A+ A-

A stoppos

A fiú elhúzta a száját, belelépett a fékbe. Még mindig ott van az a hülye tábla a városhatárt jelző felirat előtt 10 méterrel. A legtöbben persze nem foglalkoztak vele, gyorsítottak még a tábla előtt. Tulajdonképpen igazuk is volt. Valamivel több mint két hónapja befejezték már az útpadka javítását, a téli fagyok, tavaszi esők okozta rongálások eltüntetését. Akkor tényleg oka volt a 30 km-t előíró jelzésnek. Csakhogy a munkáknak vége, a tábla meg ott maradt. És a fiú tisztelte a szabályokat. Tudta, hogy a mögötte jövők dühösek, amiért "cammog", de nem érdekelte. Még vagy 250 méter, aztán ott egy betorkoló út, ott majd ő is belelép a gázba.
A lány az út szélén állt, olyan 30-35 méterre a város végét jelző tábla után. Lemondó, kissé unott arckifejezéssel emelte fel kezét, mint aki maga sem hiszi, hogy a nagy luxuskocsi felveszi. Pláne, hogy csak egy ember ül benne. Igaz, azt nem láthatta, hiszen szemébe tűzött a nap, hogy az az egy ember a kocsiban alig idősebb nála. A lány talán 20-21 éves lehetett, a fiú alig múlt 25. És a Picasso az apjáé volt. Szívesebben ment volna a saját kis Fiatjával, de az pont tegnap döglött be, és csak holnapután lesz kész. Úgyhogy apja odaadta a sajátját erre a három napra.
A fiú még jobban lelassított, szemügyre vette a lányt. Nem a mindennapi stopposok közül való, ezt megállapította. Nem is valamiféle prosti, aki így próbálna kuncsaftot szerezni. Nem volt se szép, se csúnya. Az alakja is teljesen átlagos. A haja sem volt érdekes: a szél kicsit lobogtatta, de nem volt igazán hosszú. A színe sem volt különleges: sötétszőke vagy világosbarna, igazából mind a két jelző illett rá. A fiú nem is tudta, mi fogta meg benne. Talán a lemondó beletörődés, amit a lány mozdulata mutatott? Vagy a fáradtság, ami szintén benne volt a mozdulatban? Leengedte az ablakot, és kiszólt, megállva a lány mellett.
- Hová mész?
- Székesfehérvárra - válaszolt a lány, hangja meglepően kellemesen csengett.
- Ugorj be, elviszlek, ha nem is végig.
- Köszi szépen - nyitotta ki az ajtót a lány. Egy kisméretű sporttáskája volt, azt a lábához tette, majd behúzta a kocsi ajtaját, és azonnal a biztonsági övért nyúlt. Bekötötte magát, majd a fiú felé fordult.
- Kövecses Erika vagyok - mutatkozott be.
A fiú meglepődött: stopposok általában csak a keresztnevüket szokták megmondani, azt is inkább csak akkor, ha megkérdezi. Igaz, nagyon ritkán vett fel stoppost: a kis Fiat azonnal megérezte, ha két ember ült benne. De a hatalmas francia kocsinak meg se kottyan a plusz utas.
- Tímár Péter - mondta meg ő is a nevét; kezet persze nem tudtak fogni, hiszen most már egyre gyorsabban mozgott az autó.
Kis ideig hallgattak, aztán mikor ráfordultak a 63-as útra, a fiú megkérdezte:
- Meddig vigyelek? Én Veszprémbe megyek, úgyhogy kitehetlek Cecén is, mikor átmegyek a 61-esre, vagy Enying után a hetesen, de elvihetlek a 72-es végéig is, onnan a nyolcas megy Fehérvárra.
- Nem is tudom - válaszolt a lány. - A hetesen nagyobb a forgalom, de ritkábban veszik fel az embert. A 63-ason kicsi a forgalom, de hamarabb állnak meg. Talán a nyolcas lesz a legjobb, ott kapok a legnagyobb valószínűséggel olyat, aki elvisz Fehérvárig. A hetesen vagy a 63-ason lehet, hogy csak két vagy három részletben tudnék eljutni.
