A+ A-

Nem vagyok egy leányálom

Minden anyának a saját gyermeke a legszebb, szokták mondani. Én ez alól alighanem kivétel vagyok. Rám inkább talán az a leírás illik, hogy egy fokkal szebb az ördögnél. A lábaim ixek, az orrom, mint a sasé, a füleim klepák, az arcom csupa ragya, a fejem aránytalanul nagy, a testem annál kisebb és csupa szőr. A megőrzött fotók alapján kisbabának sem voltam sokkal különb. Dehát a szüleim se voltak valami szépségek, így hát nem kell csodálkozni rajta, hogy ilyen lett szerelmük gyümölcse.
Az igazi tragédia akkor következett be, amikor a kishugom megszületett: ő sem sikeredett jobbra, már pedig egy kislány esetében ez komoly hátrány. Na, majd kivakarodik, biztatták a szüleimet. Hát nem vakarodott ki, megmaradt csámpásnak, nagyorrúnak, mint én, alakra sem volt valami nőies s a hangja is legjobban a rekedt varjúéra emlékeztetett s szerintem a fejében sem volt minden kerék a helyén. Amúgy kedves volt mindenkihez, afféle jámbor természet, de az emberek igyekeztek minél távolabb tartani magukat tőle.
Hát ilyen adottságokkal indultunk el az élet tövises ösvényén.
Nem tudom ezért-e, vagy különben is hajlamosak voltak rá: anyánk mind gyakrabban az italban keresett vigasztalást, apánk meg a kurvákban. A sok ivászat anyánkat rövidesen a sírba vitte s mi ott maradtunk egy züllött férfi mellett. Nevelőotthonba helyeztek el bennünket, ahonnan csak akkor kerültünk ki, amikor már nem jártunk iskolába s én utcaseprőként elhelyzkedtem. A húgom is kapott állást: egy étteremben vették fel vécésnéninek. A keresetünk nagyon kevés volt, de azért megéltünk valahogy, mert én a cégnél, a húgom pedig az étteremben kosztot is kapott. Ő leginkább még haza is csempészett egy kis ennivalót, hogy apánknak is legyen mit ennie - ekkor ugyanis újra egy fedél alatt laktunk vele. Mi férfiak a szobában aludtunk, Erzsi pedig a konyhában egy diványon. Nekem csak olyankor kellett mellé kiköltöznöm, ha apánk valami nőcivel állított haza, ami mind ritkábban fordult elő, mert azok a ringyók aligha a két szép szeméért álltak vele szóba. Gyerekkoromban gyakran átkukucskáltam a kulcslyukon, hogy meglessem, mi történik odaát, de később már kevésbé érdekeltek az események. Az áthallatszó zajokból mindig kitaláltam, hogy mit csinálnak, s én, ha a húgom éppen nem volt otthon, elővettem a fütykösömet s eljátszadoztam vele. Ez volt az egyetlen szórakozásom.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.43 pont (53 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 papi 2014. 05. 14. szerda 08:52
Egész jó
#10 listike 2014. 02. 17. hétfő 06:17
Nem is rossz.
#9 Teknősbika 2009. 10. 2. péntek 01:57
ez valami humor/paródia?
#8 Pexi 2009. 02. 2. hétfő 08:56
Köszönöm a hozzászólásokat. Ez a történet ilyen. Felhívom a figyelmeteteket a többi írásaimra: azok mind-mind másmilyenek.
#7 Ubesz 2009. 02. 2. hétfő 02:00
Nem rossz csak olyan nyomorult az egész..
#6 ursus 2009. 01. 31. szombat 21:08
Nem olyan rossz ez. Kicsit javítottam a pontarányon.
#5 sihupapa 2009. 01. 30. péntek 21:48
nem csak zsenik vannak, lesz majd jobb is.
#4 Manticore 2009. 01. 30. péntek 13:31
Nem az írás a rossz, hanem annyira lehangoló hogy inkább hagyjuk!...
#3 Olvasó 2009. 01. 30. péntek 12:30
Manticore! Volt itt már ettől rosszabb írás is.:D
#2 Manticore 2009. 01. 30. péntek 10:17
Hátőőő... Hanyagoljuk!....
#1 Törté-Net 2009. 01. 30. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?