottam rögtön ajtóstól a házba, hisz nekem magamnak is nagyobb élvezetet nyújtott az, ha tartom magamat a fokozatossághoz. Faszkómat marokra fogtam, s hegyével finoman körözni kezdtem az izgatóan elém tárulkozó luk körül. Lidi pedig türelmetlenül nyögdécselt:
- Jahahaj...tedd már be...behelé...héhém...Dugjál, dugjál, dugjáháhál, kicsim...! I...i...hi..gyekezz, édeském!
Ekkor megfordultam, mindkét kezemmel tenyerembe vettem a két hatalmas, pompás mellet, s hímtagommal, amelynek makkja immár lilává duzzadt, szépen, fokozatosan behatoltam vele Lidi fenekébe. Vééégre, valahára! Bekövetkezett az, amire olyannyira vártam! Vagyis a két formás farpofa szinte a törésig szorította faszinkómat; pusztán már ettől orgazmusközelbe kerültem. Lidi azonban nem hagyta, hogy idő előtt elélvezzek, mert seggének szorítása mintha egy paraszthajszálnyit engedett volna. Kéjes nyögések közepette kezdett eleinte lassú, majd fokozatosan felgyorsuló riszáló mozdulatokba hatalmas, ruganyos fenekével, combjait pedig szorosan fel-le irányú mozgatta, oldalt fekvő helyzetben azt az illúziót keltve, mintha most ő ülne az én ölemben, hogy ezzel is saját csiklóját dörzsölgesse; ekkor értettem meg, hogy miképp lehetséges számára a popsival való élvezés képessége. Persze, mi sem természetesebb, hogy én is egyre vadabb és vadabb párzó mozgásokba kezdtem, mintegy combjaimon lovagoltatva Lidit, aki eközben fejét időnként hátra fordítva bele-belecsókolt számba, nyelvét szinte garatomig le-dugva. Közben együtt mondtuk, lihegtük immár megszokottá vált mondókánkat:
- Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! Csüccs-csüccs ölembe, csü-csi-csücsi ölembe, csücsi Feri ölibe, cücss, csüccs-ölembe, csücsike az ölembe, csücsi ide, ölembe! Hin-ta-palinta, régi Duna, kis katona, hinta-palinta, hina-hinta-pa-lin-ta! Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, ölembe, csücsi Feri ölibe, csücsi-csücsi ölembe, csücsi Feri ölibe! Most, most, mindjáháhárt..! Most, most...háhá-mind-jáháháhrt...! Mind-járt él-ve-zek, mind-járt spric-ce-lehehehek! Háháháh-áh... Most...Háűháhá Móóóóost...! Háóáó-áóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Háóáóáó-áh-áháh!!! Óhohoh-ohoáj-ájáájjj! Áááááááááááá!
Hogy ezután mi is történt, arra bizony nem tudnék válaszolni, hiszen a semmihez nem hasonlítható kéjtől mindketten teljes önkívületi állapotba estünk. Arra eszméltem fel, hogy testemmel szinte betakarom Lidit, mezítelen testeink szinte teljesen eggyé váltak, farkam pedig még mindig merev, és ami a legeslegfontosabb: tövig benne Lidi seggében!
Ő azonban hirtelen felkelve elhúzta fenekét rólam, s így szólt:
- Ferikém, kicsim, annyira szeretnélek Téged, édes kis faszocskádat most a punámban érezni, úgyhogy légy szíves, és fordulj hanyatt, hadd guggolok rád...!
