Barlangbéli vallomás

Fiatal és fáradhatatlan voltam abban az idoben, nem tudott visszatartani semmi a természet felfedezésének örömeitol. Így történt azon a nyáron is, amikor nagy hártizsákkal felszerelkezve, gyalogosan nekivágtunk az országnak. Ilona nem volt a szó igazi értelmébe vett barátnom, szerelmem, csak egy igazi jópajtás, akinek ugyanaz a hobbija mint nekem, szívesen tölti az idejét a természetben, még akár magányosan is. Lehet, hogy ez a magány utáni vágy hozott össze bennünket, hiszen órákon át tudtunk gyalogolni, vagy az árnyasban egyetlen szó nélkül. Nem, nem bambák és üresek voltunk, hanem éppen azt hiszem ellenkezoleg, rettentoen empatikusak egymás iránt.
Sokszor elofordult, hogy egyszerre nyitottuk ki a beszélonket, majd csak egymásra mosolyogva bólintottunk, hiszen a másik is éppen azt a gondolatot akarta megosztani. Sokat játszottunk igy, elindítottunk egy gondolatot, magunkba forgattuk, kevergettük és a végén kitálaltuk a végeredményt. Igazán jó szórakozás volt, hiszen egyes esetekben homlokegyenest más eredményt kapott Ilona, máskor pedig ijesztoen azonos volt a végkifejlet. Most már úgy gondolom érettebb fejjel, ezek igazi jó önismereti tréningek voltak. Most biztos benned is felvetodik a kérdés, hogyan lehet, hogy egy fiú és egy lány sülve fove kettesben van és mégse történik semmi! Nem, nem voltunk betegek, a másik nem iránt érdeklodok, hidegek, csak igazi kielégülést jelentett számunkra egymás intellektuális közelsége. A másik amiért én nem kezdeményeztem, az volt, hogy volt barátnom, jól kijöttünk egymással a szerelem terén, de o olyan lusta volt, hogy még a hozzám fuzodo viszony sem tudta arra késztetni, hogy kirándulásaim alkalmával velem tartson. Ezen tú ami visszatartott, hogy jobban szerettem Ilonát barát – barát – nak tudni, mint esetleg egy rossz szerelmi viszony miatt elveszíteni. Úgy éreztem mellette csak vesztes lehetek – egy kicsit talán kisebbségi érzésem volt mellette, hiszen Ilona egyszeruen GYÖNYÖRU volt. Képzelj el egy szinte tökéletes testet, karcsún, feszesen és
mégis noies puhaságba göngyölve.
Ápolt szinte tökéletes arca, egészséges, dús, hatalmas hajkoronája egyszeruen lenyugözött. Büszke is voltam rá, hogy szívesen tart inkább velem, mint a sok nálamnál talán belevalóbb, rámenos udvartartásának kanjaival.