- Azért a nyolcason is megeshet, hogy az első kocsi csak Várpalotáig visz.
- Igaz, de bízom a szerencsémben.
- Mennyire vagy szerencsés? Mióta álltál ott?
- Majdnem egy órája - sóhajtott a lány.
Péter nem kérdezősködött tovább, de Erika magától is elmondta: többen is megálltak, de mind olyan, aki Pestre ment, és legfeljebb Dunaújvárosig vitte volna.
- Onnan alig lehet Fehérvárra jutni, pedig forgalmas az út, de vagy nem állnak meg, vagy csak a legközelebbi faluig visznek el. Ritkán stoppolok, de már volt részem abban az útvonalban is, nem szeretem. Inkább várok olyanra, aki egyenesen oda megy, vagy a 63-ason elvisz egy jó darabon.
- És úgy tűnik, kiismerted már a hetest meg a nyolcast is.
- Igen, már mind a két lehetőséget megismertem.
A beszélgetés csak szakadozva folyt: a fiúnak figyelnie kellett a forgalmat, a lány meg nem akarta zavarni. De azért sok mindent megtudtak a másikról. Erikáról kiderült, hogy főiskolás, most volt az utolsó vizsgája, és megy haza; nem akart még egy éjszakát a kollégiumban tölteni. A holmija nagy részét már hazavitte korábban, most csak néhány ruhanemű, pár jegyzet meg könyv van nála. Péter meg pont az utolsó egyetemi vizsgájára igyekezett, amit másnap kell letennie. Reggel, úgyhogy ezért megy már ma.
Az is kiderült, hogy mindketten ugyanazokat a zenekarokat szeretik és utálják, hogy nagyon hasonló az irodalmi ízlésük is, meg még jópár közös vonásuk van. De voltak olyan dolgok is, amikben teljesen eltérő volt a véleményük. Szinte észre sem vették, hogy megérkeztek a nyolcas úthoz.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 9.02 pont (95 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#27 papi 2015. 07. 15. szerda 07:22
Nagyon tetszik
#26 feherfabia 2014. 11. 19. szerda 06:25
9P
#25 vari78 2014. 01. 26. vasárnap 17:52
Igazán jó a történet!
#24 tiborg 2013. 04. 14. vasárnap 09:24
Megkapo,meghato,befejezett epizod. Nem kell,nem szabad folytatni. Ez igy egesz.
#23 sztbali 2013. 04. 13. szombat 17:04
Igazán jó történet. Rég olvastam már ilyen jót. Izgató és egyben nagyszerűen leírt történet. Minden benne van amitől a teljes valóságra épülhet az egész.
#22 mackó2009 2012. 10. 27. szombat 21:32
Nagyon szép történet,szinte fáj,ennél már csak az Élet írhat szomorúbbat.
#21 v-ir-a 2012. 04. 8. vasárnap 23:25
nagyon szép, fájdalmas történet...
#20 Pontifex 2010. 12. 28. kedd 13:11
Nem most olvasom először. Valami ilyesmit szerettünk volna előtérbe helyezni ezeken az oldalakon. Szép stílusban, magyarul(!), trágárság és durvaság mentesen megírt, érdekes történet. Kár, hogy csak egyetlen tízest lehet adni rá!
Talán ki kellene találni egy külön kategóriát ezeknek az írásoknak - sajnos nincs belőlük egy-kétszáznál több és így "elvesznek" az ötezres halmazban. Kár!
#19 bébé 2009. 01. 17. szombat 14:33
Ez gyönyörű,megindító és fájdalmasan őszinte. Gyöngyszem a többi iromány között. Remekmű,de tényleg ne folytasd. Így kerek és gondolja tovább mindenki, ahogy neki jó.
Ellenben ha ilyen istenadta tehetség vagy szívesen olvasnék(nánk) új történeteket tőled.
Üdv:bébé
#18 wwwalaki 2008. 11. 28. péntek 14:28
Lehet. Nekem nem volt efféle déja vu-m. De hát ezek az életből vett nagy igazságok, sajnos. És nekem az életből ismerős a dolog (nem csak a kipakolás), bár szerencsére nekem sem személyes tapasztalatból.