Nekem persze nem kellett kétszer mondani. Még jóformán hátamra sem fordultam, a sikamlós, lucskos, vérvörös, a végletekig felizgatott állapotban lévő másik kéjbarlangot, a meseszép, szőrös punát, annak teljes szorításával máris magamon éreztem. Lidit arra kértem, hogy egy darabig maradjunk ebben a pózban mozdulatlanul, hadd gyönyörködjek benne, illetve hadd gyönyörködjünk egymásban: én Lidi csodálatos testében, izgató, formás combjaiban, kerek, hetyke melleiben, gyönyörtől eltorzult arcában, ő pedig abban, ami belőlem az ő számára jár ugyanezen kéjjel. Így is történt, Lidi azonnal benne volt ebben a játékban. Jó három-négy perc telt el ebben az állapotban, közben beszélgettünk. Igen, beszélgettünk. Hogy miről? Természetesen a szexről. Beszélgetés közben szinte észre sem vettük - egyikünk sem - hogy kezeim újból Lidi melleit markolásszák, mialatt ismét lassú, ám egyre csak gyorsuló és gyorsuló, egyre fokozottabb tempóval járó párzó mozgássorozatba kezdtünk, hogy újból, immár ki tudja, hányadjára, ismét együtt lovagoljunk el a legmagasabb gyönyör csúcsára. Lidi - mivel rajtam guggolva kezei szabadon maradtak - egyikkel mellbimbóm birizgálásába fogott, a másikkal pedig újabb szivarra gyújtott. Közben tisztán hallottam a számomra a világ legszebb zenéjét, vagyis a felajzottsággal a lucskosságig átázott punci cuppogását. Ám most nem szívta le a szivarfüstöt, hanem fejemhez hajolva belecsókolta a számba, így tehát én szívtam le. Majd megfordítottuk a sorrendet: Lidi számba dugta a Havannát, én jó mélyet szívtam belőle. Ekkor ismét szájamhoz hajolt: ezúttal én csókoltam az ő szájába a bódító, erős, mindkettőnk kéjérzetét a pattanásig fokozó szivarfüstöt. Legkedvesebb "nótánk" persze maradt a régi, némi eltéréssel:
- Hóc-hóc katona, ketten ülünk a lóra, ketten ülünk a lóra és hároman a csikóra! Gyi te paci, gyi te ló, gyi te paci, gyi te ló! Gyi-gyi, gyi-gyi-gyi! Cupp-cupp, punci, cupp-cupp, punci...Afacuka-fundaluka-funda-kávé-kamanduka, afcug-fundaluk, funda-kávé-kamanduk! jólesik a szivi-szivar, lovagold meg Lidikét, lovagold meg Lidikét, lova-lova-lova-lova-lovagold meg Lidikét! Gyö-gyö-gyönyörű, gyönyö-gyönyö-gyönyörű! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Fo-koz-zuk a tem-pót, fo-koz-zuk a tem-pót, Hóc-hóc, lovagold, lova-lova-lovagold! Lovagold meg Ferikét, lovagold meg Ferikét, lova-lova-lova-lova-lovagold meg Ferikét! Hóc-hóc, lovagold, lova-lova-lovagold! Jólesik a szivi-szivar, Most, most, mindjáháhárt..! De fi-nom a szi-vi-szi-var, a jó e-rős szi-vi-szi-var, Most, most...háhá-mind-jáh-áháhrt...! Hin-ta-palinta, régi Duna, kis katona, hinta-palinta, hinta-hinta-pa-lin-ta! Mind-járt él-ve-zek, mindjárt spric-ce-lehehehek! Háháháh-áh...Most...Háűháháoáoáá, Móóóóost...! Ah-ah-ah-ah...! Háóáó-áóáh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Háóáóáó-áh-áháh!!! Óhohohohoáj-ájáájjj! Ah-ah-ah-ah...! Háóáó-áóáh-áháh!!! Jaááááaáaájjj!
