Egy naplóból 6. rész

Sziasztok, az elmúlt hetekben Mónikával megint lenyomtunk pár szoptató – szopós kefélést, de most már ritkábban járok hozzá, le ne bukjunk. Mivel itt semmi változás, ezért folytatnám a naplót: Szóval megvettem a hajót, felfegyvereztem, és matrózokat fogadtam fel. Az üzlet jól ment, szépen gyarapodtam, időközben a legénység is rostáltam, az inkább a Sánta Ördög re való embereket elküldtem. Eltelt három év, néha kikötői elit szajhákat vettem igénybe, semmi érdemleges. Nos, így három év után, miután Amerikába már hónapok óta véget ért a polgárháború, úgy döntöttem, meglátogatom a . Kikötöttünk Charlestonban. A kikötőben furcsa kép fogadott minket. A fehérek szemlesütve jártak, rendőr egyenruhás négerek mindenfelé, akik, és a többi fekete is rendkívül öntelten mászkáltak. A legénységre hagytam a hajót, és egyúttal el is engedtem őket, persze nem egyszerre egy időben szórakozni, pihenni, készleteket venni. Én elindultam be a szárazföld felé az öreg kisvárosába. Még a nagyvárosban láttam, amint szőkésbarna hajú fehér lányt két néger üldöz, de az az utolsó pillanatban be menekült egy boltba. Ezt látta egy néger rendőr, de csak röhögött. Több fehér férfi összeverődött a bolt előtt, mire a két néger eloldalgott. Már egyáltalán nem bántam, hogy két revolvert hoztam magammal, és még az is eszembe jutott, nem kéne e hajómról pár ember magammal hozni, de aztán úgy döntöttem, megvédem magam ha kell. Azért egy lovat béreltem egy helyi fogadóból, hogy ne keljen gyalogolnom. Az országút kihalt volt, épp egy cserjésen haladtam át, amikor valami gyanús lett. Egy bozótos völgynél valaki lapult a bozótban. Megállítottam a lovat és elővettem az egyik revolvert. Belelőttem a gyanús bozótba, üvöltve egy puskás néger bukott ki belőle sebesülten, három másik pedig kereket oldott. A néger halálos sebet kapott, ezért ott hagytam meghalni az útonállót. Pár óra múlva elértem a kisvárost, ahol mintha megáll volna az idő. A négerek magukat összehúzva, a fal mellet jártak, és fehér rendőrök álltak a sarkakon. A nagyon megörült nekem.
– De örülök, hogy látom fiatal barátom, bizony, cudar évek vannak a hátunk mögött. Hiába küzdöttünk hősiesen, a harcot elveszítettük.
– Itt is voltak csaták? Kérdeztem.