Üdv: wwwalaki
#17 Remete D. László 2008. 11. 28. péntek 14:07
Minden férfi gyereket akar. Saját gyereket. És minden nő is. Vannak, akiknek nem lehet, ezért aztán örökbe fogadnak egyet...
... olyankor derül ki a meddőség, amikor már évek óta kísérleteznek, próbálkoznak. Sokszor tönkre is megy a család, a házasság emiatt. Nagyon erősen kell szeressék egymást, ha ennek ellenére együtt maradnak, és elfogadnak, felnevelnek egy idegen gyereket a sajátjukként....
...nemhogy egy életre, de még hosszú időre sem tudnánk együtt maradni. Az pedig, hogy pár év múlva szétmegyünk, elválunk, mindkettőnknek nagyobb fájdalmat és több lelki sebet okozna, mint ha egy vagy két alkalom után tűnünk el egymás életéből....

Az a gondom, hogy ez nekem nem csak az életből ismerős, (onnan is, bár nem személyes élményből) hanem egy másik történetből, és nem is az idők nagy mélységeiből, és nem is egy világvégi helyi újság novellájából.
Üdv. Remete.
#16 wwwalaki 2008. 11. 28. péntek 12:49
Mármint melyik gondolatra, mozzanatra gondolsz? Én is ismerek egy lányt, akit alig 20 évesen kipakoltak, utána évekig járt pszichiáterhez, mire bele tudott nyugodni.
És nagyon visszafogott vagy. Mi az, hogy nem rossz? Nagyon jó!
#15 Remete D. László 2008. 11. 28. péntek 12:08
Néhány gondolat, meg a konfliktus egésze, kissé ismerős. Csak nekem?
Amúgy nem rossz.
#14 Leslie50 2008. 11. 28. péntek 04:39
Nagyon szépen megfogalmazott történet. 10 pont. Folytatás remélem lesz?
#13 Jedermann 2008. 11. 27. csütörtök 23:01
Fantasztikusan jó. Benne van egy rövid történetben minden, ami csak előfordulhat két ember életében. Jó is, rossz is, testiség, érzelem, öröm és vágyakozás, meg lemondás. Valahol az ész győzelme a test és a lélek fölött. Persze kérdés, hogy mi történt a telefon után. Tényleg az ész győzött? Nekem valahogy az lenne az igazi, ha végül a lélek diadalmaskodna. Nem a test, hiszen a háromból az a leggyengébb, a legkönnyebben befolyásolható. Az igazi harc mindig az ész és a lélek közt tajlik le az emberben, főleg amikor egy másik emberrel való kapcsolatról van szó.
#12 egy ember 2008. 11. 27. csütörtök 13:16
Szép
#11 imy36 2008. 11. 27. csütörtök 11:50
Nagyontetszet a történet várom a folytatását!
Én 10-pontra értékelném az bisztos!!!!!
#10 Toge 2008. 11. 27. csütörtök 10:34
A Citroen Xsara Picasso mióta luxusautó? XD
#9 wwwalaki 2008. 11. 27. csütörtök 10:26
Amióta gyártják, Toge! Gondolom, sosem ültél még Picassóban, azért kérded.
Nem attól luxusautó a luxusautó, hogy forintban nyolcjegyű az ára. Hanem attól, ami alapfelszereltségként benne van. És a Picasso kényelmes, valóban luxuskörülmények közti utazást tesz lehetővé, még akkor is, ha nincs benne bárszekrény, internetkapcsolat és úszómedence.
Ja, és még vezetni is élvezet.
#8 wwwalaki 2008. 11. 27. csütörtök 10:16
Amióta gyártják, Toge! Gondolom, sosem ültél még Picassóban, azért kérded.
Nem attól luxusautó a luxusautó, hogy forintban nyolcjegyű az ára. Hanem attól, ami alapfelszereltségként benne van. És a Picasso kényelmes, valóban luxuskörülmények közti utazást tesz lehetővé, még akkor is, ha nincs benne bárszekrény, internetkapcsolat és úszómedence.
Ja, és még vezetni is élvezet.