Már jóval elmúlt éjfél, mire eddigi édes együttlétünk alatt a szex legalább tízféle pózát kipróbáltuk. Az ember azt hinné, kedves barátaim, hogy ennyiféle szexjáték után mindkettőnk vágya alábbhagy. Óriási tévedés! Valóban kellemesen elfáradtunk, ám vágyaink ezzel nemhogy nem hanyatlottak, de sokkal jobban felfokozódtak. Ezt megerősítendő, elalvás előtt még utoljára felültünk szorosan egymás mellé a tükör elé, és egy jót masztiztunk. Orgazmusunk után pedig egymás karjaiba borultunk, szorosan összebújva, testünkkel szinte eggyé válva, hogy mielőbb Álomországba repüljünk. Azonban, mielőtt elaludtunk volna, Lidi a következőket mondta:
- Drága kicsi Ferikém...! Én...én...olyan, de olyan boldog vagyok...! Attól tartok, fülig beléd zúgtam...! Legszívesebben azt mondanám, soha többé ne menj el tőlem, legyünk örökre egymáséi, éljünk együtt életünk végéig... Jó, édeském, tudom. Azt akarod mondani, hogy Erzsikédhez hű akarsz maradni, hiszen szereted őt, ezzel szemben engem csak kívánsz. Teljes mértékben megértelek, és a legkevésbé sem vagyok rád féltékeny Erzsi ellen. De legalább azt ígérd meg nekem, hogy bármi bánatod, gondod, bajod, problémád adódik, csak hozzám fordulj, hiszen csak egy telefonodba kerül...Én bármikor elérhető vagyok számodra. Nézd, kincsem, megeshet, hogy előbb-utóbb mégis feladom a szingli életet, és újra férjhez megyek máshoz... Pedig, ha netán mégis csak úgy döntenél, hogy elválsz Erzsikétől, és engem kérnél meg, örömmel lennék akár a Te feleséged is. Ám abban az egyben biztos vagyok, hogy ennek ellenére örökké csak Téged foglak szeretni. Így miért is ne maradhatnánk végérvényesen egymás szeretői, hm?
Valamit ugyan feleltem erre, de ha megvernétek, kedves barátaim, sem emlékeznék vissza rá, hogy mit. Elég az hozzá, hogy ilyen önfeledt boldogságban, Lidi lakásából ki sem mozdulva telt el mindkettőnk számára az a bizonyos három nap, három éjszaka - szinte óránként maszturbálgatva (természetesen egymás előtt) vagy kefélve - amelynek végén ő ismét beültetett engem meggypiros Mazdájába, s egészen hazáig vitt.
Eddig hát a történet. Egy szerelem, méghozzá egy nem mindennapi szerelem három napjának és három éjszakájának története, kedves barátaim, melynek általatok való megismerése nyomán őszintén remélhetem, sok akad majd közöttetek, akibe, ha eddig kissé félszeg is volt, sikerülvén bele bátorságot öntenem, mindezt kipróbálja. Csak egész nyugodtan, barátaim, garantálom, nem bánjátok meg!

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK
Szavazz Te is!

Átlag: 6 pont (27 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 feherkalman1 2017. 02. 1. szerda 17:18
Legalább jó hosszú volt.
#4 a Viktor 2010. 07. 16. péntek 15:08
Ez rettenetes. Ilyen borzasztóságot még nem olvastam, tehetségtelen vagy, megadom az 1-et.
#3 NaKi 2010. 03. 15. hétfő 08:07
Bazzeg! Ez rettenetes. Ilyen borzasztóságot még nem olvastam, tehetséges vagy, megadom a 10-et.
#2 pisti47 2010. 03. 11. csütörtök 08:06
Jópofa egy írás. Ami azt illeti, egy egészséges embernek kell legalább ezer perverzitásának lennie, mert ha csak egy van (pl. kabátnyitogatás) azért még le is csukhatják. Mindenesetre nem pontoztalak le, bár egy kicsit hosszúra sikerült az iromány és én nem vagyok egyízlésű a leírtakkal, de szórakoztatott. Csücsi-csücsi, megmutatom lányok, nem szorulok rátok. Üdv.
#1 Törté-Net 2010. 03. 11. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?