Az állásinterjú 1. rész

– Kérem a következőt – szóltam ki fáradtan a résnyire nyitott ajtón.
Halk kopogás után lassan nyílt az ajtó, egy apró termetű nő lépett be félénken. Egyszerűen volt öltözve, vastagkeretes szemüveget viselt, haja kontyba volt feltűzve.
– Kérem, üljön le. Hozott önéletrajzot?
– I... igen – válaszolta nő elcsukló hangon, majd egy gyűrött papírlapot tett elém.

Jól kezdődik, nem mondom. Ez volt a mai utolsó interjú, késő van, fáradt vagyok, az iroda már kiürült, és tucatnyi, alkalmatlannál alkalmatlanabb jelöltet hallgattam meg, hogy asszisztenst találjak magamnak. Ez a penészvirág is teljesen alkalmatlannak tűnt arra, hogy egy osztályvezető mindennapjait kordában tartsa. Sem a megjelenése, sem a fellépése, sem az elém lökött sajt cetli nem tűnt meggyőzőnek képességeiről. Bezzeg az elődje!
Egy bombázó volt a csaj, hosszú lábú, karcsú derekú, hatalmas mellű, mindig magas sarkúban, mindig kosztümben, mindig frissen mosott vállig érő, leomló hajzuhataggal, mindig finoman sminkelve, mindig izgalmas parfümfelhőbe burkolva. Hatalmas zöld őzike szemeivel úgy bámult a férfiakra, hogy azoknak elakad a szavuk. Bezzeg neki nem. Érzékien vastag ajkairól lágyan gördültek le a szavak, bárkivel bármit elhitetett. Velem is. Hiába volt kiváló és okos asszisztens, mégis elváltak útjaink. Vagy talán pont azért. Mert nem csak rendkívül vonzó volt, de roppant intelligens is. És persze számító. Inkább hozzáment egy nálam menőbb, jóképű, széles vállú vállalkozóhoz, akivel az irodámban ismerkedett meg.

Azóta nem volt asszisztensem, de most már túl sok volt a teher, kell valaki, aki leveszi a vállamról a teher egy részét. Na de pont ez a mimóza?
– Látom dolgozott már ilyen munkakörben – kérdeztem az előttem ülő nebáncsvirágot. – Miért jött el?
– Megbetegedett a kislányom. Egyedül nevelem. A volt főnököm nem nézte jó szemmel, hogy túl sokat maradok vele otthon. De itt azt mondták, hogy ez csak négyórás állás rugalmas munkaidőben, és részben otthonról is intézhető, ezért vagyok most itt. Ez az állás az egyetlen lehetőségem.
– Értem. Nézzük a szakmai tapasztalatát – mélyedtem el az önéletrajzában. Egész jó, hümmögtem magamban. Ki sem néztem belőle, hogy ennyi mindenhez ért. De sajnos nem elég dögös. Márpedig ha tárgyalok valahol, hasznos a vonzó megjelenésű beosztott, aki kicsit megpuhítja a hímnemű tárgyaló partnereket, eltereli a figyelmüket.